Légióskörkép: négy magyar válogatott kerettag szerzett gólt múlt héten

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 10:31
null
Így örült Gazdag Dániel az újabb góljának a Philadelphia Unionban, amellyel holtversenyben a klub történetének 2. legeredményesebb gólszerzője lett az MLS-ben (Fotó: facebook.com/hiladelphia Union)
A közelgő szeptemberi válogatott meccsek előtt jó előjelnek mondhatnánk, hogy négy olyan, külföldön szereplő magyar játékos is gólt szerzett csapatában, aki már szerepelt Marco Rossi szövetségi kapitány keretében. Más kérdés, hogy a stabil kerttagok közül csak a 20-szoros válogatott Gazdag Dániel talált be, ő is 11-esből.

Gazdag Dániel a 79. MLS-meccsét a 36. gólját szerezte a Philadelphia Unionban, ezzel klubja örökranglistáján már a 2. helyen áll holtversenyben, utolérte a csapatot 2015 és 2018 között erősítő csatárt, C. J. Sapongot (a listát a már visszavonult francia Sébastien Le Toux vezeti 50 góllal). Gazdag a bajnokságban, ebben az idényben a 10. gólját szerezte (minden tétmeccset nézve 17-nél tart), ebből kilencet 11-esből ért el.

A PHILADELPHIA UNION TÖRTÉNETÉNEK LEGEREDMÉNYESEBB GÓLSZERZŐI AZ MLS-BEN



GAZDAG DÁNIEL BÜNTETŐJE

Az MLS-ben szereplő másik magyar, Sallói Dániel is gólt szerzett a hétvégén a 3–0-ra nyerő Sporting Kansas Cityben, neki ez volt a hatodik találata ebben az idényben, de ő nem számít stabil kerettagnak Rossinál, összesen csak négyszer játszott a nemzeti csapatban, legutóbb 2021 októberében, az albánok elleni 1–0-s vereség alkalmával

SALLÓI DÁNIEL GÓLJA

Három vereség után először nyert a német másodosztályban a vezetőedzőként a Dárdai Pál irányította Hertha, amelyben megszerezte első bajnoki gólját a klubhoz a nyáron Fehérvárról visszatérő, egyszeres magyar válogatott, ifjabb Dárdai Pál, akinek a tétmeccseket nézve egyébként ez már a második találata volt az idényben, az ötödik mérkőzésén, ugyanis korábban a Német Kupában is betalált. A szombati, Fürth elleni 5–0-s bajnoki diadal során Dárdai testvérei közül az eddig a német U-válogatottban szereplő Márton kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, Bence pedig csereként állt be a 78. percben.

DÁRDAI ELSŐ BAJNOKI GÓLJA A HERTHÁBAN

Rögtön az első meccsén gólt fejelt a ZTE-től pénteken Törökországba szerződött Mocsi Attila. A védő a 20. percben szerzett vezetést a Rizespornak a 2022-ben bajnok Trabzonspor otthonában, és a vendégek 3–2-re győztek is. Mocsi a válogatottban pályára még nem lépett, de az elmúlt egy évben öt meccsen is ott ült a kispadon.

MOCSI GÓLLAL DEBÜTÁLT

Jó hír lehet még Marco Rossi számára, hogy a 27-szeres magyar válogatott Loic Nego a második francia élvonalbeli meccsén – három forduló alatt kétszer játszott, mindkétszer kezdőként – gólpasszt adott a Le Havre-ban, nem lenne meglepetés, ha a kapitány kezdőként számolna vele ősszel a védelmünk jobb szárnyán, ugyanis a posztján szóba jöhető játékosok nem voltak folyamatosan játékban az elmúlt időszakban. Jó hír lehet még az egyszeres válogatott Vancsa Zalán belgiumi gólpassza (a másodosztályú Lommel 18 éves támadója három bajnokin egy gólt és két gólpasszt ért el az új idényben) vagy az, hogy Kerkez Milos (Bournemouth) és Szoboszlai Dominik (Liverpool) a Premier League 3. fordulójában is végig pályán volt, Balogh Botond pedig visszakerült az olasz másodosztályú Parma kezdőcsapatába.

Ami viszont kevésbé jó hír, hogy Rossi alapemberei közül Lang Ádám (Omonia), Nagy Ádám (Pisa) és Szalai Attila (Hoffenheim) is csak a kispadon ült csapata legutóbbi bajnoki meccsén, Ádám Martin (Ulszan) és Callum Styles (Barnsley) pedig csereként játszott, többen pedig sérülés miatt nem szerepelhetnek (a régebb óta hiányzó Gulácsi Péter és Schäfer András mellett Kleinheisler László sem volt bevethető).

NEGO-GÓLPASSZ

VANCSA-GÓLPASSZ



Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ

CIPRUS
1. osztály
Arisz–AEK Larnaca 2–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám végigjátszotta a mérkőzést.
Omonia Nicosia–Nea Szalamisz 4–0
Omonia: Lang Ádám ezen a találkozón nem kapott lehetőséget.

IZRAEL
Ligakupa, helyosztó a 13. helyért

Hapoel Petah Tikva–Maccabi Bnei Raina 2–1
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk kezdőként került a csapatba, a 71. percben lecserélték.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–Hermannstadt 1–1
Sepsi OSK: Varga Roland végig a pályán volt.

AUGUSZTUS 22., KEDD

AUGUSZTUS 23., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés
Braga (portugál)–Panathinaikosz (görög) 2–1
Panathinaikosz: Kleinheisler László sérült, nem nevezték.

SZLOVÁKIA
Szlovák Kupa
GabcikovoDunaszerdahelyi AC 1–5
DAC: Csinger Márk végigjátszotta a mérkőzést, Vitális Milán és Veszelinov Dániel nem lépett pályára.

AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
Selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés

Linzer ASK (osztrák)–Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai) 2–1
LASK: Kecskés Ákost nem nevezték.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
Selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés
Sepsi OSK (romániai)–Bodö/Glimt (norvég) 2–2
Sepsi: Varga Roland a 76. percben állt be csereként.

AUGUSZTUS 25., PÉNTEK

AUSZTRIA
2. liga

Dornbirn–Bregenz 0–5
Bregenz:
Herbály Tamást nem nevezték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
RB Leipzig–VfB Stuttgart 5–1
RB Leipzig: Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést, Gulácsi Péter sérülés után, nem nevezték.

OLASZORSZÁG
Serie B
Sampdoria–Pisa 0–2
Pisa: Nagy Ádám a kispadon ült.

AUGUSZTUS 26., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
BournemouthTottenham Hotspur 0–2
Bournemouth:
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést.

League One (III. osztály)
Wigan–Barnsley 0–2
Barnsley: Callum Stylest a 83. percben becserélték.
StevenagePortsmouth 0–0
Stevenage: Hegyi Krisztián a kispadon ült.

AUSZTRIA
Bundesliga

Austria Lustenau–Rheindorf Altach 0–3
Lustenau: Tiefenbach Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
Altach: Bukta Csaba sérült, nem nevezték.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)

Lommel–Deinze 1–0
Lommel: Vancsa Zalán végigjátszotta a mérkőzést, ő adta a gólpasszt.

CIPRUS
1. osztály
Karmiotissza–Omonia Nicosia 3–3
Omonia: Lang Ádám a kispadon ült.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
DC United–Philadelphia Union 1–3
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdőként végigjátszotta a meccset, a 38. percben 11-esből gólt szerzett.
Sporting Kansas City–San Jose Earthquakes 3–0
SKC: Sallói Dániel kezdett, a 3. percben gólt szerzett, a 77. percben lecserélték.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Panathinaikosz–Volosz 3–0
Panathinaikosz: Kleinheisler László sérült, nem nevezték.

HORVÁTORSZÁG
Prva Liga (2. osztály)
Zrinski Jurjevac–Solin 3–0
Solin: Lovrencsics Gergő a kispadon ült.

IZRAEL
Ligat ha'Al
Netanya–Maccabi Bnei Raina 1–1
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk végigjátszotta a mérkőzést.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Darmstadt–Union Berlin 1–4
Union: Schäfer András sérült, nem nevezték.
Freiburg–Werder Bremen 1–0
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 61. percbeli lecseréléséig volt a pályán.
Heidenheim–Hoffenheim 2–3
Hoffenheim: Szalai Attila kispados volt, nem lépett pályára.

2. Bundesliga
Hertha BSC–Greuther Fürth5–0
Hertha:ifj. Dárdai Pálkezdőként lépett pályára, a 46. percben gólt szerzett, a 64. percben lecserélték,Dárdai Bencéta 78. percben becserélték,Dárdai Mártonvégigjátszotta a mérkőzést.

Hannover–Hamburg 0–1
Hamburg: Németh András a 95. percben állt be csereként.

OLASZORSZÁG
Serie B
Parma–Cittadella 2–0
Parma: Balogh Botond végigjátszotta a mérkőzést.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Dunaszerdahelyi AC–Banská Bystrica 1–2
DAC: Csinger Márk végigjátszotta a mérkőzést, Vitális Milánt a 87. percben becserélték, Veszelinov Dániel a kispadon ült.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig

Trabzonspor–Rizespor 2–3
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a debütáló mérkőzését, a 20. percben gólt szerzett.

AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP

ANGLIA
Premier League
Newcastle United–Liverpool 1–2
Liverpool: Szoboszlai Dominik kezdett és végigjátszotta a meccset.

AUSZTRIA
Bundesliga

LASK–Austria Wien 2–0
LASK: Kecskés Ákos nem volt ott a keretben.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Gabala 2–0
Neftci: Tamás Márk kezdett és végigjátszotta a meccset.

DÉL-KOREA
K League 1
Szöul–Ulszan Hyundai 2–2
Ulszan: Ádám Martin az 59. percben állt be csereként.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1

Rennes–Le Havre 2–2
Le Havre: Loic Nego kezdett, a 70. percben gólpasszt adott, a 73. percben lecserélték.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
PASZ Lamia–Arisz 1–0
Lamia: Nagy Gergely a kispadon ült.

AUGUSZTUS 28., HÉTFŐ

CIPRUS
1. osztály
19.00:
AEK Larnaca–Ahnasz
AEK: Gyurcsó Ádám

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik