Légiósok: izraeli lenne a Barca akadémiájának magyar U-válogatott kapusa – sajtóhír

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 15:24
null
Yaakobisvhili Áron az U17-es válogatottban (Fotó: Kovács Péter)
A sport5.co.il információi szerint a Barcelona utánpótlásában pallérozódo magyar utánpótlás-válogatott kapus, Yaakobisvhili Áron és testvére, a Gironában futballozó, szintén korosztályos válogatott Antal jelentkezett az Izraeli Labdarúgó-szövetségnél, hogy megpróbálják megszerezni az izraeli állampolgárságot. 

Az izraeli portál beszámolója szerint a testvérpár a jövőben az izraeli válogatottat szeretné erősíteni. Az oldal megjegyzi, hogy mindketten Grúziában születtek, ami téves információ, ugyanis Yaakobisvhili Áron és Antal is Budapesten látta meg a napvilágot (Áron egy tavalyi interjúban elárulta nekünk, hogy addig még nem is járt Grúziában), úgyhogy ezek után érdemes némi fenntartással kezelni a cikk állításait.

Ami viszont biztos: a FIFA szabályai szerint legalább 5 évet kell adott országban élni, hogy felhúzhassuk a címeres mezét, ami a testvérpár esetében nem áll fenn, ezért is kérték (vagy kérhették, ha igaz) az Izraeli Labdarúgó-szövetség segítségét. A kötődésük elvileg grúz édesapjuk révén alakult ki, aki már két éve Izraelben él, ezért is szeretnék az állampolgárságot.

Az idősebb testvér, a 18 éves Antal a Girona utánpótlásában szerepel védőként, 5-ször volt már magyar korosztályos válogatott. Áron a Barcelona U18-as csapatának kapusa, profi szerződést is kapott már, illetve edzett már együtt az A csapattal is. Tavaly debütált a magyar U17-es válogatottban.

Az idei magyar rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon már ő volt a csapat első számú kapusa. Mint ismert, a mieink csak Wales ellen tudtak győzni, így bennragadtak a csoportban. Áron eddig 7 alkalommal védte az U17-es válogatott kapuját, összesen 17 gólt kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik