John P. Marshall, a Vác FC tulajdonosa a klubhonlapon köszönetet mondott Nagy Tibornak az elmúlt két és fél év munkájáért és az elért sikerekért:

Tisztelettel szeretném kifejezni hálámat, hogy Tibor 2015 novemberében átvette a csapatot és irányítása alatt nemcsak bent maradtunk az NB II-ben, de tavaly hatodik, míg idén tizedik helyet tudtunk elérni. Hatalmas erőről, bátorságról és munkáról tett tanúbizonyságot mindvégig. Most viszont úgy érzem, üzleti szempontból más irányba kell elindulnunk. Ettől eltérően azon vagyok, hogy Tibor továbbra is a váci labdarúgásban maradjon, és velünk együtt dolgozzon, hisz tapasztalata, tudása és akarata révén még több dolgot el tudunk érni közösen. Köszönöm a munkáját és kitartását!"

Nagy Tibor helyét július elsejétől a legutóbb Zalaegerszegen dolgozó Zoran Szpisljak veszi át, akivel egyéves szerződést köt a klub.

Szpisljak edzői karrierjét a walesi Cardiff City ifjúsági csapatánál kezdte 1991-ben, mindössze 29 évesen. 2004-ben került Magyarországra, ekkor Herczeg András segítője lett a DVSC-nél, majd dolgozott többek között az Újpest FC és a Békéscsaba 1912 Előre csapatainál is – a csabaiak az ő irányításával harcolták ki 2015-ben az NB I-ben való szereplés jogát.

A mögöttünk hagyott szezon kezdetén a tréner Zalaegerszegen állt munkába, azonban november végén közös megegyezéssel szerződést bontott a zalaiakkal.

Szpisljak segítője Purguly Árpád lesz, aki az előző szezonban az erdélyi FK Csíkszereda U19-es csapatának volt a vezetőedzője.