Pintér: Ezt a lehetőséget elszalasztottuk

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 08:48
A labdarúgó NB I 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Győri ETO hazai pályán döntetlent játszott a Budapest Honvéddal. Pintér Attila, a zöld-fehérek vezetőedzője szerint nem hozták ki a maximumot a mérkőzésből, ám úgy vélekedik, aggodalomra nincs ok a csapat háza táján az újabb döntetlen ellenére sem.

GYŐRI ETO–BUDAPEST HONVÉD 0–0GYŐRI ETO–BUDAPEST HONVÉD 0–0

Pintér szerint a sorozatban második döntetlen
 ellenére nem kell aggódni (fotó: Havran Zoltán)
Pintér szerint a sorozatban második döntetlen ellenére nem kell aggódni (fotó: Havran Zoltán)

„Nem látom olyan szomorúan a helyzetet a döntetlen után, bár tény, csakugyan öt pontra növelhettük volna az előnyünket, de ezt a lehetőséget elszalasztottuk. Hosszú még azonban a bajnokság, nem hiszem, hogy túlságosan is nagy jelentőséget kellene tulajdonítani ennek a pontvesztésnek” – mondta a Honvéd elleni meccs után Pintér Attila, a győriek vezetőedzője.

„Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de azokkal nem tudtunk élni. Vagy rossz döntéseket hoztunk, vagy mondjuk nyolc méterről nem találtuk el a kaput. Vannak olyan mérkőzések, amikor semmi sem sikerül.”

Marco Rossi, a fővárosiak trénere természetesen némileg pozitívabban értékelt a fellépés után.
„Nem vagyok elégedetlen, nem lehetek az, elvégre a remekül játszó Győr otthonában értünk el döntetlent. Azt gondolom, nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy pontot szerezzünk, ezért részünkről megérdemelt eredménynek gondolom a nulla nullát.”

„Megértem a győriek bosszúságát, felettébb dühítő, ha egy csapatnak épp a mérkőzés végén nem adnak meg egy gólt, mégpedig egy olyan gólt, amely három pontot ért volna” – nyilatkozta a vitatott esetről az olasz szakember.

VIDEÓN AZ ÖSSZES GÓL
Sűrű volt a hétvége? Lemaradt valamelyik gólról? Itt megnézheti az NB I 13. fordulójának összes találatát!

„Elismerem, a második félidőben csak szenvedtünk, ellenfelünk ugyanis rendkívül gyorsan, illetve kezdeményezően futballozott. Sokat támadott, több nagy helyzetet is kidolgozott a kapunk előtt, de ezek a lehetőségek szerencsére kimaradtak, ezért gazdagodhattunk egy nagyon értékes ponttal.”

KAPOSVÁR–VIDEOTON 0–2

„Tudom, hetek óta téma a bíráskodás, nem is tudom magamban tartani, ami kikívánkozik belőlem – mondta a Videoton elleni vereség után Prukner László, a kaposváriak mestere. – Remélem, engem igazolnak majd a felvételek, de szerintem elmaradt egy tizenegyes Balázs Benjámin esetében, ami már a hatodik tévedés a tizenhatoson belül a kárunkra, a lapos figyelmeztetések sem tűntek mindig helyénvalónak, ugyanakkor hozzáteszem, nem a játékvezetés miatt vesztettünk, hanem mert elöl és hátul is hibáztunk.”

Paulo Sousa elégedett volt a Videoton játékával 
 (fotó: Fuszek Gábor)
Paulo Sousa elégedett volt a Videoton játékával (fotó: Fuszek Gábor)

„Arra számítottam, hogy a Videoton kivárásra játszik, a kívánt pontokért azonban kezdeményeznünk kellett, így is tettünk, ám néhány hiba elöl és hátul végzetes volt. És sajnos Nikolics Nemanjának megadtuk az esélyt, hogy bizonyítsa, milyen jó játékos, amit amúgy is tudtunk.”

„Az a baj, hogy a sokadik olyan meccs volt, amelyen többet érdemeltünk volna, de nem bír el mindent a csapatunk. Ha Haruna rutinosabb lesz, ugyanúgy berúgja a helyzeteit, mint Nikolics. Mindenesetre gratulálok a Videotonnak.”

Paulo Sousa is a bíráskodás elemzésével kezdte az összecsapást. „Egy ideje már mondom, hogy színvonalasabb játékvezetés mellett jobb lenne a futball is. Most már mások is beszélnek a bírókról, én csak azt remélem, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtanak a jövőben.”


„Fontos győzelmet arattunk egy olyan együttes ellen, amely főleg hazai pályán igen veszélyes. Intelligens futballt mutattunk be, rendre megtaláltuk azokat a helyzeteket, amelyeket jól kihasználva meg tudtuk nyerni a mérkőzést, pedig a lábakban és a fejekben roppant sok meccs van már.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
13 8 4 1 27–12 +15 28
2. Debreceni VSC-Teva 13 8 1 4 21–11 +10 25
3. MTK Budapest 13 7 4 2 22–14 +8 25
4. Videoton FC 13 6 3 4 18–13 +5 21
5. Budapest Honvéd 13 5 3 5 20–20 0 18
6. KTE-Phoenix Mecano 13 5 3 5 17–18 –1 18
7. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 10–14 –4 18
8. Ferencváros 13 4 6 3 19–17 +2 18
9. Újpest FC 13 4 5 4 19–16 +3 17
10. Pécsi MFC 13 4 5 4 13–14 –1 17
11. Kaposvári Rákóczi 13 4 4 5 13–17 –4 16
12. Lombard Pápa 13 4 4 5 13–20 –7 16
13. MVM Paks 13 3 7 3 17–15 +2 16
14. Haladás 13 3 4 6 16–15 +1 13
15. Egri FC 13 2 5 6 9–19 –10 11
16. Siófok 13 3 10 8–27 –19 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik