Haladás: a kapus elhagyhatja a kórházat, nem emlékszik, mi történt

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 07:29
Két hét múlva kezdheti el az edzéseket a Haladás labdarúgócsapatának kapusa, Gyurján Márton, aki rémisztő jelenet főszereplője lett a Balmazújváros elleni bajnokin. 

Ötödik alkalommal lépett kezdőként pályára NB I-es bajnokin Gyurján Márton, a szombathelyiek 22 esztendős kapusa. A tőle megszokott alapossággal, lelkiismeretesen készült a Balmazújváros elleni hazai mérkőzésre (0–0), nem kisebb feladat várt rá, mint a derékfájdalmakkal küszködő Király Gábor helyettesítése.

Amikor elkezdődött a mérkőzés, még nem is gondolt arra, hogy a találkozó 53 perc után véget ér – neki.

„Csak arra emlékszem, hogy elkezdődött a második félidő – mondta Gyurján Márton, aki Harsányi Zoltánnal ütközött, és orrcsonttörést, valamint agyrázkódást szenvedett. – Nem tudok visszaemlékezni a később történtekre, mert az ütközés után elájultam, és minden kiesett az emlékezetemből. Hogy hogyan történt az ütközés, és volt-e benne szándékosság vagy csak vak véletlen, nem tudom eldönteni. Kedden mehetek haza a kórházból, ezután egyeztetnem kell a csapat orvosával a gyógyulásomról. Előreláthatólag két hét múlva kezdhetem el az edzéseket. Szeretnék mielőbb felépülni, hogy a csapat rendelkezésére álljak.”

NB I, 2017–2018, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Budapest Honvéd–ÚjpestFC 0–0
Budapest,Bozsik József Stadion
Karakó Ferenc
2640
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 0–1Mezőkövesd,Városi StadionBognár Tamás
1262
Vasas FC–Mezőkövesd 0–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1500
Ferencváros–Paksi FC 2–2
Budapest,Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor10 112
Haladás–Balmazújváros 0–0
Szombathely,Haladás Stadion
Erdős József
4716
Videoton–DVSC 1–0
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István
2524
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik