NB II: Rossz főpróba után remek előadás! – Szekeres Tamás

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 08:25
Szekeres Tamás (Fotó: Török Attila)
Az NB II tavaszi első fordulójának szenzációját a BVSC szolgáltatta: a zuglóiak 1–0-ra legyőzték az idegenlégiósokat felvonultató, feljutásra esélyes ETO FC – Szekeres Tamás szerint ez a siker sokat érhet még.

Derekasan küzd a Budapesti Vasutas SC, friss feljutóként tizenhét pontot szerzett az NB II őszi idényében. Helyzetét azonban nehezíti, hogy idén négy együttes is elveszíti másodosztályú tagságát, ugyanis a 2024–2025-ös idényre tizenhat csapatosra módosul a Merkantil Bank Liga mezőnye. A BVSC még az utolsó bennmaradó, tizen­negyedik helyen várta az ETO FC Győr elleni első tavaszi megméretést, de a laikus szurkoló csak legyintett erre a párharcra: alig egy héttel korábban a középmezőnyben álló Budapest Honvéd edzőmérkőzésen valósággal megsemmisítette (6–0) a BVSC-Zugló csapatát. Szekeres Tamás vezetőedző szerint azonban ez a pofon és némi szerencse kellett ahhoz, hogy 1–0-ra legyőzzék a bajnokesélyes ETO FC-t, és reményei szerint ez a siker erőt adhat a folytatáshoz.

„A Honvéd elleni edzőmeccsen semmi sem jött össze abból, amit szerettünk volna, rengeteg egyéni hibával játszottunk, a mérkőzés után rendet kellett tennem a fejekben – mondta a lapunknak a játékosként hatszoros válogatott szakvezető. – De ismerjük a színházi mondást, ha rossz a főpróba, kitűnően sikerül az előadás. Az ETO ellen már sokkal összeszedettebben játszott a csapat, azonban nem szabad túlzó következtetéseket levonni ebből a meccsből. Természetesen ez visszajelzés volt, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni olyan erős csapatok ellen is, mint a Győr, de azért tegyük hozzá, a szerencse is a mi oldalunkon állt. A vendégeknek volt három ziccerük, kihagyták, míg mi eredményesek voltunk. Természetesen nagyon örülünk a sikernek, de hosszú az idény, továbbra is két lábbal a földön maradunk, a célunk változatlanul a bentmaradás kiharcolása. Az, hogy négy csapat esik ki az idény végén, óriási nyomást helyez legalább tíz együttesre, nagyon szoros lesz a bajnoki hajrá. Nálunk nincsenek húzónevek, egységként kell dolgozzunk, a játékosaimtól pedig továbbra sem várok el semmi extrát, csak annyit kérek tőlük, hogy mindig adják a tudásuk legjavát. A védők agresszívan menjenek bele a párharcokba, a támadók bátran cselezzenek, ne féljenek futballozni. Ha mindezt betartják, biztos vagyok benne, hogy nem esünk ki.”

A BVSC-Zugló vasárnap idegenben a Soroksár ellen játszik, amely a táblázaton egy ponttal előtte áll.

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ
BVSC-ZUGLÓ–ETO FC GYŐR 1–0 (1–0)
Budapest, Szőnyi út, 713 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
BVSC: Csenterics – Király Á., Vinicius, Hesz, Poór – Hidi P., Tóth K. – Mucsányi (Bacsa P., 58.), Nwachukwu (Nagy J., 89.), Tóth M. (Kelemen P., 67.) – Ihrig-Farkas (Szilágyi M., 67.).
Vezetőedző: Szekeres Tamás
ETO: Ruisz – Vera, Szépe (Hamed, 56.), Boldor, F. Vianna (Csontos D., a szünetben) – Anton, Vingler, Skvarka (Kröhn, 69.) – Bumba, M. Diarra (Boschilia, 69.), Lukics (Huszár M., 56.).
Vezetőedző: Antonio Munoz
Gólszerző: Tóth M. (37.)

AZ NB II ÁLLÁSAMGYDVLG–GKGKP
1. Nyíregyháza Spartacus19144144–15+29 46 
2. ETO FC Győr18122437–22+15 38 
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia19810121–13+8 34 
4. Vasas FC1896342–19+23 33 
5. Kozármisleny1894535–23+12 31 
6. Gyirmót FC Győr1868424–22+2 26 
7. Kazincbarcika1968521–2126 
8. Pécsi MFC196859–12–3 26 
9. Budapest Honvéd1967622–23–1 25 
10. FC Csákvár1966722–26–4 24 
11. Budafoki MTE1864819–23–4 22 
12. Soroksár SC1856717–19–2 21 
13. BVSC Zugló1855813–23–10 20 
14. Szombathelyi Haladás1848624–29–5 20 
15. Tiszakécske1837817–23–6 16 
16. FC Ajka18421213–23–10 14 
17. BFC Siófok19351116–36–20 14 
18. Mosonmagyaróvár19241315–39–24 10 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik