NB II: Örülök, hogy ismét Magyarországon futballozhatok – Nenad Lukics

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 06:53
null
Nenad Lukics nagyjából négy hónap után játszott ismét bajnoki mérkőzést, s bár a tavaszi nyitányon az ETO FC Győr 1–0-ra kikapott a BVSC-Zugló otthonában, a szerb csatár nem fél attól, hogy az idény végén ne jutnának fel az NB I-be. A Honvéd korábbi játékosa többek között ezért igazolt a Győrhöz a rossz tapasztalatokat hozó kínai kitérő után.

„A pálya éppenséggel nem volt túl tökéletes, sőt, igen rossz állapotú volt, meg az eredmény sem alakult számunkra jól, pedig, főleg az első félidőben legalább négy-öt nagy helyzetünk is volt. Aztán a BVSC rögtön gólt lőtt, amikor először eljutott a tizenhatosunkig. Bár rosszul indult a tavaszi szezon, nekünk van a legjobb csapatunk, ezt a hátralévő tizenhat mérkőzésen bizonyítanunk kell a pályán, s akkor biztosan feljutunk az NB I-be” – mondta Nenad Lukics az NSO Tv-nek arra a kérdésre válaszolva, hogyan érezte meg a pályán az ETO-ban lejátszott első NB II-es mérkőzésén. 

A szerb csatár a Honvéd tavalyi kiesése után Kínába igazolt, ott azonban már októberben véget ért a bajnokság. Ráadásul, ahogy az interjúban is beszél róla, nem túl jó tapasztalatokat szerzett az ottani légióskodása alatt, ezért nagyon örül, hogy ismét Magyarországon futballozhat. Milyen formában érzi magát? Miért éppen az ETO-hoz igazolt? Mikor lövi meg az első gólját a Győr színeiben? Videónkból kiderül. 

NÉZZE MEG A BVSC JÁTÉKOSAIVAL KÉSZÜLT INTERJÚINKAT IS!

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ

BVSC-ZUGLÓ–ETO FC GYŐR 1–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 713 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
BVSC: Csenterics – Poór, Vinícius, Hesz O., Király Á. – Tóth K., Hidi P. – Mucsányi  (Bacsa P., 57.), Nwachukwu (Nagy J., 89.), Tóth M. (Szilágyi M., 67.) – Ihrig-Farkas (Kelemen P., 67.). Vezetőedző: Szekeres Tamás
GYŐR: Ruisz – Vera, Szépe (Hamed, 57.), Boldor, Vianna (Csontos D., a szünetben) – Anton, Vingler – Diarra (Kröhn, 70.), Skvarka (Boschilia, 70), Bumba – Lukics (Huszár M., 57.). Vezetőedző: Antonio Munoz
Gólszerző: Tóth M. (1–0) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Szekeres Tamás: – Tudtuk, a Győr erős csapat, de próbáltunk ellentámadásokat kialakítani. Berúgtuk a kínálkozó helyzetünket, ellenfelünk pedig nem élt a lehetőségeivel, ez döntött.
Antonio Munoz: – Bár rengeteg helyzetünk volt, mégis a BVSC szerezte meg a vezetést, s meg is nyerte a találkozót. Nincs mit tennünk, megyünk tovább, és megpróbálunk nyerni a következő mérkőzésen, a Csákvár ellen otthon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik