NB II: három játékossal erősített a Mosonmagyaróvár

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 20:28
Kapornai Bertalan, Auerbach Martin és Bekker Roland Mosonmagyaróváron folytatja (Fotó: Credobus Mosonmagyaróvár Facebook)
Három játékossal, Kapornai Bertalannal, Auerbach Martinnal és Bekker Rolanddal bővült a labdarúgó NB II-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvár kerete – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

A 21 esztendős középpályás Kapornai Bertalan a Vasastól, kölcsönbe tette át székhelyét Mosonmagyaróvárra. Egész eddigi karrierjét a budapesti piros-kékeknél töltötte, az előző idényben azonban Dorogon is megfordult kooperációs kölcsön keretében.

A korábbi utánpótlás-válogatott kapus, Auerbach Martin a Puskás Akadémiától érkezett, szintúgy kölcsönbe. A 21 éves, két méter magas játékos 2020-ban mutatkozott be a magyar első osztályban, ahol 3 alkalommal is kezdőként kapott szerepet, majd két idényen keresztül védte az NB II-es Csákvár kapuját.

A szintén 21 esztendős Bekker Roland személyében pedig a Borussia Mönchengladbachot is megjárt balhátvéd érkezett, aki Németországból hazatérve megfordult a III. kerület és az ETO FC Győr csapatánál is. Legutóbbi állomáshelye a Tiszakécske volt, ahonnan most szintén kölcsönbe érkezett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők: Auerbach Martin (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Bekker Roland (Tiszakécske – kölcsönbe), Kapornai Bertalan (Vasas – kölcsönbe), Radics Márton (Szeged-Csanád GA – kölcsönbe),
Távozók: Heinrich Márk (?), Korbély Kristóf (Putnok), Szalka Dominik (magyar-szlovák, ?), Takács Tamás (Tiszakécskei LC) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik