Kiszenvedte a győzelmet Siófokon, így élen telel a Nyíregyháza

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 12:50
null
Nyíregyházi öröm: az őszi bajnok háromszor is bevette Hutvágner kapuját Siófokon (Fotó: Trifonov Éva – archív)
Sorozatban hatodik mérkőzését is megnyerte a Nyíregyháza Spartacus FC, amely a labdarúgó NB II 18. fordulójában 3–1-es győzelmet aratott a kieső helyen álló BFC Siófok otthonában. A piros-kékek 51 percet emberelőnyben futballozva, a hajrában őrölték fel a nagyot küzdő, pontot érdemlő balatoniakat.

LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

BFC SIÓFOK–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1
–3 (1–1)
Siófok, Városi Stadion, 150 néző. Vezette: Pillók Ádám (Baghy Csaba, Ország Péter)
SIÓFOK: Hutvágner – Major G., Varjas Z., Varga B. – Girsik Á. (Vékony, 61.), Kovács B. (Nemes M., 89.), Kitl M., Schildkraut (Tóth T., 90+1.) – György N. (László D., 61.), Szedlár (Menyhárt, 89.) – Dénes. Vezetőedző: Dragan Vukmir
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Rjaskó, Alaxai, Gengeliczki – Farkas B., Sigér Á., Kesztyűs B. (Gresó, 83.), Kovácsréti (Nagy B., 63.) – Nagy Dominik (Herjeczki, 63.), Géresi (Németh B., 83.) – Novák Cs. (M. Ramos, a szünetben). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Kitl M. (38.), ill. Géresi (40.), Varjas Z. (88.– öngól), Németh B. (90+3.)
Kiállítva: Dénes (43.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir:
– Nagyon sajnálom a fiúkat, végig remekül küzdöttek és tíz emberrel játszva az egy pontot megérdemeltük volna, de nem volt szerencsénk. Nem értem, hogy ami nálunk kiállítás, az az ellenfélnél miért nem az – érdemtelen, hogy ismét tíz emberrel kellett befejeznünk a mérkőzést.
Tímár Krisztián: – Ma nem sok látszott a jó formánkból, tompábbak voltunk a kelleténél, és nem titkolom, hogy szerencsénk is volt, mivel a Siófok vezető gólja utána gyorsan tudtunk egyenlíteni. A kiállítás után rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, s a cserék sokat lendítettek a játékunkon, de be kell vallanom, hogy a döntetlen közelebb állt az összképhez. Ettől függetlenül úgy érzem, a remek őszi szezonunk miatt megérdemeltük a mai, „kierőszakolt" sikert.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az már napokkal korábban eldőlt, hogy a kedvezőtlen időjárás, ezáltal a pályák állapota miatt kilenc mérkőzésből ötöt elhalasztanak, így csonka fordulóval zárul az év. A mérkőzésnap reggelén Siófokot hólepel fedte be, a délelőtti órákban vegyes halmazállapotú csapadék hullott, de Pillók Ádám játékvezető úgy döntött, a Révész Géza utcai stadion talaja alkalmas a játékra, így sor kerülhetett az őszi bajnok balatoni vendégjátékára.

Siófokon nem csak az időjárás okozta hideg miatt lehetett fagyos a hangulat, a rengeteg problémával sújtott helyi csapat idén ősszel olyan mély gödörbe került, amilyenre még nem volt példa: a balatoniak tíz éve tagjai a másodosztályú mezőnynek, de fél távnál ilyen alacsony pontszám (jelenleg 13) még nem állt a nevük mellett. Ezzel szemben a második ligás tagságát a júniusi osztályozón bebiztosító Szpari kiemelkedő félszezont futott, így az élvonalba jutás egyik fő várományosává lépett elő.

A piros-kékek nem titkoltan azzal a céllal utaztak a Balaton déli partjára, hogy az őszi teljesítményük „i" betűjére feltegyék a pontot. Az idényzárón a pálya talaja miatt sokáig nem jegyezhettünk fel említésre méltó eseményt, majd ehhez alkalmazkodva a játékrész második felében megélénkült a találkozó. A kieső helyen álló siófokiak nem ijedtek meg a listavezetőtől, bátran futballoztak, a 38. percben Kitl Miklós révén a vezetést is megszerezték. Örömük azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, hiszen nem sokkal később Géresi Krisztián egy potya góllal egyenlővé tette az állást.

Az első félidő krónikájához tartozik, hogy a házigazdák kevéssel a szünet előtt emberhátrányba kerültek, miután Pillók Ádám hat perc leforgása alatt két sárga lappal kiállította Dénes Csanád Vilmost, akit mindkét esetnél faultoltak, mégis őt büntette a játékvezető. A nyírségiek a térfélcsere után sokáig nem tudtak mit kezdeni az emberelőnyös helyzettel, bár folyamatosan birtokolták a labdát, komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.

Már-már úgy tűnt, hogy a nagyot küzdő siófokiak megszerzik azt a bravúrpontot, amire a látottak alapján rászolgáltak volna, de a hajrában kétszer is Hutvágner kapujába került a labda: előbb Varjas Zoltán hozott össze egy öngólt, majd a hosszabbítás perceiben Németh Barnabás egy gyors nyírségi kontra végén végleg lezárta a nyitott kérdéseket. A Szpari sorozatban hatodik mérkőzését nyerte meg, míg a Siófok egymás után harmadik vereségét szenvedte el, így előbbi az élen, míg utóbbi a 16., kieső helyen telel.

18. FORDULÓ
December 10., vasárnap
Siófok–Nyíregyháza 1–3
Mosonmagyaróvár–PMFC 0–1
Budapest Honvéd–Csákvár 2–2
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kazincbarcika 3–0
Tiszakécske–Kozármisleny – elhalasztották
Budafok–Vasas – elhalasztották
Soroksár–Ajka – elhalasztották
Szombathelyi Haladás–BVSC Zugló – elhalasztották
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr – elhalasztották

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: A jelzett hosszabbítást követően véget ért a mérkőzés, melyet a Nyíregyháza Spartacus FC nyert meg 3–1-re. Köszönjük megtisztelő, egész éves figyelmüket! Tartsanak velünk 2024-ben is!

90+3. perc: GÓL! BEBIZTOSÍTOTTA GYŐZELMÉT A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC! Egy gyors nyírségi kontra során négy támadó vezette két védőre a labdát, majd Myke Ramos beadását Gresó vette át, s tette vissza a feladóhoz, akinek próbálkozását blokkolták a hazaiak. A kipattanó Németh Barnabás elé került, akinek 7 méteres, bal lábas lövése utat talált a kapu jobb alsó sarkába. 1–3!

90+3. perc: A találkozó tizedik (!) sárga lapját vendégek játékosa, Herjeczki Kristóf kapta.

90+1. perc: Utolsó balatoni csere: Schildkraut Krisztián le, Tóth Tamás be.

Letelt a rendes játékidő, melyet követően Pillók Ádám 4 percet hosszabbít.

89. perc: Kihasználta utolsó előtti cserelehetőségeit Dragan Vukmir: Kovács Bence helyett Nemes Marcell kap lehetőséget, Szedlár Zoltánt pedig Menyhárt Zsombor váltotta.

88. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC! Egy gyors kontra végén Németh Barnabás bal oldali, erős beadásába a felszabadítani igyekvő Varjas Zoltán belerúgott, de olyan szerencsétlenül találta el a labdát, hogy az a lábáról a jobb alsó sarokba pattant. 1–2!

83. perc: Újabb kettős csere a vendégek oldalán: Kesztyűs Barna helyett Gresó Mátyás a pályán, Géresi Krisztián pedig Németh Barnabásnak adta át a helyét.

81. perc: Major két csel után lövés helyett a nagy helyzetbe kerülő Szedlárhoz passzolt, aki kissé kisodródva, védőjével a nyakán kapura lőtte a labdát, Fejér azonban üggyel-bajjal szögletre mentett.

A gólokkal kapcsolatban elmondható, hogy a balatoniak által jegyzett 13 szerzett találat a negyedik legkevesebbnek számított a mezőnyben a Pécsi MFC (6), FC Ajka (10), BVSC-Zugló (12) trió mögött, míg a Szpari által jegyzett 39 gól a Vasas mögött (42) a második legtöbb. A kapott találatokkal kapcsolatban elmondható, hogy a sárga-kékek által beszedett 31 a második legtöbb, míg a nyírségiek neve mellett található 14 a harmadik legkevesebb volt a ligában 17 fordulót követően.

72. perc: Egy fault után Kovács Bence elrúgta a labdát, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

64. perc: A siófoki térfél jobb oldalán Géresi Krisztián buktatta sárga lapot érően Kovács Bencét.

63. perc: Dupla változtatás a vendégeknél is: Nagy Dominik és Kovácsréti Márk le – Herjeczki Kristóf és Nagy Barnabás be.

61. perc: Kettős csere a balatoniak oldalon: György Nico helyett László Dávid a pályán, Girsik Áront pedig Vékony Viktor váltotta.

Az előző gondolatmenet folytatásként megjegyezhetjük, hogy a siófokiak a fordulók előrehaladtával egyre mélyebb gödörbe kerültek: legutóbbi négy mérkőzésükön egyetlen pontot és gólt szereztek, ellenben a hálójukba tizenegyszer betaláltak az ellenfelek.

53. perc: Nagy Dominik műesésért kapta a második félidő első sárga lapját.

Az őszi bajnok Szpari remek idényt fut, a nyírségiek egyetlen vereségüket október 22-én a Vasas otthonában szenvedték el (3–0). Tímár Krisztián tanítványai legutóbbi öt mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, 20 lőtt (!) és 5 kapott gól ellenében – a húsz szerzett találatból tizenkettőt az előző két fellépésükön jegyeztek.

46. perc: A szünetben cserélt a vendégek szakmai stábja: Novák Csanád nem jött ki a folytatásra, helyette Myke Bouard Ramos kap lehetőséget.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+3. perc: A jelzett hosszabbításon túl véget ért az első félidő, melyet követően 1–1-re áll a kieső helyet elfoglaló BFC Siófok és az őszi bajnok Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzése. Hamarosan jövünk a második játékrésszel!

45+3. perc: A félpályán Novák Csanád szabálytalankodott Varga Bencével szemben, majd Pillók játékvezető zsebéből ismét előkerült a sárga lap.

45+1. perc: Nagy Dominik kiugratásával Novák lépett ki a jobb oldalon, majd az éles szögből leadott lövését Hutvágner lábbal hárította.

2 perc ráadás lesz az első félidő végén.

43. perc: EMBERHÁTRÁNYBA KERÜLT A BFC SIÓFOK! Egy párharc után Dénes Csanád Vilmos maradt lent, melyet követően – az előző esethez hasonlóan nagy meglepetésre – a hazaiak támadója megkapta a második sárga lapját, majd a pirosat is.

41. perc: A mérkőzés harmadik sárga lapját Girsik Áron kapta egy jobb oldalon elkövetett szabálytalanságért.

A BFC Siófok a mögöttünk hagyott 17 forduló alatt kilenc mérkőzésen nem szerzett gólt – ebből háromszor pályaválasztóként –, míg a Nyíregyháza Spartacus FC kettő alkalommal maradt lőtt gól nélkül, egyszer idegenben. A házigazdák eddig kettő találkozót hoztak le kapott gól nélkül – ebből egyet hazai környezetben –, míg a vendégek hét alkalommal – ebből egyszer idegenben – tudták nullán tartani az ellenfelet.

40. perc: GÓL! POTYAGÓLLAL EGYENLÍTETT A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC! Major rossz hazaadását Hutvágner nem érte el, a labda átszállt a siófokiak kapusa felett, s így lett jó a berobbanó Géresi Krisztiánnak, aki egyedül, senkitől sem zavartatva a gólvonalig vezethette, majd a bal alsó sarokba passzolta. 1–1!

38. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! A hazaiak második szögletét Schildkraut tekerte középre a bal oldalról: beadására Kitl Miklós jó ütemben érkezett, majd a védőjét megelőzve 5 méterről a jobb felső sarokba fejelte a labdát. 1–0!

37. perc: Dénes Csanád Vilmost faultolták, ám az eset után meglepő módon a siófokiak játékos kapott sárga lapot. Hasonló sorsa jutott a hazaiak vezetőedzője, Dragan Vukmir is, aki reklamálásért sárgult be.

30. perc: Egy visszapaszolt labdát Géresi vett át, majd 15 méterről a kapu közepét vette célba, Hutvágner azonban újabb magabiztos védést mutatott be.

A két együttest 27 pont és 15 hely választotta el egymástól a fordulót megelőzően. A BFC Siófok a megszerzett 13 pontjából kilencet saját közönsége előtt szerzett, míg a Nyíregyháza Spartacus FC 40 pontjából tizenötöt zsebelt be vendégként. Ha csak az első félidőket vesszük figyelembe, akkor a tópartiak neve mellett 10 pont szerepel, míg a vendégek az első felvonások alapján 30 egységgel rendelkeznek.

29. perc: A harmadik vendégszögletet György kifejelte, az érkező Farkas Bendegúz futtából, 27 méterről jócskán célt tévesztett.

25. perc: Egy percen belül két óriási vendéglehetőséget is feljegyezhettünk: előbb Alaxai közeli fejesét Hutvágner bravúrral, lábbal hárította, majd nem sokkal később Novák került nagy helyzetbe, azonban a 8 méteres lövését Schildkraut a gólvonalon állva kivágta.

22. perc: A mérkőzés eddigi legnagyobb lehetőségét láthattuk! Girsik jobb oldali beadását György Nico pörgette vissza az érkező Szedlár Zoltán elé, aki kapura fordult, majd 11 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

21. perc: Schildkraut bal oldali szabadrúgását követően Varga Bence elé került a labda, a siófokiak játékosa a védők gyűrűjében kapásból, 15 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

19. perc: Nagy Dominik keresztpasszát Géresi vette át a balösszekötő helyén, majd a 13 méterről leadott, beadásszerű lövése a kapu bal alsó sarka mellett hagyta el a játékteret.

A két klub egymással szemben ezen a délutánon 29. alkalommal szállt harcba a győzelemért. A felek a múltban 10 mérkőzésen találkoztak az élvonalban, illetve 18 összecsapáson a másodosztályban. Utóbbi tekintetében hat balatoni győzelem és öt döntetlen mellett hét nyíregyházi siker teszi teljessé a mutatót, a gólkülönbség viszont a házigazdáknak kedvezett (19–18). A piros-kékek legutóbb több mint három éve, 2020. november 1-jén győztek Siófokon (1–2), az azóta lejátszott két mérkőzés 1–0 arányban a balatoniaké lett.

15. perc: Egy vendég szabadrúgást kifejeltek a siófoki védők, a kipattanó labdát Sigér Ákos szedte össze, majd 21 méterről a kapu jobb alsó sarka mellé lőtte.

13. perc: A pálya talaja befolyásolja a játék minőségét, több elpattanó labda miatt a kapuk még nem forogtak veszélyben. Az eddig eltelt időben egy nyírségi szögletet, illetve három szabadrúgást (2–1) jegyezhettünk fel.

A találkozót Pillók Ádám vezeti, munkáját Baghy Csaba és Ország Péter segíti. Pillók pályafutása 65. másodosztályú bajnokiján működik közre vezetőbíróként, 267 sárga mellett 13 piros lap a mérlege. A 35 esztendős Veszprém vármegyei, de Budapesten élő játékvezető a Siófoknak eddig ötször, a Nyíregyházának pedig hatszor vezetett mérkőzést – érdekesség, hogy ezek közül egyet sem nyertek meg a csapatok, hiszen a balatoniak három döntetlen mellett kétszer vereséget szenvedtek, míg a Szpari két iksz mellett négyszer alulmaradt.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a BFC Siófok indította útjára a labdát!

A találkozót gyászszünet előzte meg, miután 64 esztendős korában elhunyt a Siófok Magyar Kupa-győztes labdarúgója, Belényesi László. A Siófoki Bányász SE korábbi labdarúgója pályafutását a Debreceni VSC-ben kezdte, majd szerepelt az Olefin, a Debreceni MTE, a Debreceni Universitas, a Honvéd Szabó Lajos SE, a Siófoki Bányász SE és az Ajka Hungalu együttesében. Karrierje legjelentősebb sikerét a Balaton-parti együttessel érte el: az 1984-es MNK döntőjében a Rába ETO Győr csapatát 2–1-re legyőzve elhódították a serleget.

Érkeznek a csapatok, hamarosan kezdődik a mérkőzés! A házigazdák ezen a napon tetőtől talpig citromsárgában szerepelnek, Hutvágner Gergely pedig zöld dresszben véd. Tímár Krisztián tanítványai fekete szerelésben játsszák le az előttünk álló találkozót, Fejér Béla Csongor kék dresszben áll a gólvonal elé.

Letakarították a havat, Pillók Ádám játékra alkalmasnak ítélte a pálya talaját (Fotó: Füzesi Bálint)
Letakarították a havat, Pillók Ádám játékra alkalmasnak ítélte a pálya talaját (Fotó: Füzesi Bálint)

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs, ugyanakkor négy sárga miatt többen is veszélyben vannak: a hazaiak oldalán Dénes Csanád Vilmos, míg a nyírségieknél az a Baki Ákos, aki a mögöttünk hagyott őszi idényben kétszer is a kiállítás sorásra jutott. A lapokkal kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy a siófokiak játékosa, Kitl Miklós "egyeduralkodó" a teljes másodosztályú mezőnyben, hiszen 16 mérkőzésen nyolc sárgát gyűjtött be.

Az már korábban eldőlt, hogy a pályák állapota miatt kilenc mérkőzésből ötöt elhalasztanak, így csonka fordulót rendeznek advent második vasárnapján. Siófokot a mérkőzésnap reggelén hólepel fedte be, a délelőtti órákban vegyes halmazállapotú csapadék hullott, de jelen állás szerint sor kerül a Szpari vendégjátékra. Mintegy másfél órával a kezdő sípszó előtt 1 Celsius-fokot mérhettünk.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig 13 pontot gyűjtő, a tabella 16. helyén álló BFC Siófok a 40 egységgel az első pozícióban állomásozó Nyíregyháza Spartacus FC együttesével találkozik. Meglátjuk, mire megy a négy forduló óta nyeretlen balatoni együttes az előző öt bajnokiját kivétel nélkül megnyerő őszi bajnokkal szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik