Csertői győzelemmel mutatkozott be a Honvéd kispadján, az ETO és a Szpari is nyert, botlott a Vasas

Vágólapra másolva!
2023.11.12. 16:55
null
A Honvéd kispadján győzelemmel mutatkozott be Csertői Aurél (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II 15. fordulójában – amely nyolc piros lapot hozott – a listavezető ETO két öngóllal gyűrte le a Kazincbarcikát, a Nyíregyháza pedig emberhátrányban aratott kétgólos győzelmet a BVSC ellen. Az üldözők közül a Kozármisleny és a Vasas is csak döntetlent ért el. A Honvéd kispadján Csertői Aurél az Ajka elleni 1–0-s sikerrel mutatkozott be. Majdnem bravúrt vitt véghez a sereghajtó Mosonmagyaróvár, de a Budafok az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott a 2–2-re végződő találkozón. A Gyirmót ezúttal a Tiszakécske otthonában nyert, míg a Siófok–Szeged és a Soroksár–Pécs összecsapáson nem született gól. 

LABDARÚGÓ NB II
15. FORDULÓ

ETO FC GYŐR–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 2–0 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr, ETO Park,1500néző.Vezette:Molnár Attila (Szalai Dániel, Vörös Dániel)
ETO: Ruisz– Vera, Szépe, Boldor, Vianna (Csontos D., a szünetben) – Anton, Vingler (Tóth R., 60.), Bumba, Skvarka (Lacza A., 84.), M. Diarra (Kovács M., 72.) – Huszár (Riquelme, 60.).Vezetőedző:Antonio Munoz
KAZINCBARCIKA:Tóth B. – Ternován (Kurdics L., 64.), Heil, Szekszárdi M. (Ádám F., 77.), Papp M., Kotula M. – Csatári, Kártik (Székely K., 64.), Pekár – Jurek (Csilus T., 64.), Pinte (Csilus Á., 87.).Vezetőedző:Csábi József
Gólszerző: Heil (öngól,1–0) az 52., Kotula M. (öngól,2–0) a 66. percben
Kiállítva: Boldor (második sárga lap után) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Antonio Munoz:– Összességében végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, magabiztosan sikerült nyernünk.
Csábi József:– Vegyes érzelmek vannak bennem, hisz mi rúgtunk két gólt, mégis az ETO nyert.

SZOMBATHELYI HALADÁS–VASAS FC 3–3 (2–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely, Haladás Sportkomplexum,1270néző.Vezette:Kovács Imre (Aradi József, Baghy Csaba)
HALADÁS:Pálfi– Nyíri V. (Horváth R., 80.), Csonka B., Bolla G., Bosnjak– Beronja, Rácz B. (Doktorics, 58.), Jancsó (Simut, 58.), Szakály A. – Pintér A. (Kelemen P., 73.), Csernik (Mohos, 73.).Vezetőedző:Alekszandar Jovics
VASAS:Uram– Szivacski (Berecz Zs., a szünetben), Pávkovics, Otigba, Deutsch L. (Hinora, 63.) – Hidi M. S., Urblík J. (Litauszki, 90.), Bakti (Girsik A., a szünetben) – Radó, Novothny, Holender (Zimonyi, 68.).Vezetőedző:Desits Szilárd
Gólszerző: Bolla G. (1–0) a 27., Rácz B. (2–0) a 37., Radó (11-esből, 2–1) a 43., Pávkovics (2–2) az 50., Rácz B. (3–2) az 55., Zimonyi (3–3) a 75. percben
Kiállítva:Hinora (gólhelyzetben szabálytalankodott) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Jovics:– Kiváló mérkőzés volt sok góllal és helyzettel. Hatvan percig mi irányítottuk a játékot, igazságos eredmény született.
Desits Szilárd:– Nem érdemeltünk győzelmet. Az első félidőben nem játszottunk jól, szünet után azonban sikerült változtatnunk.

BUDAPEST HONVÉD–FC AJKA 1–0 (10)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna,1923néző.Vezette:Katona Balázs (Rózsa Dávid, Ring Kevin)
HONVÉD:Dúzs – Kovács N., Szabó A., Kálnoki-Kis, Eördögh – Bocskay, Adorján, Holman (Kocsis G., 90.) – Kocsis D. (Haragos, 85.), Bobál G. (Simon B., 88.), Krajcsovics.Vezetőedző:Csertői Aurél
AJKA:Szabados I. – Szűcs K. (Rabatin, 74.), Tar, Jagodics B., Csemer (Gaál B., 85.) – Borsos F. (Horváth P., 68.), Tóth G., Tajthy T., Babos (Gyuris, 68.) – Zsolnai (Sejben, 74.) – Szarka.Vezetőedző:Schindler Szabolcs
Gólszerző:Bobál G.(1–0) a 22. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél:–Nem tiszta fejjel játszottak a játékosaink, volt bennük drukk a sikertelenség miatt. Ilyen állapotban nyertünk egy góllal, s ez sokat ér. Volt két-három szép támadásunk az első félidőben, abból egyet góllal fejeztünk be. A szünet után kibrusztoltuk a győzelmet.
Schindler Szabolcs:– Amit elterveztünk, azt meg is valósítottuk az első félidőben, ám egyszer elcsúszott a védekezésünk, s ebből gólt kaptunk. A szünet után végig mi domináltunk, végigtámadtuk a meccset, ám nem tudtunk a kapuba találni. A játékunk nem volt rossz, de az eredmény miatt csalódottak vagyunk.

TISZAKÉCSKEI LC–GYIRMÓT FC GYŐR 0–1 (0–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske,Városi Sportcentrum,300néző.Vezette:Bana Gergely (Kiss Balázs, Nagy Viktor)
TISZAKÉCSKE:Kiss Á. – Grünvald, Fodor F., Viczián, Szőr –Balázs B. (Gvisiani, 87.),Kocsis D. (Bertus, 74.), Szekér Á.(Torvund, a szünetben), Erdei C. – Cipf (Krivocjuk, 74.), Zamostny (Gyurján B., 74.).Megbízott vezetőedző:Toldi Gábor
GYIRMÓT:Hársfalvi – Polgár, Hudák D., Csörgő V., Jova B. – Soltész D. (Kicsun, 90+1.), Kovács D., Kovács M. (Lányi, 81.), Madarász M. (Szőke G., 74.), Medgyes Z. (Takács R., 74.) – Adamcsek (Pethő B., 81.).Vezetőedző:Tamási Zsolt
Gólszerző:Medgyes Z. (0–1) a 36. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor:– Az első félidőben rendkívül passzívan játszottunk, ami rányomta a bélyegét a mérkőzés kimenetelére. A második félidőben mindent megtettünk azért, hogy kozmetikázzunk az eredményen. Azt gondolom, hogy az első félidei játék megbosszulta magát.
Tamási Zsolt:– Tisztában voltunk vele, hogy erős a Tiszakécske, hiszen nagyon jó a játékosállománya. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az első félidei teljesítményünkkel elégedett voltam. Nagyon szép támadásokat vezettünk. A második félidőben nagy nyomást helyeztek ránk, erre is felkészültünk. Az hiányérzet számomra, hogy ezúttal is megrúghattuk volna a második gólunkat, de nem sikerült.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–AQVITAL FC CSÁKVÁR1–1 (0–1)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny,Kozármislenyi Stadion,700néző.Vezette:Gaál Ákos (Kulman Tamás, Ország Péter)
KOZÁRMISLENY:Lékai – Beke P., Gajág, Füredi, Turi – Nagy E. (Major S., 74.), Kozics – Molnár Á. (Nagy M., 90+1.), Hegedűs M. (Tóth Z., a szünetben), Kirchner – Horváth P.(Vajda R., 60.).Vezetőedző:Aczél Zoltán
CSÁKVÁR:Pécsi – Murka, Papucsek, Karacs, László N. – Farkas A., Mészáros D. (Szakály D., 81.), Major M. (Babós, 90.) – Tamás N., Nagy Z., Baracskai (Juhász L., 74.).Vezetőedző:Tóth Balázs
Gólszerző:Baracskai(0–1)a 8., Kirchner(11-esből, 1–1)a 47. percben
Kiállítva:Farkas A. (második sárga lap után) a 45., Beke P.(második sárga lap után)a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán:– Többre számítottunk a mérkőzésen, de az is igaz, hogy a srácok már a teljesítőképességük határán vannak. A munkát beleraktuk a találkozóba, de nem játszottunk olyan jól, mint az utóbbi hetekben.
Tóth Balázs:– Nagyon erős ellenfél a Kozármisleny, de amit elhatároztunk, megcsináltuk. A gyors vezetésünk után nem éltünk a lehetőségünkkel, és magunkra húztuk a hazaiakat. Ennek ellenére végig szervezettek voltunk, az egy pontot megérdemeltük.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BVSC-ZUGLÓ 2–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Balmazújváros, 450 néző. Vezette:Hanyecz Bence (Garai Péter, Varga Gábor)
NYÍREGYHÁZA: Dala – Farkas B., Rjasko (Tamás O., 23.), Baki, Nagy B. (Alaxai, 28.) – Kesztyűs B., Toma (Sigér Á., a szünetben) – Kovácsréti, Nagy D., Géresi (Gresó, 77.) – M. Ramos (Novák Cs., 77.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
BVSC: Csenterics – Benkő-Bíró (Májer G., 66.), Vinícius, Hesz, Király Á. – Hidi P., Gergely P. (Csősz, 66.) – Vernes (Kelemen P., 75.), Szilágyi M. (N. Mitrovics, 86.), Mucsányi – Horváth R. (Tóth L., 75.).Megbízott vezetőedző: Kincses Ádám
Gólszerző: M. Ramos (1–0) a 25., Alaxai (2–0) a 74. percben
Kiállítva: Baki (második sárga lap után) a 33. percben
MESTERMÉRLEG
Tímár Krisztián:
– Többszörösen nehezített körülmények között játszottunk, mert a kiállítás mellett már az első félidőben kétszer kellett cserélnem, és a mély talaj is sokat kivett a lábakból. A csapat megmutatta, hogy nagy szíve van, igazi győztesekkel dolgozom! A második félidőben tudatosan visszaálltunk, ült az elképzelésünk, pontrúgásokat harcoltunk ki, és megszereztük a fontos második gólt, így megérdemelten nyertünk.
Kincses Ádám: – A gól hiányzott a játékunkból, úgy láttam, rúgtunk is egyet, de azt a játékvezető nem adta meg. Tudtuk, hogy a Nyíregyháza visszaáll a kiállítás után és zárt védekezésből próbál előrejutni. Próbáltunk átlövésekkel kísérletezni, ám nem jártunk sikerrel. Nem tudtunk élni a lélektani előnnyel, ezen dolgoznunk kell, és akkor az ilyen mérkőzéseken legalább egy pontot szerezhetünk.

BUDAFOKI MTE–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–2 (0–2)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budafok,Promontor utca,300 néző.Vezette:Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BUDAFOK: Gundel-Takács– Lorentz, Horgosi, Fótyik (Kalmár O., a szünetben) – Szerető, Oláh B., Németh M. (Nándori, a szünetben), Kovács D., Horváth O. (Kocsis B., 72.) – Vasvári Z. (Merényi Z., 80.), Elek B.Vezetőedző: Erős Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR:Slatka– Simita, Czingráber, Papp Sz. (Deákovits, a szünetben), Horváth K.– Vukaszovics, Tullner (Végső, a szünetben) – Szabó B. (Korbély, 88.), Illés D. (Gáncs, 75.), Németh D. (Papp L., 86.) – Takács T.Megbízott vezetőedző:Király József
Gólszerző: Németh D. (0–1) a 8., Szabó B. (0–2) a 28.,Kovács D. (11-esből, 1–2) az 52.,ElekB. (2–2) a 90+4. percben
Kiállítva: Oláh B. (durvaságért) a 35., Deákovits (második sárga lap után) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Erős Gábor:– Az első és a második félidőben két különböző Budafokot láttam a pályán. Nehéz megindokolni az első félidőt, mert tudtuk, nehéz pályán fogunk játszani, és tudtuk, hogy az ellenfél kontrából fog támadni, a védelmünk mégis két óriási hibát vétett, adtunk is két gól előnyt az ellenfélnek. A második félidőben már olyan Budafokot láttunk, amely akaratot tett a mérkőzésbe. Az utolsó pillanatban sikerült egyenlíteni, ez pedig erőt adhat. Nekem abból kell levonnom a következtetést, hogy hogyan tovább a játékosokkal való kapcsolatban. Nem szerencsés azt mondani, „fejlevágás”, de ez most meg fog történni. Ilyen játékkal egy futballista – és rutinosabb játékosokról beszélek, nem fiatalabbakról – sem teheti meg a csapattal, hogy ilyen hozzáállással megy fel a pályára. Nem kötelező Budafokon játszani.
Király József:– Jól kezdődött számunkra a találkozó. Elénk dobta a sors, hogy emberelőnyben játszhassunk. Gratulálok a budafokiaknak, mert nem adták fel emberhátrányban sem, hősiesen küzdöttek a végéig, ahol melléjük állt a szerencse. Szomorú vagyok, mert egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, ez a döntetlen nekünk most vereséggel ér fel.

BFC SIÓFOK–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–0ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, Városi Stadion,150néző.Vezette:Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
SIÓFOK:Winter – Polényi G., Varjas Z., Varga B. – Major G., György N. (László D., 63.), Kitl M., Kovács B. (Nemes M., 73.), Schildkraut – Girsik Á. (Dénes, 73.), Szedlár.Vezetőedző:Dragan Vukmir
SZEGED:Molnár-Farkas – Könczey (Gera N., a szünetben), Tóth B., Nagy Zs., Kővári – Márkvárt, Haris – Gajdos (Prosser, 70.) – Papp Á. (Daru, 82.), Borvető, Palincsár (Doncsecz, 70.).Vezetőedző:Alekszandar Sztevanovics
Kiállítva:Szedlár (durvaságért) a 13. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir:– Büszke vagyok a srácokra, tíz emberrel remekül küzdöttek, harcoltak, sőt, kis szerencsével akár győzhettünk is volna. Ezt a pontot mindenképpen meg kell becsülnünk!
Alekszandar Sztevanovics:– Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk. Megpróbáltuk a széleken feltörni az ellenfél mély védekezését, de sajnos a befejezésekből hiányzott a koncentráció. Korábban az ilyen mérkőzéseken gyakran megbüntetett minket az ellenfél; szerencsések vagyunk, hogy ez most nem így történt. A gólszerzéshez minőség kell, ez ma hiányzott a játékunkból.

SOROKSÁR SC–PÉCSI MFC 0–0 ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, Máyer Gábor)
SOROKSÁR: Mergl – Kaján, Króner, Kékesi, Pintér D. – Vass Á., Katona M. – Gálfi (Köböl K., a szünetben), Sipos Z. (Dobos Á., a szünetben), Hajdú R (Dragóner F., 75.). – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
PÉCS: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Pejovics, Hadaró – Krausz, Terbe (Gera Zalán, 75.) – Bukovics (Bachesz, 75.), Gyurkits, Harsányi I. (Hudák M., 60.) – Tóth G (Szabó M., 60.). Megbízott edző: Németh Zsolt
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Nem játszottunk jól, igaz, az első félidőben mindkét csapat gyenge teljesítményt nyújtott. Nyilván nekünk nehezebb volt, mert zárt, felállt védelem ellen kellett játszanunk, de a második félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést.
Németh Zsolt:– Úgy gondolom, hogy igazságos a döntetlen, egyik csapat sem érdemelt többet. Elég gyenge színvonalú meccs volt, de Soroksáron egy pontot szerezni nagy fegyvertény.

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr15112236–15+2135
2. Nyíregyháza Spartacus15104127–12+1534
3. Vasas FC1584335–18+1728
4. Kozármisleny1584326–16+1028
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1559116–13+324
6. FC Csákvár1563616–14+221
7. Gyirmót FC Győr1556421–20+121
8. Soroksár SC1555515–14+120
9. Kazincbarcika1548317–15+220
10. Budapest Honvéd1554616–18–219
11. Budafoki MTE1554616–19–319
12. Pécsi MFC154745–9–419
13. Szombathelyi Haladás1546520–23–318
14. BVSC Zugló1543811–22–1115
15. Tiszakécske1535716–20–414
16. BFC Siófok1534812–21–913
17. FC Ajka1522117–20–138
18. Mosonmagyaróvár15141012–35–237

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik