Megyei foci: egymásnak esett a játékos és az ezermester Kenderesen

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 14:27
null
Jelenet a Kenderes–Lurkó Focimánia meccsről (Fotó: Facebook/Kenderesi VSE)
Verekedésbe torkollott a hétvégi Kenderes–Lurkó Focimánia vármegye I-es labdarúgó mérkőzés – írja a szoljon.hu.

A vármegyei hírportál szerint a találkozó második félidejében Túri János, a kenderesiek korábbi játékosa és egyben ezermestere trágár szavakkal kezdte szidni a 32 éves kenderesi csatárt, Lólé Ferencet, aki egy ideig tűrte a sértegetést, majd heves verbális vita alakult ki közöttük.

„Egy bizonyos ponton azonban elszakadt a cérna a 32 éves játékosnál. Ekkor lejött a pályáról, a karbantartó pedig a korláton belülre lépett és elkezdték egymást ütni. A játékvezetői jelentés alapján nagyjából két percig tartott a verekedés, mire 5-8 embernek sikerült leszednie Lólét Túriról. A játékvezető a 63. percben kiállította a hazaiak támadóját” – olvasható a szoljon.hu beszámolójában.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei igazgatósága Lólé Ferencet három évre eltiltotta a labdarúgástól, legközelebb 2026. szeptember 22-én léphet pályára, emellett rendőrségi feljelentést is tettek. A Kenderes egyesületét pedig a soron következő mérkőzésre súlyos rendezői hiányosságok miatt pályabezárással sújtotta, illetve ötvenezer forintnyi bírság kifizetésére kötelezte. A kenderesi együttesnek ennek értelmében a következő hazai mérkőzését másik pályán kell játszania.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik