NB II: a DVSC korábbi játékosa hosszabbított Nyíregyházán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 16:32
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Rezes László mindenben megállapodott Szűcs Mihály sportigazgatóval, így két évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

„Örülök, hogy Nyíregyházán maradok, igazából gyorsan megállapodtunk. Amikor az NB III-as bajnoki cím után egyeztettem a vezetőkkel, sokat számított a döntésemnél, hogy a feljutást tűzte ki a klub célként. Sajnos nagyon elrontottuk ezt az évet, így ez nem sikerült. Most viszont jelentősen átalakul a keret, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a csapat. Bízom abban, hogy jobb szezonunk következik, és bár roppant erős riválisaink lesznek, nagyon szeretném, ha a következő idényben sikerülne az NB I-be jutni. Amikor ideigazoltam, az első évemben, Lucsánszky Tamás irányításával bajnokok lettünk. Jó edzőnek tartom, vele sikerülhet most is” – bizakodott Rezes László.

A 29 esztendős középpályás – aki 2006 és 2014 között a DVSC kötelékébe tartozott – az előző szezonban 25 másodosztályú bajnokin hét gólt szerzett a Szpariban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Jova Levente (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Silye Erik (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben)
Távozók: Dvorschák Gábor (lejár a szerződése), Pálinkás Gergő (lejár a szerződése), Perger Bence (lejár a szerződése), Törtei Tamás (visszavonul)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Harsányi Zoltán, Máté Péter, Tamási Zsolt, Tisza Tibor, Úr László, Vámos Márk

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik