Megyei foci: pécsi szurkolók a pályán – dulakodás, rendőrök

Vágólapra másolva!
2016.05.15. 15:12
null
Ünnepelhettek a pécsiek – volt, aki egy kicsit korán kezdte (Fotó: bama.hu)
A megyei bajnokságban szereplő, nem rég még NB I-ben játszó csapatokról szóló összeállításunk élére ezúttal a PMFC kerül – elsősorban a pályára rohanó pécsi drukkerek miatt.

 

„Szurkolók a pályán, dulakodás, rendőrök, a végén 2–0-s pécsi siker – írja a szombati, Villány TC–PMFC meccsről szóló tudósításában a bama.hu megyei hírportál. – A 77. percben a vezetés megszerzésének pillanatában a pécsi szurkolók a pályára rohantak. A rendcsinálásba már a rendőrség erői is becsatlakoztak.”

A PMFC (amelynek mindkét gólját Kónya Dávid szerezte) még nem nyerte meg a Baranya megyei első osztályú bajnokságot, a második Szászvár ugyanis vasárnap 5–1-re győzött Geresdlakon, így a pécsiek három fordulóval a vége előtt hét ponttal vezetnek – ez még ledolgozható hátrány.

Az NB I-ből tavaly licencproblémák miatt kizárt pécsiekkel kapcsolatos hír, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a héten megadta a klubnak a következő szezonra az NB III-as induláshoz szükséges licencet, illetve az indulási engedélyt. Ennek értelmében ha a piros-feketék első helyen végeznek a Baranya megyei I. osztályban, és az osztályozót is sikerrel veszik, már nincs adminisztratív akadálya, hogy jövőre az NB III-ban indulhassanak.

Somogy megyében a már bajnok Kaposvár hazai pályán a Segesd ellen, Veszprém megyében a Pápai Perutz a FAK vendégeként győzött 5–0-ra. Bács-Kiskun megyében viszont a Kecskemét nem bírt a Kecellel, 3–3-as döntetlen született.

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
27. FORDULÓ

Villány TC–PMFC 0–2
Az élcsoport: 1. Pécsi MFC 76 pont, 2. Szászvár 69, 3. Siklós 64

SOMOGY MEGYEI OSZTÁLY
30. FORDULÓ

Kaposvári Rákóczi BFLA–Segesd SE 5–0
Az élcsoport: 1. Kaposvár 83 pont (29 meccs, már bajnok), 2. Nagybajomi AC 67 (28 meccs), 3. Balatonkeresztúr 64 (28 meccs)

VESZPRÉM MEGYEI OSZTÁLY
30. FORDULÓ

FAK–Pápai Perutz 0–5
Az élcsoport: 1. Veszprém 85 pont, 2. Úrkút 76, 3. Pápai Perutz 68

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
27. FORDULÓ

Kecel–Kecskeméti LC 3–3
Az élcsoport: 1. Kiskunfélegyháza 66 pont 2. Duna Aszfalt 65, 3. Kalocsa 56 4. Kecskemét 47

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik