Nyugaton a papírforma érvényesült - NB II-es értékelés, I. rész

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2011.12.07. 10:53
null
Kanta Józsefék lépéselőnyben vannak a többiekkel szemben (Fotó: NS-archív)
Címkék
Bő egy héttel ezelőtt véget értek az NB II 2011–2012-es őszi szezonjának küzdelmei. A Nemzeti Sport Online értékeli a bajnoki félidényt: a mai, első részben a Nyugati csoporttal foglalkozunk, amelyben az MTK magabiztosan vezeti a tabellát, a Kozármisleny meglepetésre remekel, míg a Szigetszentmiklós, a Budaörs és a BKV Előre jóval a várakozások alatt teljesít.

 

KELET–NYUGAT GÁLA

Egy év elteltével ismét Kelet–Nyugat gálamérkőzést rendeznek 12 órai kezdettel Telkiben: az NB II tehetséges fiatal futballistái menedzsereknek, élvonalbeli klubok vezetőinek bizonyíthatják, hogy az átigazolási időszakban a második vonalban is érdemes körülnézni.

 

Az egyelőre meglehetősen enyhe télben esély sincs rá, hogy szerda délután az MLSZ elnöke, Csányi Sándor hasonló nyilatkozatot tegyen, mint az előző gálát követően („...elárulhatom, ez volt életem leghidegebb meccse"), azonban az időjárási viszonyoknál fontosabb, milyen lesz a Kelet–Nyugat gála „felhozatala". Sokan ugyan hajlamosak legyinteni, amikor az NB II-es bajnokság színvonala kerül szóba, pedig az immár harmadik alkalommal megrendezendő gála is azt mutatja, tehetségek a másodosztályban is vannak.

 

„A visszajelzések alapján szinte kivétel nélkül mindenki elismerően vélekedik a kezdeményezésről, és ez azért a magyar futballban nem kis szó – mondta az esemény ötletgazdája, az NB II-es bizottság elnöke, Kutasi Róbert. – Két éve és tavaly is bebizonyosodott, az NB II-nek vannak értékei a labdarúgók és a szakvezetők között is. Reményeim szerint ez most is így lesz."

 

Hogy a REAC klubigazgatójaként is dolgozó szakember nem a levegőbe beszél, annak alátámasztására néhány név: Pölöskey Péter, Lázár Bence, Lovrencsics Gergő vagy éppen Korhut Mihály is játszott a korábbi gálákon, manapság pedig kihagyhatatlannak számítanak a Ferencváros, az Újpest, a Lombard Pápa és a DVSC kezdő tizenegyében.

 

Egyébként a játékoskereteket zömükben 23 év alatti futballisták alkotják, igaz, kivételek azért akadnak: az Ajkán évek óta biztos pontnak számító Pothárn Szabolcs vagy a Keleti csoport tavalyi legjobbja, a békéscsabai Makra Zsolt is pályára lép a szerda déli mérkőzésen. A csapatok kispadján két korábbi játékostárs, Arany László és Vincze István ül.

 

Az előző párharcot mindenesetre a Kelet nyerte meg 1–0-ra, az együttes akkori edzője, Horváth Ferenc ma már Vincze István kollégája nyugaton.

A nyugati és a keleti válogatott keretét itt olvashatja!

AZ ÉLMEZŐNY – NAGY LÉPÉSELŐNYBEN AZ MTK

A szakemberek jóslata már ősszel is beigazolódott: az MTK Budapestnek nem a másodosztályban lenne a helye; a kék-fehérek ezt kitűnő játékkal és meggyőző eredményekkel igazolták, hiszen mindössze hét pontot veszítettek az ősz folyamán. Közönségszórakoztató futballal értek el gólzáporos győzelmeket, ráadásul az utolsó néhány mérkőzésen ismét soraikban tudhatták a hazatérő Németh Krisztiánt, aki gólokkal segítette a gárdát (többek között a Pécsi MFC elleni Magyar Kupa-visszavágón is, találata továbbjutást ért csapatának). Garami József együttese úgy vezeti a tabellát kilenc pont előnnyel, hogy utolsó két mérkőzésén csak két döntetlent ért el. Óriási meglepetés lenne, ha nem a kék-fehérek futnának be aranyérmesként a bajnokság végén.

Úgy tűnik, az „örök második” szerepre kárhoztatott Gyirmót FC-nek az idén is csak az ezüstérem megszerzése lehet a célja. A szezonnak új edzővel, Soós Imrével nekivágó gyirmótiak célja a bajnoki cím megszerzése volt – a rajt előtt a szakember szerint az elsőségre három csapat is azonos eséllyel pályázott –, de a 4. fordulóban 3–1-re kikaptak a nagy rivális MTK-tól, és olyan lépéshátrányba kerültek, amit már nem tudtak ledolgozni (sőt sokáig még a Kozármisleny mögött haladtak). A hajrára aztán felszívták magukat, és elfoglalták a „szokásos” második pozíciójukat, mindenesetre tény, hogy ez a helyezés továbbra sem jelent osztályváltást.

A szezon meglepetéscsapata egyértelműen a Kozármisleny. A másodosztályban az egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó együttes kerete a nyáron sokat változott, a klub a helyi kötődésű labdarúgók mellé pécsi kölcsönjátékosokat hozott. Az „egyveleg” nagyszerűen működött, a mislenyiek a kiváló szezon során a „nagyokat” is megszorongatták, a Tatabányát például legyőzték. A siker elsősorban a csapategység eredménye, de a jó teljesítményben jelentős szerepe van Márton Gábor vezetőedzőnek is, aki még csak a második évét tölti a gárda élén, mégis kiugró eredményt ér el a csapattal.

Új szakmai stábbal (Kiprich József és Vincze István vezetésével), megújuló játékoskerettel és biztos anyagi háttérrel vágott neki az idénynek a Duna FC Tatabánya. Ezért sokan a klubot bajnokesélyesnek kiáltották ki, ami az első négy meccs százszázalékos teljesítménye után nem is tűnt túlzásnak, ezután viszont hatból négyszer kikapott az együttes, ez pedig visszavetette a Bányászt. Igaz, legalább pénzügyileg minden rendben, a tavaly mindent beígérő, aztán eltűnő „szponzor” helyébe lépő, Mészáros Lőrinc vezette cégcsoport betartja ígéreteit. A Sitku Illés, Farkas János párosra elöl nem lehetett panasz, mindketten hat gólt szereztek.

Egyedüliként az FC Ajka tudta megverni az ősz során az MTK-t, Artner Tamás együttese ráadásul a Hungária körúton győzte le a bajnokjelöltet. A bakonyiak emellett hozzák a már évek óta megszokott megbízható formájukat, a gólzsák Mihalecz Péterrel az élen, aki 8 találatot szerzett. Az előrelépéshez viszont kellett, hogy a hajrában az együttes egy hatmeccses veretlenségi sorozatot építsen, amivel felkapaszkodott a közvetlen élmezőnybe.

A KÖZÉPMEZŐNY – ITT VITÉZKEDNEK AZ NB I-ES KLUBOK TARTALÉKCSAPATAI

Lipcsei Péter keze alatt sokat javult a tavalyi szezonhoz képest az FTC II, a zöld-fehéreknek idén egyáltalán nem kell kiesési gondokkal küszködniük. A bajnokság kezdete előtt egy rendkívül kínos, 3-0-s vereségbe szaladt bele az együttes a Magyar Kupában Csákváron, amely kijózanítólag hatott rájuk, és ezután remek rajtot vettek a másodosztályban. A lendület végig kitartott, a Stuttgartból egy éve hazatérő Varga Bence tolta főképp a kis Fradi szekerét a maga 8 góljával.

Az idei szezonban stabil csapattá nőtte ki magát a Veszprém FC. Vágó Attila együttese tavaly végig a kiesés ellen küzdött, de az idei erősítéseknek köszönhetően stabilizálta helyét a középmezőnyben. Na meg persze egy ragyogó tehetségnek: a 17 éves Novothny Somára a hazai első osztályú klubok mellett már a Napoli is felfigyelt. A fiatal játékos 9 bajnoki góllal segítette ősszel a bakonyiakat, nagy kérdés, hogy a tavaszi szezonban is a veszprémiek piros-kék mezét húzza-e fel.

Merészek voltak azok, akik azt mondták, hogy a Videoton Puskás-Akadémia meg tudja ismételni tavalyi remek szereplését (akkor a 3. helyen végeztek a fehérvári fiatalok), hiszen az előző évi csapat gerince távozott, és az U19-es együttesből töltötték fel a keretet. Igaz, nem sokan gondoltak arra sem, hogy a csapat a kiesés ellen fog harcolni, pedig a szezon első felében ez tűnt reálisnak. Az erőltetett fiatalítás sokáig meglátszott a teljesítményen, a 9. forduló után az egyik kieső helyen szerénykedtek, de az utóbbi hat mérkőzésen elért három győzelem és három döntetlen felhozta a fiatal együttest, amely végül a nyolcadik helyen telelhet.

A NYUGATI CSOPORT GÓLLÖVŐLISTÁJÁNAK ÉLMEZŐNYE

10 gólos: Fekete Ádám (Szigetszentmiklósi TK), Máté János (Videoton-PFLA)
9 gólos:
Varga Tamás (Győri ETO FC II), Novothny Soma (Veszprém LC)
8 gólos:
Mihalecz Péter (FC Ajka), Tischler Patrik (MTK Budapest), Szabó Viktor (BKV Előre), Varga Bence (Ferencváros II)

7 gólos: Laki Balázs (Gyirmót FC)

A Bajai-LSE a tavalyi remek újoncév után (amelynek végén a 4. helyen végzett) mérsékeltebben teljesít, ebben a kiírásban be kell érnie a szerény középmezőnybeli tagsággal. Ennek fő oka, hogy nyolc hazai mérkőzéséből csak hármat nyert meg Bognár György együttese. A bajaiak azonban más fronton „robbantottak”: a Kozármisleny búcsúztatása révén történetük során először bejutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, és a negyeddöntőben az Újpesttel találkoznak.

A Soproni VSE-GYSEV a tabella alapján a legjobb újonc a mezőnyben, de a Micso Szmiljanics, Bojan Lazics és Csordás Csaba fémjelezte együttes félszezonja még jobb is lehetett volna, ha a Paks II és Dunaújváros Pálhalma ASE elleni hazai mérkőzéseiken (amelyeket elvileg hozniuk kellett volna) nem szenvednek vereséget, és ha a rutinos támadó, Csordás Csaba nem zárja góltalanul a félévet.

Nagyon akarták a tartalékok NB II-es szereplését a tavalyi NB I-es bajnokságban ezüstérmesként záró Paksi FC vezetői, és a második garnitúra magabiztosan meg is nyerte az NB III Dráva-csoportjának küzdelmeit. A másodosztály azonban más kávéház, így a friss feljutó a bajnokság kezdeti szakaszában még ismerkedett a légkörrel, és a paksi fiatalok csak elvétve tudtak pontot szerezni, első győzelmükre a 8. fordulóig kellett várni. A hajrában aztán – nem kis részben a visszajátszóknak köszönhetően – zsinórban három mérkőzést is megnyert Lengyel Ferenc csapata.

A Győri ETO II a tavalyi szezonhoz képest kissé mérsékeltebben teljesít, de Klement István legénysége az utolsó őszi fordulóban éppen az MTK-tól csent el pontot, így nem tölti kieső helyen a telet. A győriek gólokban gazdag meccseket játszottak, az ötödik legtöbb gólt szerezték a mezőnyben, igaz, a harmadik legtöbbet kapták. A hatalmas bedobásairól ismert Varga Tamás szerezte az együttesben a legtöbb találatot, a fiatal csatár összesen 9-szer volt eredményes.

A 9. forduló után történt edzőváltás a Szigetszentmiklósi TKcsapatánál, Várhidi Pétert Horváth Ferenc váltotta a kispadon. A jó nevekből (Szamosi Tamás, Szamosszegi Gábor, Somorjai Tamás, Haman Sadjo, Joseph Ngalle, Fekete László) álló csapat sem addig, sem azután nem tudott a várakozásoknak megfelelően szerepelni, a mezőnyben a legkevesebb győzelmet és a legtöbb döntetlent tudja felmutatni. Igaz, többször is fölényes sikert aratott, és a góllövőlista éllovasát is az SZTK adja (holtversenyben) Fekete Ádám személyében, aki 10 találatot szerzett – de az összteljesítmény így is csalódást keltő.

AKIK JELENLEG A VONAL ALATT VANNAK – KI MENEKÜL MEG A KIESÉSTŐL?

A BKV Előrétől a nyári átigazolási időszakban három alapember távozott Gyirmótra, ráadásul kettős edzőcsere történt, miután Gálhidi György szóbeli ígérete ellenére a szezonkezdet előtt elhagyta a gárdát, és Nyíregyházára szerződött. Helyét Szapor Gábor vette át, akinek 12 napja volt csapatot építeni, és az első hat fordulóban úgy tűnt, ez sikerül is, hiszen jöttek az eredmények. A folytatásban a kulcsjátékosok sorra dőltek ki sérülés miatt; Csikós Sándor, Berki Péter, Selei András, Vezér Ádám és Varga Endre hiánya érzékeny veszteségnek számított. A hajrában a gárdát tovább sújtották a kiállítások és a sárga lapok, így volt olyan találkozó, amelyen nyolc-kilenc alapember hiányzott az alapcsapatból, így zömében ifisták játszottak. Végül ennek tudható be, hogy az együttes visszacsúszott a 14. helyre a tabellán.

Várakozáson alul teljesített az évek óta stabilan a középmezőnyben szereplő Budaörsi SC is. Lucsánszky Tamás együttese a nyáron meggyengült, a rutinos távozók helyett a keretet fiatalokkal erősítették meg. A Pest megyeiek a mérkőzéseik többségén az egyéni hibáknak és a motiválatlanságnak köszönhetően hullajtottak el pontokat, az idegenben megszerzett egyetlen pontocska pedig azt mutatja, hogy a házon kívüli produkció taszította a kieső helyek egyikére a budaörsieket. Lucsánszky mester tavaszra a védelmet erősítené meg, ami a 32 kapott gól fényében nem is meglepő.


Az őszi szezon után a legkilátástalanabb helyzetben az újonc Dunaújváros Pálhalma ASE van, amely rendkívül rosszul rajtolt, első kilenc mérkőzését elveszítette, a hátralévő hat meccséből viszont hármat nyert meg. A csapat nehezen vette fel a másodosztály ritmusát, pedig a „nagy” Dunaferr játékosai közül a keretben szerepel Salamon Miklós és Kóczián Ferenc, és a több helyen megforduló Vaskó József is. A bajnokság legnagyobb különbségű két vereségét is ők szenvedték el, az Ajkától és a Szigetszentmiklóstól egyaránt 7–0-ra kaptak ki.

 

 

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 15 12 2 1 34– 9 +25 38
2. Gyirmót FC 15 9 2 4 29–20 +9 29
3. Kozármisleny SE 15 9 1 5 23–18 +5 28
4. Duna FC Tatabánya 15 8 2 5 24–17 +7 26
5. FC Ajka 15 7 5 3 25–14 +11 26
6. Ferencvárosi TC II 15 7 3 5 27–22 +5 24
7. Veszprém FC 15 5 6 4 25–23 +2 21
8. Videoton-Puskás Akadémia 15 5 5 5 19–18 +1 20
9. Bajai LSE 15 5 3 7 22–24 –2 18
10. Soproni Vasutas SE 15 5 3 7 13–24 –11 18
11. Paksi FC II 15 4 5 6 17–20 –3 17
12. Győri ETO FC II 15 4 4 7 25–28 –3 16
13. Szigetszentmiklósi TK 15 3 7 5 28–21 +7 16
14. BKV Előre SC 15 4 2 9 16–26 –10 14
15. Budaörsi SC 15 4 2 9 20–32 –12 14
16. Dunaújváros Pálhalma ASE 15 3 12 9–40 –31 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik