Nyíregyháza: Bajzát Péter már megegyezett a nyírségi vezetőkkel

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 13:09
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a győri Bajzát Péter a másodosztályú Nyíregyházával edz, a játékos a Nemzeti Sportnak elmondta, már meg is egyezett a nyírségi vezetőkkel, de a klubok még tárgyalnak az átigazolásáról.

„Amennyire tudom, egyesületem, a Győri ETO és a Nyíregyháza még nem egyezett meg a klubváltás feltételeiről, de már a szabolcsi városban tartózkodom és edzek, így is jelezve, hogy a Szpariban szeretném folytatni pályafutásomat – nyilatkozta Bajzát Péter. – A győriekhez még egy évig köt szerződés, de ők már korábban lemondtak rólam, így az elmúlt hetekben egyedül gyakoroltam Debrecenben. Természetesen szerettem volna az élvonalba vagy esetleg külföldre szerződni, voltak is megkeresések, de a Nyíregyháza mindvégig kitartóan érdeklődött, és végül megállapodtunk."

„Nem rangon aluli számomra a másodosztályban futballozni még akkor sem, ha nagyon fiatalon, még Egerben szerepeltem legutóbb a magyar második vonalban. Nyíregyházán gólokat várnak tőlem, s ki kell harcolnunk a visszajutást. Nem szeretnék még egyszer csalódást okozni" – fogalmazott a csatár, akit télen hiába szerződtetett a DVTK, a csapat a szezon végén kiesett az NB I-ből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik