Lipcsei Péternek felajánlották, legyen a szakmai stáb tagja

Vágólapra másolva!
2009.05.12. 09:28
A Nemzeti Sport értesülései szerint nincs kizárva, hogy Lipcsei Pétert a nyártól edzőként foglalkoztatják az Üllői úton. Ennek lehetőségét megerősítette Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója is, ám a középpályás az ősszel még futballozni szeretne.
Nem tudni, Lipcsei meddig pacsizhat még egy-egy meccs után a szurkolókkal
Fotó: M. Németh Péter
Nem tudni, Lipcsei meddig pacsizhat még egy-egy meccs után a szurkolókkal
Nem tudni, Lipcsei meddig pacsizhat még egy-egy meccs után a szurkolókkal
Fotó: M. Németh Péter
Nem tudni, Lipcsei meddig pacsizhat még egy-egy meccs után a szurkolókkal

Lipcsei Péter a hosszú sérülését követően először vasárnap, az MTK II elleni bajnokin kapott egy félidőnyi lehetőséget Bobby Davisontól, sőt a tréner és futballista között érdekes jelenet is lejátszódott a csepeli stadion kispadja előtt: az angol szakember a félidőben megpaskolta sokáig mellőzött játékosának hátát, mosolyogva néhány utasítást adott neki, úgy tűnt, mintha ezzel a jelenettel akart volna üzenni a csepeli stadionban lévő mintegy négyezer ferencvárosi szurkolónak, hogy neki bizony semmi baja Lipcsei Péterrel.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Bobby Davison a következő idényben is számít-e a labdarúgóra, és hogy meghosszabbítja-e az egyesület Lipcsei szerződését.

A klub igazgatóságának elnöke, Terry Robinson a Nemzeti Sportnak elmondta, kizárólag az angol tréneren múlik, hogy Lipcsei a nyártól az első keret tagja lesz-e vagy sem.

Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a játékosnak szívesen biztosítanának helyet a szakmai stábban.

„Felajálottuk neki, hogy maradjon a klub kötelékében, és a Ferencvárosban építse fel az edzői karrierjét” – nyilatkozta Berki.

„Azt mondták, ha jó lesz a lábam, futballozzak még, de akkor se aggódjak, ha nem így lesz, mert edzőként számítanak rám” – mondta a sportvezető szavaira reagálva a Fradi csapatkapitánya, aki az MTK II elleni bajnokin is több ragyogó indítással vétette magát észre.

„Vasárnap játszottam egy félidőt, nem éreztem fájdalmat, és igazán el sem fáradtam. Természetesen az a célom, hogy az ősszel az élvonalban játsszak, hiszen élvezem a futballt, ám azt is tudom, hogy ez nem az én döntésem. A távolabbi jövőben kipróbálnám magam edzőként, ezért is járok A-licences tanfolyamra” – tette hozzá Lipcsei.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik