Megint győzni tudott a Szolnok, és őrzi az első helyet keleten

Vágólapra másolva!
2007.09.16. 19:09
Sorozatban ötödször is győzött a Szolnok a labdarúgó NB II Keleti csoportjában, így hat forduló után vezeti a tabellát. A Tisza-partiak ezúttal a Kazincbarcikát győzték le 1-0-ra, és az előnyük kettő pont a 13 pontos Kecskemét előtt. Kikapott a forduló előtt második helyen álló Bőcs, így már nem veretlen. Nyugaton a Felcsút Barcson 4-1-re nyert, Schrancz Balázs három gólt szerzett.
Mohamed Remili gólja három pontot ért a Szolnoknak
Török Attila
Mohamed Remili gólja három pontot ért a Szolnoknak
Mohamed Remili gólja három pontot ért a Szolnoknak
Török Attila
Mohamed Remili gólja három pontot ért a Szolnoknak
Folytatta remek sorozatát az előző fordulóban a Ferencvárost legyőző Szolnok: Vígh Tibor együttese Mohamed Remilinek a 70. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Kazinbarcikát, így továbbra is az élen áll a Keleti csoportban.
Elveszítette veretlenségét a Bőcs is, amely az első játékrészben kétgólos hátrányba került a vendég Cegléd ellen – mindkét gólt Nagy szerezte –, és a bőcsi gólfelelős, Urbin Péter a 81. percben már csak szépíteni tudott.
A Cegléd a múlt héten a Makót verte meg, így sorozatban másodszor győzött. Ami pedig a Makót illeti, a Csongrád megyei együttes rangadót nyert a Baktalórántháza ellen (4-1), ami egyben azt is jelenti, hogy a negyedik helyre jött fel, így a Ferencváros visszacsúszott a hetedik pozícióba.

A Nyugati csoportban a Felcsút megszerezte az ötödik győzelmét. Barcson Schrancz Balázs volt az abszolút főszereplő, a REAC korábbi játékosa háromszor is betalált a Baranya megyei együttes kapujába.

KELETI CSOPORT

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Szolnoki MÁV - Mondi 6 5 - 1 12-5 +7 15
2. Kecskeméti TE 6 4 1 1 14-8 +6 13
3. Bőcs Sport 6 3 2 1 12-5 +7 11
4. Makói FC 6 3 2 1 13-7 +6 11
5. Orosháza FC 6 3 2 1 12-9 +3 11
6. Vác - Újbuda LTC 6 3 - 3 13-10 +3 9
7. Ferencvárosi TC 6 2 3 1 12-9 +3 9
8. Vecsési FC 6 2 3 1 10-9 +1 9
9. Baktalórántháza VSE 6 2 2 2 9-9 0 8
10. Jászberényi SE - Vasas 6 2 2 2 6-8 -2 8
11. Tököl KSK 6 2 1 3 7-14 -7 7
12. BKV Előre SC 6 2 - 4 7-12 -5 6
13. Ceglédi VSE 6 2 - 4 6-15 -9 6
14. Mezőkövesd - Zsóry 6 1 1 4 6-8 -2 4
15. Tuzsér SE 6 1 - 5 5-13 -8 3
16. KBSC FC 6 - 3 3 8-11 -3 3

NYUGATI CSOPORT


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Szombathelyi Haladás 6 6 - - 17-6 +11 18
2. Lombard Pápa FC 6 5 1 - 11-3 +8 16
3. FC Felcsút 6 5 - 1 18-5 +13 15
4. Gyirmót SE 6 4 1 1 13-4 +9 13
5. Integrál DAC 6 3 - 3 13-12 +1 9
6. FC Ajka 6 3 - 3 11-11 0 9
7. Kaposvölgye VSC 6 3 - 3 9-9 0 9
8. Budaörsi SC 6 2 3 1 15-14 +1 9
9. Dunaújváros FC 6 2 1 3 6-10 -4 7
10. ESMTK 6 2 - 4 5-8 -3 6
11. Barcsi SC 6 2 - 4 8-12 -4 6
12. PMFC-Pécs Plaza 6 2 - 4 6-10 -4 6
13. Mosonmagyaróvár 6 2 - 4 6-12 -6 6
14. Kozármisleny SE 6 1 1 4 4-10 -6 4
15. Komlói Bányász SK 6 1 1 4 6-15 -9 4
16. Soroksár SC 6 - 2 4 2-9 -7 2
----
A mérkőzés osztályzata: 3
Tiszaligeti-stadion, 500 néző. V: Bendik (6) (Kulcsár, Papp F.)
Szolnok: Rézsó 6 — Urbán-Szabó 4, Antal 7, Balogh P. 6, Gohér 6 — Szoboszlai 5 (Pintér L. -, 85), Nagy P. 6, Bogdán 6 — Domokos 5 (Benedek -, 80.), Farkas K. 6, Remili 6. Vezetőedző: Vígh Tibor
Kazincbarcika: Botló 6 — Hanász 5 (Dávid -, 82.), Kovács R. 6, Nagy T. 5, Sebők 6 — Kerékgyártó 5, Romhányi 6, Binder 4, Kovács P. 5 — Máthé 5 (Deák -, 63.), Stevica 4 (Kerekes -, 75.). Vezetőedző: Kócsi József
Gólszerző: Remili (70.)

MESTERMÉRLEG
Vígh Tibor: — Tudtam, hogy nehéz lesz, de ezért a győzelemért is három pont jár.
Kócsi József: — Gratulálok és további sok sikert kívánok a Szolnoknak.
----
Bőcs, 200 néző. Vezette: Hegedűs A. (8) (Kormányos, dr. Vári)
BŐCS: Csák 4 (Matkó -, a szünetben) – Almási 5, Czipó 5, Martis 5, Vass 5 – Siróczki 4, Szakszon 5 (Török 5, a szünetben), Jeney 4, Kóka 4 (Irhás 5, a szünetben) – Urbin 5, Varga Z. 5. Vezetőedző: Tóth László
CEGLÉD: Kiri 0 – Magyari 5, Buzás 7, Tóth I. 6, Cseh 5 – Buczkó 6 (Farkas J. -, 86.), Lendvai 5 (Hamar 5, 59.), Utassy 5 (Szepes -, 68.), Nagy A. 8 – Kecskeméti 6, Medgyesi 5. Vezetőedző: Kiss László
Gólszerző: Urbin (81.), ill. Nagy A. (30., 44.)

MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Üzenem a Ceglédnek, hogy aki Bőcsön eddig nyert, az még mindig kiesett. Ennek ellenére gratulálok a vendégeknek, ugyanakkor most már megértem, hogy miért örvend unszimpátiának az edzők között Kiss László.
Kiss László: – Játszani még nem, de dolgozni talán már tudunk.
----
A mérkőzés osztályzata: 3
Mezőkövesd, 700 néző. Vezette: Oláh G. (8) (Varga F., Erdős)
MEZŐKÖVESD: Szalánczi 5 – Pázsit 5, Toplenszki 6, Olasz D. 6 – Busai 5 (Sajtós –, 84.), Somodi 5 (Olasz J. –, 90.), Nyeste 5, Somogyi 5 (Fekete Zs. –, 75.), Sándor Zs. 5 – Ragó 4, Bogdány 5. Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
Jászberény: Roza 6 – Lukácsi 6, Majzik 6, Hidvégi 6 – Szűcs L. 0 (Gulyás 5, 26.), Fekete G. 5, Kádár 5, Bárkányi 5, Fele 5 – Benedek 4 (Galgóczi –, 82.), Németh 5 (Szász –, 90.). Vezetőedző: Sándor István
Gólszerző: Németh (88.)

MESTERMÉRLEG
Vojtekovszki Csaba: – A döntetlenszagú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Továbbra is gólképtelen a csatársorunk és ez megnehezíti az eredményességünket.
Sándor István: – A szervezetten játszó hazaiak ellen kis szerencsével kínkeservesen sikerült begyűjtenünk a három pontot.
----
A mérkőzés osztályzata: 2
Tuzsér, 300 néző. Vezette: Varga L. (8) (Varga Zs., Pápai)
TUZSÉR: Tóth N. 0 – Baka 5, Mező 5, Dancs B. 6, Göncz 5 – Gergely 4 (Iván A. 6, a szünetben), Sikorszki 5, Szilágyi K. 4 (Minyin –, 69.), Fodor A. 5 – Simon G. 6 – Fekete Á. 4 (Ondó 5, a szünetben). Vezetőedző: Németh Károly
BKV ELŐRE: Stefán 6 – Varga A. 6, Benke 6, Sidó 6, Murinai 5 – Nemecsek 6–2=4 – Busa 6, Kovács A. 5, Rósa H. 6 (Szőke J. –, 87.), Mohácsik 5 (Molnár A. –, 89.) – Béress 5 (Szabados –, 74.). Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Rósa H. (6.), Sikorszki (64.), Busa (79.)
Kiállítva: Nemecsek (43.)

MESTERMÉRLEG
Németh Károly: – Hiába kaptunk esélyt a győzelemre, rossz felfogásban és önbizalom nélkül játszottunk a második félidőben, aminek vereség lett a vége.
Rácz László: – Küzdőszellemből jelesre vizsgáztunk, így megszereztük első, de megérdemelt idegenbeli győzelmünket.
----
A mérkőzés osztályzata: 3
Makó, 600 néző. Vezette: Veizer (8) (Vígh T., Agócs J.)
MAKÓ: Czirbus 0 – Rakonczai 5, Béres 6, Magyar 7, Gyévay 7 – Kulacsik 6, Varga R. 6 (Hadár 6, 53.), Puskás 7, Podonyi 7 – Schreiber 7 (Maróti –, 64.), Faragó 5 (Kovács N. 6, 42.)
Vezetőedző: Kolozsvári János
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Balogh 4 – Király 5, Czerula 0 (Szenes 5, 28.), Bodnár 4, Illés M. 4 – Kozma 5 (Koskovics –, 75.), Arnóczky 4 (Illés Gy. 4, 59.), Rakóczi 5, Saliga Z. 4 – Saliga I. 4, Szabó R. 6. Vezetőedző: Kovács János
Gólszerző: Podonyi (22.), Schreiber (33.), Puskás (48.), Szabó R. (58), Maróti (78.)

MESTERMÉRLEG
Kolozsvári János: – Ezek az igazán értékes győzelmek, hiszen simán nyertünk, de nem játszottunk igazán jól.
Kovács János: – A hazaiak jól használták ki helyzeteiket, mi pedig határozatlanok voltunk a kapu előtt.
----
A mérkőzés osztályzata: 3
Barcs, 600 néző. Vezette: Sulyok Gergely (6) (Beidek, Iványi)
BARCS: Kuczkó 5 – Miskovics 4, Györe 5, Pókos 6, Horváth A. 4 (Szabó N. 5, a szünetben), Horváth Á. 5 – Kordé 5, Fónai 6, Tolnai 5 (Gyaraki –, 82.) – Kollega 5, Koller 5. Vezetőedző: Dárdai Pál
FELCSÚT: Kozma T. 0 – Makrai 5, Tamási 6, Trampler K. 5, Mihályi T. 5 – Szalai 6 (Gálos –, 67.), Schrancz 8, Venczel 5 – Imrik 6 (Kovacsics –, 67.), Török 7 (Móri –, 82.), Weitner Á. 6. Vezetőedző: Urbán Flórián
Gólszerző: Schrancz (0–1) a 2., Schrancz (0–2) a 43., Schrancz (11-esből, 0–3) a 47., Fónai (1–3) a 66., Kovacsics (1–4) a 90. percben

MESTERMÉRLEG
Dárdai Pál: – Nem volt ekkora különbség a két csapat között, sorozatban befújják ellenünk a tizenegyest, nekünk viszont nem.
Urbán Flórián: – Tavaly óta semmi sem változott, csak az eredmény.
----
A mérkőzés osztályzata: 3
Mosonmagyaróvár, 700 néző. Vezette: Mészáros I. (9) (Kovács Z., Viszokai)
MOSONMAGYARÓVÁR: Antal 0 – Burján 7, Fülöp N. 7, Taglialenge 6, Pálla 6 – Fehér B. 5 (Kovács L. –, 75.), Szalai 7, Cseri 5 (Régi 6, 58.), Méry 6 – Horváth D. 6, Bene 5 (Varga B. 6, 46.). Vezetőedző: Soós Imre
ESMTK: Bonicza 5 – Praruska 4, Péter A. 5, Füzi 5, Farkas A. 4, Kővári 6 – Schmatovits 4 (Lázár –, 76.), Szőke 4 (Olatity –, 89.), Ujhelyi 4, Vörös D. 4 – Szabó G. 4. Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Szalai (1., 54.), Kovács L. (88.)

MESTERMÉRLEG
Soós Imre: – A mutatott játékkal nem lehetünk elégedettek, csak a rúgott hárommal és a megszerzett három ponttal.
Menczeles Iván: – Sportszerű mérkőzésen a fiatal MTE átgázolt rajtunk. Bár voltak lehetőségeink, de a kapott gólok burleszkfilmbe valók.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik