Fradi, Liverpool – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.04.01. 23:29


A honi labdarúgó-élvonalban a Ferencváros mezőkövesdi 3–0-s győzelme és a Paks Újpesttől elszenvedett 2–1-es veresége hazai pályán – Bognár György paksi szakvezető szerint az első kapott találat buta gól volt… – azt eredményezte, hogy a címvédő ötpontos előnnyel vezeti a tabellát úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Ne szépítsük, a Fradi hét fordulóval a vége előtt már-már bajnok. Mégis azt mondom, nem szerencsés, hogy az egyébként a mezőnyből kiemelkedő együttesnek nem kell megfeszülnie. Ez a nemzetközi kupasorozatban üt(het) vissza, a BL, az El, de még az Ekl is forróbb kohó, mint az NB I. Rendben, Dejan Sztankovics edző megjegyezte, január óta szisztematikus munka folyik – ez érthető akár úgy is, hogy már a BL-selejtezőre készülnek. A Paks pedig az El-kvalifikációra.

A Premier League sokkal kiélezettebb küzdelmet hoz, s nemcsak azért, mert a tabellát a Liverpool csupán két ponttal vezeti. Mi, magyarok Szoboszlai Dominik miatt megkülönböztetett figyelemmel fordulunk a világ legmagasabb színvonalú bajnoksága felé. A magyar középpályás a Brighton ellen 2–1-re megnyert találkozón is jól játszott, s úgy látja, kilenc fordulóval a befejezés előtt minden esélye megvan a Mersey-parti együttesnek, hogy bajnoki címmel búcsúztassa Jürgen Kloppot. A fordulóban a Manchester City 0–0-s döntetlenre végzett az Arsenallal, az egykori klasszisok közül a Newcastle csatára, Alan Shearer úgy véli, a City lesz a befutó, a Manchester United középpályása, Roy Keane a Liverpoolra esküszik, az Arsenal az oddsok alapján csupán harmadik.

A hátralévő meccsek közül Szoboszlaiékra két rangadó vár, idegenben az MU, az Anfielden a Tottenham ellen, az Arsenal Londonban a Tottenhamhez ruccan át és ugyancsak a Manchester Unitedhez, a City is utazik a Spurshöz, amely akár a mérleg nyelve is lehet. Csendben kérdezem: talán a derbit leszámítva – nem a jelenlegi Újpest játékerejére gondolok… –, van-e ellenfele a zöld-fehéreknek itthon, ha komolyan veszik a meccseiket?

A magyar és az angol élvonalat nem szerencsés összevetni, olcsó következtetés vonható le, a miénk jóval gyengébb. Az azonban jót tenne a nívónak, ha az utolsó pillanatig kiélezett összecsapások lennének, mert a mostani kiírásban nemigen téved, aki a Fradi aranyérmére, továbbá a Kisvárda és a Mezőkövesd kiesésére tesz.

Ám talán jobb lenne hasonló kijelentést az utolsó forduló előtt tenni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik