NB I: Nem munkálkodott bennem a Ferencváros ellen plusz motiváció vagy düh – Sigér Dávid

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 08:50
Sigér Dávidban kavarogtak az érzelmek a Ferencváros elleni meccs után (Fotó: Szabó Miklós)
Sigér Dávid először játszott a Ferencváros ellen, mióta a télen a Fehérvárhoz igazolt. Kavarogtak benne az érzelmek a mérkőzés után, de elsősorban inkább a 2–0-s vereség miatt.

„A héten többször eszembe jutott, hogy a Ferencváros ellen fogok pályára lépni, de igazából onnantól kezdve, hogy csatlakoztam a Vidihez, ezek az érzelmek átfordultak, el tudtam ezt az egészet engedni. Könnyebbség volt, hogy itthon játszottunk, és onnantól kezdve, hogy a kezdő sípszó elhangzott, ugyanolyan mérkőzés volt, mint a többi. Nem munkálkodott bennem plusz motiváció, düh, vagy bármi olyan, ami kizökkenthetett volna. Tényleg csak sajnálom, hogy nem sikerült megvalósítani hazai pályán, amit elterveztünk” – mondta Sigér Dávid az NSO Tv-nek. 

Videónkban bővebben is beszél arról, milyen érzelmek kavarogtak benne a 2–0-s vereség után, illetve, hogy mi az oka annak, hogy a Fehérvár három meccs óta nyeretlen, s gólt se tudott rúgni. Külön kitér a szurkolók támogatására, mint mondta, az öltözőben beszéltek is arról, mennyit jelent nekik, hogy ebben a nehezebb időszakban is mellettük állnak. 

A VIDI-TÁBOR A FERENCVÁROS ELLEN NEMCSAK GÖRÖGTŰZZEL, DE TÜZIJÁTÉKKAL IS KÉSZÜLT

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 0–2
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. 8061 néző. Vezette: Berke Balázs
Gólszerző: Varga B. (42., 52.)

A találkozó online közvetítését ide kattintva olvasható.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik