Döntetlent játszott az MTK a Zalaegerszeg otthonában

Vágólapra másolva!
2024.03.10. 21:55
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 24. fordulójának záró mérkőzésén a ZTE hazai pályán 2–2-t játszott az MTK-val.

 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 2–2 
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2124 néző. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Csóka D. (52.), Gruber (54.), ill. Bognár I. (26., 33.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Visszatérni a helyes útra – a ZTE-nél ezzel a céllal vágtak neki az MTK Budapest elleni bajnokinak. Annak fényében tökéletesen érthető a terv, hogy a zalaiak a remek tavaszi rajt után az elmúlt meccseken rosszabb eredményeket értek el. A csapat az első öt idei bajnokin négy győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el, így jócskán eltávolodott a kiesőzónától (holott az évet még ott kezdte), ám ezt követően Diósgyőrben címvédőként kiesett a Mol Magyar Kupából (4–2-es vereséggel), majd a bajnokságban kikapott a Kisvárda otthonában 1–0-ra. Ami az MTK Budapestet illeti: a fővárosi kék-fehéreknek rosszabbul kezdődött a tavasz, bár a csapat továbbjutott a kupában, az NB I-ben két győzelem mellett négy vereség a mérlege, így a tavaszi szezon kezdetén meglévő tízpontnyi különbség a két együttes között a vasárnapi bajnoki előtt háromra olvadt.

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, több helyzetet dolgoztak ki, a legközelebb Csóka Dániel járt a gólhoz, ám közeli lövése után a labda a lécről pattant ki. A zalaegerszegiek célja észrevehetően az volt, hogy labdaszerzés után gyorsan kiugrassák Antonio Mancét vagy Yohan Croizet-t, ám sok esetben nem volt meg az összhang a játékosok között, míg az MTK elsősorban a rövid passzos játékában bízott. No meg Bognár István rúgótechnikájában, a remek képességű középpályás távolról hatalmas gólt lőtt a ZTE kapujának bal felső sarkába. Érdekes volt látni, hogy amíg a legtöbb fővárosi játékos egy kupacban örült a gólnak, két korábbi „zetés”, Demjén Patrik és Kádár Tamás szívélyes beszélgetést folytatott az MTK térfelének közepén. Ráadásul Bognár István a szünet előtt ballal is betalált a hazai kapuba, így kétgólos MTK-vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A szünetben kettőt is cserélt Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője, s valami jót találhatott ki, ugyanis a második játékrész elején két percen belül egyenlített a ZTE. Előbb Csóka Dániel fejelte a labdát a kapuba, majd a szünetben beálló Gruber Zsombor bombázott a bal alsóba. Bognár István kis híján lehűtötte a kedélyeket, újabb remek távoli lövése után centikkel kerülte el a kaput a labda – az MTK próbált újra felpörögni, Horváth Dávid, a fővárosiak vezetőedzője Marin Jurinát küldte be, hogy hatékonyabb legyen a támadójáték. Aztán éppen az MTK Budapesttől kölcsönben Zalaegerszegen lévő Várkonyi Bence rúgta meg Bognár Istvánt a tizenhatos előterében, majd az ebből megítélt szabadrúgás után az éppen beálló Stieber Zoltán találta el egy sorfalból felugró fejét.

Az eredmény már nem változott, hiába vezetett két góllal a szünetben a fővárosi együttes, a ZTE a fordulás után rövid időn belül egyenlített, így maradt a három pont a két csapat között a tabellán.

 

  1. Ferencváros23163461–22+39 51 
  2. Paksi FC24155443–27+16 50 
  3. Fehérvár FC24123942–36  +6 39 
  4. Puskás AFC2498737–28  +9 35 
  5. Kecskeméti TE241031135–37  –2 33 
  6. Debreceni VSC2496932–30  +2 33 
  7. Diósgyőri VTK2395937–36  +1 32 
  8. MTK Budapest24951031–46–15 32 
  9. Újpest FC24931231–47–16 30 
10. Zalaegerszeg24851135–45–10 29 
11. Kisvárda24621625–39–14 20 
12. Mezőkövesd24541522–38–16 19 
AZ ÁLLÁS

A 21. fordulóból elhalasztott FTC–DVTK mérkőzést április 10-én pótolják.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik