Bedi Bence: A kedvező helyzet dacára sem nyugodhatunk meg

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 08:20
Bedi Bencére sohasem lehet panasz: minden mérkőzésen lendületesen futballozik a ZTE FC-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Bedi Bence szerint jól jön a válogatott szünet a ZTE-nek, a cél az, hogy a folytatásban a tavasz elején mutatott teljesítményhez hasonlót nyújtsanak.

Felemás tavasza van a Zalaegerszegnek. A zalai együttes kiválóan kezdte a szezont, az első öt bajnokin négy győzelmet és egy döntetlent ért el, aztán valami megtört. Címvédőként Diósgyőrben kiesett a Magyar Kupából, majd a következő három bajnokin egy döntetlen mellett két vereséget szenvedett. Ráadásul múlt hét vasárnap beleszaladt a késbe a Nagyerdei Stadionban, a Debrecen 5–1-re győzte le a ZTE FC-t.

„Jól kezdődött a tavasz, a felkészülés idején pontosan ezt terveztük – mondta lapunknak Bedi Bence, a ZTE FC saját nevelésű középpályása. – A télen rosszul álltunk a tabellán, a kiesőzónában voltunk, ám a remek rajtnak hála eltávolodtunk onnan. A szinte tökéletes kezdés után jöttek olyan meccsek, amelyek nem úgy sikerültek, ahogyan elterveztük. A kupából kiestünk, majd következett három nyeretlen bajnoki. Kisvárdán egy góllal kikaptunk, pedig volt esélyünk pontot szerezni, én a lécet is eltaláltam. Az MTK Budapest elleni első félidő gyengén sikerült, ám a fordulás után kétgólos hátrányból felálltunk, ez is azt mutatja, van tartása a csapatnak. Ráadásul ez már nem az első alkalom volt, hiszen Pakson is sikerült fordítani. A debreceni mérkőzés fájó emlék, voltak problémáink, elsősorban a koncentrációval. A legutóbbi három bajnoki nem a reményeink szerint alakult, úgyhogy jól jön a válogatott szünet, felkészülünk becsülettel a hajrára, szeretnénk a tavasz eleji formát nyújtani.”

A téli szünetet még a kiesést jelentő 11. helyen töltötte a csapat, ám a kiváló tavaszi rajtnak köszönhetően most a bennmaradást érő 10. helyen áll a tabellán, ráadásul kilenc pont az előnye a vonal alatti Kisvárda és Mezőkövesd előtt.

„Nem lehet megnyugodni, még nyolc bajnoki hátravan, de ha megfelelően teljesítünk, nem kell nézegetni a többi eredményt. Voltunk olyan helyzetben, hogy a többi csapat meccseit is néznünk kellett, ami sokkal rosszabb. Csak a saját játékunkra összpontosítunk, hiszem, hogy nem lesz semmi probléma a bennmaradás kiharcolásával.”

A vasárnapi, Debrecen elleni vereséget követően a játékosok folytatták a munkát, pénteken felkészülési mérkőzést játszanak a Kozármislennyel, a hétvégére azonban szabadságot kaptak. Hétfőtől pedig kezdődik a felkészülés a Diósgyőr elleni bajnokira.

Távozhat a ZTE-től a csapat alapembere
Fotó: Szabó Miklós

Bedi Bence  szerződése a nyáron lejár, és valószínűleg távozik a zalaegerszegi klubtól. A 27 éves középpályás a ZTE-ben nevelkedett, csak itt futballozott, éppen tíz éve került az első csapathoz. A több poszton bevethető játékos 133 NB I-es meccsen lépett pályára a kék-fehérek mezében, hat gólt szerzett és egyszer megnyerte a Magyar Kupát. „Tíz éve futballozik Zalaegerszegen az első csapatban, szeretné magát máshol is kipróbálni – erősítette meg értesülésünket megkeresésünkre Dragan Szekulics, a játékos menedzsere. – Bízom benne, hogy sikerül neki külföldön csapatot találni, ez az elsődleges cél.”

Úgy tudjuk, itthonról a Fehérvár is érdeklődött iránta, amit a menedzser nem cáfolt. Bedi Bence ebben az idényben is alapember a ZTE-ben, 22 NB I-es találkozón egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

 

  1. Ferencvárosi TC24164462–23+3952
  2. Paksi FC25155544–29+1550
  3. Fehérvár FC25133943–36+742
  4. Debreceni VSC25106937–31+636
  5. Puskás Akadémia2599738–29+936
  6. Diósgyőri VTK24105939–37+235
  7. MTK Budapest251051033–47–1435
  8. Kecskeméti TE251031235–38–333
  9. Újpest FC25941233–49–1631
10. Zalaegerszegi TE25851236–50–1429
11. Kisvárda25621726–41–1520
12. Mezőkövesd25551524–40–1620
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik