NB I: Számítok a DVTK fiataljaira – Vladimir Radenkovics

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 11:34
Vladimir Radenkovicsé lett a Diósgyőri VTK kispadja (Fotó: Koncz Márton)
A DVTK irányítását a csapatnál korábban másodedzőként dolgozó Vladimir Radenkovics vette át, szerinte elsősorban a játékosok önbizalmára kell hatni, hogy eredményesebbek legyenek.

Bejelentették az új vezetőedzőt Diósgyőrben. A csapat irányítását átvevő szerb Vladimir Radenkovics jól ismeri a helyi viszonyokat, hiszen 2013 és 2015 között Tomiszlav Szivics segítőjeként már dolgozott a csapat mellett, tagja volt a szakmai stábnak, amely Magyar Kupa-döntőbe és Ligakupa-győzelemre vezette az együttest.

Az új vezetőedző érkezése alkalmával összehívott rendkívül sajtótájékoztatón Bajúsz Endre sportigazgató elmondta, több mint 30 szakembert ajánlottak, de csak négy lehetséges utóddal tárgyaltak. Vladimir Radenkoviccsal hétfőn vették fel a kapcsolatot, az elképzelések egybeestek, és ugyan azt nem árulta el, hogy a 46 éves tréner pontosan meddig írt alá, minden év végén lehetőség nyílik a szerződéshosszabbításra. A szakember korábban másodedzőként dolgozott a szlovák Slovannál, a ciprusi Apollonnál, az izraeli Maccabi Tel-Avivnál, legutóbb pedig a szerb Crvena zvezda pályaedzője volt, ahol Dejan Sztankovics, a Ferencváros jelenlegi mesterének munkáját segítette. Vezetőedzőként eddig egy megbízatása volt, a kragujevaci Radnicskit irányította 2021-ben 17 meccsen, illetve dolgozott a szerb U21-es válogatott szakvezetőjeként is, és tagja volt a 2015-ben U20-as világbajnokságot nyerő szerb korosztályos válogatott szakmai stábjának.

A sajtótájékoztatón megjelenő tulajdonos, Magyar Mátyás ezúttal is kitért Kuznyecov Szergej menesztésére, s kijelentette nem az úgynevezett fiatalszabály áldozata lett a vezetőedző, hanem hosszú folyamat végén telt be a pohár. A tulajdonos megerősítette, noha a vezetőedző személye változott, a célok maradtak. A középmezőny elején kell végeznie az együttesnek, jövőre pedig a nemzetközi kupaszereplés kivívását célozza meg a DVTK, miközben be kell építeni a csapatba a tehetséges fiatalokat. Magyar Mátyás elismerte, volt némi kockázat Simon Miklós ideiglenes vezetőedzői megbízatásában, ám az egy döntetlen és két vereség ellenére is köszönettel tartoznak a beugrásért.

„Labdarúgásról vallott nézeteim tökéletesen egyeznek a Diósgyőr elképzeléseivel – mondta bemutatkozásakor Vladimir Radenkovics, a DVTK új vezetőedzője. – Minden erőmmel, tudásommal azon leszek, hogy teljesítsük a tervet a helyezés és a fiatalok fejlődése, csapatba építése tekintetében is. Tíz éve búcsúztam el a várostól, és látom, nagyot változott a világ. Új stadion, mellette korszerű egészségközpont, no meg tökéletes edzőpályák. Tudom, sokan elmondták már, de én is az elvégzett munkában hiszek, abban, hogy meg kell dolgozni a sikerért. Láttam a csapat vasárnapi mérkőzését, mert rendszeresen figyelem azokat az együtteseket, amelyeknél korábban dolgoztam. Sok jó képességű játékos található a keretben, akikre bizonyára hatással volt a klubnál kialakult helyet, és elsősorban az önbecsülésükre, az önbizalmukra kell hatni, hogy eredményesebbek legyenek. Azon leszek, hogy a fiatalok és rutinosabb labdarúgók olyan egységes csapatot alkossanak, amely megfelel a vezetői és a szurkolói elvárásoknak. Miközben szeretném, hogy minél több húsz év alatti játékos futballozzon a csapatban, azzal is tisztában kell lennie mindenkinek, hogy a kor nem érdem. Olyan fiatalokra számítok, akik példaképei lehetnek az itteni utcákon, tereken, no meg az akadémiánkon futballozó gyerekeknek.”

1. Paksi FC

20

13

4

3

36–22

+14 

43 

2. Ferencvárosi TC

20

13

3

4

52–22

+30 

42 

3. Fehérvár FC

20

11

3

6

41–28

+13 

36 

4. Puskás Akadémia

20

8

7

5

30–23

+7 

31 

5. Debreceni VSC

20

8

5

7

30–27

+3 

29 

6. MTK Budapest

20

8

4

8

25–35

–10 

28 

7. Kecskeméti TE

20

8

3

9

30–31

–1 

27 

8. Diósgyőri VTK

20

7

4

9

30–34

–4 

25 

9. Újpest FC

20

7

3

10

27–41

–14 

24 

10. Zalaegerszegi TE

20

6

4

10

26–38

–12 

22 

11. Mezőkövesd

20

4

4

12

18–31

–13 

16 

12. Kisvárda

20

4

2

14

21–34

–13 

14 

AZ NB I ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik