Milan Milanovics: Meg kell tanítanom nyerni a csapatot

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 10:27
Milan Milanovics (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
Milan Milanovics hisz a Mezőkövesd bennmaradásában, a 61 éves szerb vezetőedző bízik benne, hogy a szombati, Kisvárda elleni hazai bajnokin már lesz nyoma a munkájának

Szerda óta új vezetőedző, Milan Milanovics felel a Mezőkövesd felkészítéséért. A 61 éves szerb tréner a kedden közös megegyezéssel szerződést bontó Kuttor Attila helyébe lépett, a borsodiak vezérkara pedig azzal a céllal nevezte ki a rutinos szakembert, hogy tartsa az élvonalban a legutóbbi hét bajnokiján mindössze három pontot szerző együttest – a feladat nem egyszerű, hiszen kinevezésekor a csapat hátránya hat pont volt a már bennmaradó helyekhez képest.

„Nem lehet teketóriázni, hiszen adva van a feladat: a következő tizenhárom fordulóban ki kell vívnunk a bennmaradást – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Milan Milanovics, akinek a Mezőkövesd a 18. klubja 1999 óta tartó edzői pályafutása során. – Ugyanakkor szükségem van némi időre ahhoz, hogy mindent alaposan felmérjek és kihozzam a társaságból a legtöbbet. Ígéretes a csapat, sok jó képességű futballista tagja a keretnek, ezért bizakodom, hogy hamar elsajátítják az elképzeléseimet és sikeresek leszünk. Szakmailag nagy kihívás előtt állok, hiszen ha minden rendben menne a klubnál, aligha csörgött volna a telefonom, hogy tárgyaljunk a közös munkáról… Bízom benne, hogy meg tudom mutatni az edzői képességeimet. Ami a hozzáállásomat illeti, mindig győzelemre játszom, de ez persze nem ilyen egyszerű. Fontos, hogy minden meccsre megtaláljuk a megfelelő játékmodellt, ami sikerre vezethet, de a futballisták képességére lesz elsősorban szükség az érvényesüléshez. Azt várom a srácoktól, hogy a pálya közepén határozott döntéseket hozzanak, és az átmenetek során gyorsan juttassák előre a labdát.”

Az idény végéig aláíró szakember elmondta, az első benyomásai jók, elégedett az infrastruktúrával, profi klubhoz érkezett. Mielőtt elkötelezte volna magát, a Mezőkövesd több meccsét is megnézte – az az alapján levont következtetéseket megosztotta lapunkkal.

„Kifejezetten ígéretes játékosaim vannak, de csapatszinten találtam gyenge pontokat – folytatta Milanovics. – Edzőként nyilvánvalóan az a feladatom, hogy ezeket kijavítsam és a labdarúgókat a lehető legmagasabb szintre emeljem. A magyar futballról sokat tudok, hiszen a szomszédból érkeztem, nagyjából tisztában vagyok a körülményekkel, a színvonallal, már csak azért is, mert rengeteg honfitársam játszik az NB I-ben és sok kollégám dolgozik, dolgozott itt. Őszintén hiszem, hogy a Mezőkövesd bennmaradhat, ehhez azonban meg kell tanítanom nyerni a csapatomat. Mindent megteszek, hogy fejlődő pályára álljunk, bízom benne, hogy a szombati, Kisvárda elleni bajnokin már lesz nyoma az erőfeszítéseinknek. A korábbi stábtagok maradtak a klubnál, segítik a munkámat, elláttak megfelelő információkkal, amelyekből felkészülünk a következő mérkőzésre.”

A Mezőkövesddel kapcsolatos további hír, hogy a DVSC NB III-as tartalékcsapatától kölcsönveszi Kócs-Washburn Eriket. A 20 éves, magyar-amerikai kettős állampolgársággal rendelkező szélső 15 mérkőzésen 9 gólt szerzett az idényben.

  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencváros20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC20113641–28+13 36 
  4. Puskás AFC2087530–23  +7 31 
  5. Debreceni VSC2085730–27  +3 29 
  6. MTK Budapest2084825–35–10 28 
  7. Kecskeméti TE2083930–31  –1 27 
  8. Diósgyőri VTK2074930–34  –4 25 
  9. Zalaegerszeg21741030–41–11 25 
10. Újpest FC20731027–41–14 24 
11. Mezőkövesd20441218–31–13 16 
12. Kisvárda20421421–34–13 14 
AZ ÁLLÁS

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Bőle Lukács (Paksi FC), Lucas Hedlund (svéd, Utsiktens BK – Svédország, szabadon igazolhatóként), Jairo Samperio (Jairo Samperio Bustara, spanyol, szabadon igazolhatóként, legutóbb Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Kócs-Washburn Erik (magyar-amerikai, Debreceni VSC II), Szilágyi Szabolcs (Vasas FC), Szolgai Máté (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), Szivacski Donát (Vasas FC) 
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Steliano Filip (román, szabadon igazolható), Tordai Árpád (magyar-román, FK Zalgiris – Litvánia, szabadon igazolhatóként), Younn Zahary (Comore-szigeteki-francia, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Lehoczky Roland (MTK Budapest, onnan Tiszakécskei LC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik