Magyar játékosok góljaival szerezte meg első tavaszi pontjait a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2024.02.10. 12:20
Nagy Zsolt góljával szerzett vezetést a Puskás Akadémia (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 20. fordulójában megszerezte első tavaszi pontjait a Puskás Akadémia: két magyar játékosa, Nagy Zsolt és Komáromi György góljával 2–0-ra győzött Kisvárdán.

 

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–2 (0–2)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1725 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Nagy Zs. (17.), Komáromi (35.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

A zsinórban kilencedik hazai meccsére kilenc (!) helyen változtatott csapata szerdán, a Fehérvár FC ellen (1–2) pályára küldött kezdőcsapatán Feczkó Tamás, a kisvárdaiak vezetőedzője. Alaksandar Jovicic és Jasmin Mesanovic maradt meg hírmondónak, utóbbi sem a megszokott pozíciójában, előretolt csatárként kapott helyet, hanem árnyékékként. A Puskás Akadémiában hosszú sérüléséből felépülve játszott ismét Batik Bence, ugyanakkor Hornyák Zsolt vezetőedző már nem számíthatott a Ferencváros érintésével Zalaegerszegre kerülő Gruber Zsomborra. Nem volt tagja a keretnek Jonathan Levi és Lamin Colley sem, mindketten sérülés miatt hiányoztak, és a meccs előtti nyilatkozatában a felcsútiak szakvezetője azt is elárulta, hogy Corbu Mariusért sorban állnak a kérők.

Régi-új szerepkörében, ismét balhátvédként kapott lehetőséget Nagy Zsolt, aki hiába szorult „másfél” sorral hátrébb, onnan is betalált: alig csorgott le az első negyedóra, amikor a vendégek csapatkapitánya a jobb alsó sarokba fejelte a labdát. Hazai oldalon amiatt bosszankodtak, hogy a gólt megelőző szabadrúgásnál nem megfelelő helyen álló Milos Szpaszics belecsúsztatott a labdába, ami miatt nem sikerült lesre állítani az akciót. Előtte Lucas riogatta a Puskás Akadémia ifjú kapusát, Pécsi Ármint, de kevéssel a jobb sarok mellé lőtt, majd a középkezdést követően Andrija Filipovic terült el a tizenhatoson belül, de a videobíró megerősítette Vad II István ítéletét, aki nemhogy büntetőt nem ítélt, de kifelé fújt szabadrúgást.

A szögleteket szép számban termelte a házigazda, szünetig fél tucat sarokrúgásig jutott, de nem sikerült veszélyt teremteni belőle. Aztán a vendégek még egyszer elszaladtak, és Komáromi György találatával megnyugtatóvá vált a Puskás Akadémia előnye.

„A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt igyekeztünk felkészülni a Kisvárdából, ez a jelek szerint sikerült – értékelt a mérkőzés végén Komáromi György, aki Paks után Kisvárdán is betalált tehát. – Nehezen indult számunkra a mérkőzés, az elején a Kisvárdának is voltak lehetőségei, mégis mi szereztük meg a vezetést, ami után át tudtuk venni az irányítást. A gólom után végleg megnyugodtunk, szünet után is volt lehetőségünk az előny növelésére, de ez így is jó eredmény. A gólom előtt észleltem, hogy a kapus bemozdult a rövid sarok irányába, így nagyobb hely kínálkozott a hosszún, szerencsére sikerült kilőni a sarkot.”

Hasonló volt a helyzet a két csapat április 1-jén, az ugyancsak Kisvárdán játszott mérkőzésén, csak akkor a rétköziek vezettek már 2–0-ra, mégis 2–2 lett a vége. Ezúttal nem mutatkozott jele hasonló feltámadásnak, sőt, a második félidőben inkább a Puskás járt közelebb az újabb gól megszerzéséhez. Mégis felzúgott a hazai közönség, amikor pályára lépett a háromszoros brazil válogatott Wellington Nem. A középpályás két lendületes beindulással kezdett, azokból pontos oldalpasszt adott, aztán vállal szelídítette meg a labdát, amelyet később eladott, de hogy van benne alázat, azt mutatta, hogy hátrasprintelt, és visszaszerezte. A nevéhez fűződött a kisvárdaiak második, kaput eltaláló lövése a mérkőzésen, Pécsi Ármin azonban szépen védett.

A két, tavasszal eddig pont nélküli csapat mérkőzését teljesen megérdemelten nyerte meg a Puskás Akadémia, így a felcsútiak mozdultak el a holtpontról, a Kisvárda viszont erre a mérkőzésre sem tudott megújulni. 0–2

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

1. Paksi FC19124335–22+13 40 
2. Ferencvárosi TC19123450–21+29 39 
3. Fehérvár FC20113641–28+13 36 
4. Puskás Akadémia2087530–23+7 31 
5. Debreceni VSC1985629–25+4 29 
6. MTK Budapest2084825–35–10 28 
7. Kecskeméti TE1983830–3027 
8. Diósgyőri VTK1974829–32–3 25 
9. Zalaegerszegi TE19631025–37–12 21 
10. Újpest FC19631025–40–15 21 
11. Mezőkövesd19431217–30–13 15 
12. Kisvárda20421421–34–13 14 
az nb i állása

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik