Komáromi György: Könnyen lehet, hogy most is sok gól lesz

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 10:54
Kovacs PeterKomáromi György beadásai és lövései az MTK elleni bajnokin is sokat érhetnek a Puskás Akadémiának (Fotó: Kovács Péter)
Komáromi György két gólt szerzett az első három tavaszi fordulóban, a Puskás Akadémia támadója reméli, sokáig kitart a jó forma és vasárnap legyőzik az MTK Budapestet.

Bomba formában kezdte az évet Komáromi György. A Puskás Akadémia támadója az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényének őszi szakaszában nem talált be, ám az első három tavaszi fordulóban két gólt szerzett. Eredményes volt a Paks elleni vereség alkalmával (1–2), illetve ő állította be a Kisvárda elleni bajnoki (2–0) végeredményét.

„Már a felkészülés alatt éreztem, hogy jó formában vagyok – mondta lapunknak Komáromi György, a Puskás Akadémia 22 éves, saját nevelésű támadója. – Az edzőtáborban többnyire a jobb szélen játszottam, ami fekszik nekem, szeretek ezen a poszton futballozni. Már a Sparta Praha elleni utolsó felkészülési mérkőzésen is jól éreztem magam a pályán, akkor még, sajnos, nem sikerült betalálnom, ám a Paks elleni tavaszi nyitó fordulóban már gólt szereztem. Aztán a Zalaegerszeg ellen is volt lehetőségem, de nem tudtam értékesíteni, viszont múlt hétvégén a Kisvárda ellen ismét sikerült. Próbálom tartani a sort, remélem, sokáig kitart a jó forma, és minél hatékonyabban tudom segíteni a csapatot.”

A PAFC az évnyitón 2–1-re kikapott idegenben a listavezető Pakstól, majd a Pancho Arénában szenvedett 1–0-s vereséget a Zalaegerszegtől. Múlt hétvégén megtört a jég, és megérkezett az első idei győzelem: az együttes Nagy Zsolt és Komáromi György góljával 2–0-ra nyert a kieső helyen lévő Kisvárda otthonában.

„Arra készültünk, hogy mindhárom mérkőzésünket megnyerjük, de sajnos nem így történt. Az első két meccsen jól játszottunk, ám nem szereztünk pontot, míg a harmadik, Kisvárda elleni bajnokin nem nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt, mégis nyertünk. Igaz, még több gólt szerezhettünk volna. Annak külön örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a kisvárdai mérkőzést, ez jó alap a folytatásra.”

Vasárnap a tabella negyedik helyén lévő Puskás Akadémia a három ponttal mögötte álló MTK Budapestet látja vendégül, s a cél egyértelmű: a felcsúti együttes próbál ellépni fővárosi riválisától. Októberben a Hidegkuti Nándor Stadionban csaptak össze egymással, akkor fölényes vendégsiker született, öt nullára győzött a Puskás Akadémia.

„Növelni akarjuk a különbséget az MTK-val szemben a tabellán. Azután a Debrecennel játszunk, ha mindkét csapatot legyőznénk, leszakíthatnánk magunkról őket, és nagy lépést tehetnénk a céljaink elérése felé. Bízom benne, hogy a csapatnak is és nekem is jól sikerül az MTK és a Debrecen elleni meccs, ezért dolgozunk keményen. Az őszi találkozóból nem szabad kiindulni, ám könnyen lehet, hogy most is sok gól lesz. Ha igen, remélem, a mi javunkra dől el a mérkőzés. Biztosan lesznek helyzeteink, ha jó százalékban tudjuk értékesíteni őket, megnyerhetjük az összecsapást.”

NB I
21. FORDULÓ
15.00: Fehérvár FC–Debrecen (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Puskás Akadémia–MTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

1. Paksi FC

21

13

4

4

39–26

+13 

43 

2. Ferencvárosi TC

20

13

3

4

52–22

+30 

42 

3. Fehérvár FC

20

11

3

6

41–28

+13 

36 

4. Puskás Akadémia

20

8

7

5

30–23

+7 

31 

5. Kecskeméti TE

21

9

3

9

31–31

30 

6. Debreceni VSC

20

8

5

7

30–27

+3 

29 

7. MTK Budapest

20

8

4

8

25–35

–10 

28 

8. Diósgyőri VTK

20

7

4

9

30–34

–4 

25 

9. Zalaegerszegi TE

21

7

4

10

30–41

–11 

25 

10. Újpest FC

21

7

3

11

27–42

–15 

24 

11. Kisvárda

21

5

2

14

23–35

–12 

17 

12. Mezőkövesd

21

4

4

13

19–33

–14 

16 

AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik