NB I: Szeretném, ha végig irányítani tudnánk a meccseken – Kuznyecov

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 16:46
null
Kuznyecov Szergej szeretné boldoggá tenni a szurkolókat (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország, archív)
Kuznyecov Szergej, a labdarúgó NB I harmadik helyen álló Diósgyőri VTK vezetőedzője azt szeretné, ha a csapata minden mérkőzésen az elsőtől az utolsó percig irányítani tudná a játékot.

 

A 41 éves – magát magyarnak valló, magyar útlevéllel rendelkező – szakember az MTI-nek kedden azt mondta, minden összecsapáson saját játékukra figyelnek, a futballisták pedig azt a játékrendszert és elvet próbálják követni, amit ő elvár tőlük.

„Természetesen mindig vannak apróbb módosítások attól függően, hogy ki ellen lépünk pályára. Minden nap a saját játékunkat gyakoroljuk és azt igyekszünk a pályán megvalósítani, de illeszkedünk az aktuális ellenfélhez és a rivális futballisták karakterisztikájához” – nyilatkozta Kuznyecov Szergej, aki hangsúlyozta, még nem teljesen elégedett saját együttesével, mert minden találkozón vannak olyan időszakok, amikor a játékosai „kicsit visszavesznek” és az ellenfél akarata érvényesül.

„Ezen szeretnénk még javítani, mert az lenne az igazi, ha az elsőtől az utolsó percig irányítani tudnánk a mérkőzéseket” – tette hozzá.

Az élvonalba frissen visszajutott DVTK vezetőedzője úgy fogalmazott, a sikeres szereplésnek sok összetevője van, a nyári időszakban komoly munkát végeztek annak érdekében, hogy olyan játékosokat vigyenek Miskolcra, akik alkalmasak megvalósítani a tréner elképzeléseit.

„Emellett az edzőtábortól kezdve nagyon kemény munkát végzünk és jelenleg is minden nap dolgozunk és fejlesztjük a játékunkat” – jelentette ki.

Kuznyecov elmondta, a labdarúgást a szurkolókért játsszák, ezért számukra is nagyon fontos a diósgyőri drukkerek támogatása.

„A szurkolók szép játékot, támadófocit akarnak látni, mi pedig minden nap igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobban teljesítsünk a mérkőzéseken és kicsit boldogabbá tegyük a szurkolóinkat” – mondta. A tréner kifejezte örömét, hogy egyre többen érdeklődnek a DVTK meccsei iránt és egyre többen mennek ki a stadionba, akár családtagokkal együtt.

„Szeretném, ha már ebben az idényben sikerülne a szurkolóinkkal közösen megdönteni a nézőcsúcsot” – fogalmazott.

A szombaton sorra kerülő, Újpest elleni találkozóról Kuznyecov azt mondta, a lila-fehérek elleni mérkőzések mindig kiemelt fontosságúak, az ellenfél pedig szervezett csapat, amely jó támadójátékosokkal rendelkezik.

„Nagyon nehéz meccsre számítok idegenben, amelyen mindkét oldalról sok szurkoló lesz jelen, úgyhogy minden adott lesz ahhoz, hogy ismét egy jó összecsapást lássanak a nézők. Mi a magunk részéről megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy a saját játékunkat tudjuk megvalósítani és szép eredményt érjünk el Újpesten” – jelentette ki Kuznyecov.

Az Újpest–Diósgyőr mérkőzés szombaton 16.15 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.

NB I
9.FORDULÓ
PÉNTEKEN
20.30:
Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON
12.45: Mezőkövesd Zsóry FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.15: Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Kecskeméti TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
13.00: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.30: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 26–9 +17 18
2. Paksi FC 8 5 2 1 14–9 +5 17
3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17–9 +8 16
4. MTK Budapest 8 4 2 2 11–11 0 14
5. Újpest FC 8 4 2 2 13–14 –1 14
6. Debreceni VSC 8 4 4 13–12 +1 12
7. Puskás Akadémia 8 3 3 2 13–14 –1 12
8. Kecskeméti TE 8 3 5 9–11 –2 9
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14–16 –2 8
10. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–19 –9 5
11. Mezőkövesd 7 1 1 5 8–15 –7 4
12. Kisvárda 8 1 1 6 7–16 –9 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik