DVSC: Bizonyítani akarom, helyem van a kezdőben! – Bárány Donát

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 08:50
null
Bárány Donát bizonyítani akarja, hogy helye van a DVSC kezdőjében (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Bárány Donát, az éllovas Loki futballistája beszélt a csatárhelyzetről, a nemzetközi kupában kapott pofonról és arról, hogy az elsődleges cél a bennmaradás, de lehet merészet álmodni és a dobogóra vágyni.

 

Csak a hosszabbításban, a 91. percben cserélte le Szrdjan Blagojevics, a Debreceni VSC vezetőedzője Bárány Donátot a múlt heti, Kecskeméti TE elleni győztes bajnokin (2–0) – a korábban több sérüléssel is bajlódó csatár rendkívül örül, hogy gyakorlatilag végigjátszotta a mérkőzést, hiszen az élvonalban legutóbb több mint egy éve, tavaly augusztusban a Vasas elleni bajnokin (1–1) volt rá példa…

„Végre újra – néhány perc híján – végig a pályán lehettem NB I-es bajnokin; felemelő érzés volt, legalább annyira, mint hogy adtam egy gólpasszt – mondta lapunknak Bárány Donát, a DVSC futballistája, aki a 62. percben előbb leszerelte Nagy Krisztiánt, majd szépen tálalt Sztefan Loncsar elé, aki nem hibázott, megszerezve a vezetést a Lokinak. –  Szerencsére elkerülnek a sérülések, egyre jobb állapotban érzem magam. Másfél hete, az MTK elleni bajnokin gólt is szereztem, igaz, kikaptunk három egyre. Fontos, hogy minél több időt töltsek a pályán, azért dolgozom, hogy így is maradjon.”

A futballista (akinek hétfőn volt a 23. születésnapja) helyzetét megkönnyítette, hogy a nyáron két csatár távozott – Dorian Babunszki a svájci Grasshoppersbe, Antonio Mance a ZTE FC-be szerződött –, és egyedül Andrija Majdevac érkezett, aki egyelőre nem lépett pályára.

„Ketten vagyunk klasszikus csatárok a keretben a szerb sráccal, igaz, Szécsi Márk is játszhat elöl    – folytatta Bárány Donát. – Nekem egy feladatom van: jól futballozni, vagyis gólokat szerezni, gólpasszokat adni. De a leglényegesebb nem az én szerepem, hanem a csapaté: az első helyen állunk a tabellán, igaz, nem teljes a kép, hiszen több együttes sem játszott még hat bajnokit – így mi sem. A következő három tétmeccsünket idegenben játsszuk: Egerbe utazunk Magyar Kupa-mérkőzésre, megyünk Diósgyőrbe, majd következik az elhalasztott bajnokink a Paks ellen. Nyilván tudtuk, hogy ez az időszak is elkezdődik, amikor rendre útra kell kelnünk, hiszen az eddigi öt NB I-es találkozónkat odahaza játszottuk le. Ugye a Paks elleni mérkőzést az Európa-konferencialiga-szereplés miatt eltoltuk, míg a Kisvárda a pályája használhatatlansága miatt kérte, hogy cseréljük meg a pályaválasztói jogot. Nagy előnyt jelentett nekünk, hogy odahaza futballozhattunk, de csak emiatt még nem nyertünk volna meg öt bajnokiból négyet. Az előző idényben is bizonyította a Debrecen, hogy erős, nem véletlenül végeztünk a harmadik helyen. Ebben az évadban is az a cél, mint eddig: legyen meg a biztos bennmaradás, ezután lehet merészet álmodni, még a dobogóról is. Visszavágyunk a nemzetközi porondra. Sajnos a Rapid Wien ellen összességében simán kiestünk, hiszen a bécsi iksz után a Nagyerdei Stadionban öt nullára nyertek a vendégek, sokat lehetett tanulni ebből a kudarcból. Fájó volt látni, mekkora a különbség a két együttes között, és a Rapid később is bizonyította, mennyire erős: a következő körben a Fiorentina csak nehezen, 2–1-es összesítéssel jutott túl rajta. Én is most mutatkoztam be a nemzetközi porondon, az Alaskert és a Rapid elleni mérkőzésen is kaptam lehetőséget. Nyilván csalódás a bécsiek elleni hazai meccsünk, nagy pofont kaptunk, de jövőre újra meg akarjuk mutatni magunkat, és eredményesebben akarunk szerepelni.”

Mégpedig Bárány Donáttal a csapatban – mert bár a hírek szerint akadtak érdeklődők a nyáron, biztossá vált, hogy a DVSC-ben marad.

„Valóban több klub is csábított, de tárgyalásig nem jutottunk el. Főleg azért, mert a Loki jelezte, számol velem. Nincs más hátra, bizonyítani akarom, helyem van a kezdőben.”

NB I, 2023–2024, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Szeptember 1., péntek
Újpest–Kisvárda 3–2Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor3980
Szeptember 2., szombat
MTK–Diósgyőr 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionAntal Péter
3679
Paks–Fehérvár 2–0
Paks, Paksi FC StadionVad II István
2411
Szeptember 3., vasárnap
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–3Mezőkövesd,Városi StadionKarakó Ferenc1800
Zalaegerszeg–Ferencváros 2–6Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József5313
Debrecen–Kecskemét 2–0Debrecen,Nagyerdei StadionPintér Csaba
4521
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 5 4 1 11–5 +6 12
2. MTK Budapest 6 3 2 1 8–5 +3 11
3. Puskás Akadémia 6 3 2 1 12–11 +1 11
4. Újpest FC 6 3 2 1 11–11 0 11
5. Diósgyőri VTK 6 3 1 2 11–7 +4 10
6. Ferencvárosi TC 4 3 1 18–8 +10 9
7. Kecskeméti TE 5 3 2 8–5 +3 9
8. Paksi FC 5 2 2 1 8–8 0 8
9. Fehérvár FC 6 1 1 4 8–12 –4 4
10. Kisvárda 6 1 1 4 6–12 –6 4
11. Zalaegerszegi TE 6 1 5 6–15 –9 3
12. Mezőkövesd 5 1 4 5–13 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik