Fehérvár: Talán túl „jó fiúk” ültek egymás mellett az öltözőben – Juhász Roland

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 17:48
null
Juhász Roland (Fotó: fehervarfc.hu)
Évadindító interjút adott a labdarúgó NB I-ben érdekelt Fehérvár FC hivatalos honlapjának Juhász Roland, a piros-kék klub sportigazgatója. A napokban a 40. születésnapját ünneplő sportvezető beszélt a nyári játékosmozgásról, a felkészülésről és a fiatal játékosok beépítéséről is.


„Sok jó futballistánk van, de talán túl »jó fiúk« ültek egymás mellett az öltözőben. Nem ütköztek a vélemények, nem alakult ki a focicsapatoknál szokásos játékos-hierarchia - pedig erre mindenhol szükség lenne. Hogy ezen változtassunk, azúj igazolásoknál olyan karaktereket keresünk, akik hajlandóak felvállalni akár a konfliktusokat is a fejlődés érdekében.E mellett hiányoltam, hogy nem tudtuk a magunk javára fordítani a pozitív helyzeteket. Most így hirtelen a KTE elleni hazai meccset tudom mondani, amikor a gyengébb eredmények ellenére sokan kijöttek, jó hangulat volt, de mégis gyenge játékkal kikaptunk. Pedig az ilyen meccseken sokat lehetne tenni a közönség megtartásáért és bővítéséért is. De arra is volt több példa, hogy meccsek közben sem tudtuk kihasználni a momentumot” –
reflektált klubja csalódást keltő idényére Juhász Roland.

„Az újjáépítés időszaka következik. Fiatal, mentálisan erős játékosokat keresünk, akik fejlődni akarnak és készek ezért sokat dolgozni. Továbbra is minden lehetőség adott a klubnál ahhoz, hogy a játékosok a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Olyan csapatot szeretnénk a pályán látni, akik képesek az első perctől az utolsóig egymásért, a klubért és a szurkolókért küzdeni” – vázolta fel a jövőre vonatkozó terveit a Fehérvár sportigazgatója.

„Sajnos, vagy nem sajnos, ez hozzátartozik a labdarúgáshoz – kommentálta az olyan meghatározó játékosok távozását Juhász, mint Loic Nego, Kovácsik Ádám vagy épp Stopira. – Ezt megtapasztaltam a saját bőrömön is az Anderlechtnél, amikor hét év után az akkor érkező vezetőedző már nem igazán számolt velem. Tudom, hogy jelent meg olyan cikk, amely szerint például Kovácsik Ádám az internetről tudta meg, hogy nem hosszabbítunk vele, de már napokkal a bejelentés előtt beszéltem Ádámmal is, akivel azóta már egyébként tisztáztuk is a kialakult félreértést. Őt és a többieket is bármikor szívesen látjuk Sóstón, hiszen fontos részei a Vidi történelmének.”

„Sokan távoztak a csapattól, szükség volt már egy nagyobb vérfrissítésre. Érthető, hogy Spandler Csaba és Franck Bambock leigazolása után még további bejelentésekre várnak a szurkolóink, a háttérben minden nap azért dolgozunk, hogy az új játékosok minél hamarabb csatlakozni tudjanak a kerethez. – mondta a nyári játékosmozgással kapcsolatban Juhász. – (...)Az eddigi két új igazolás a tengelybe érkezett, de a pálya közepén szeretnénk még tovább mélyíteni a keretet. Az alapvető célunk pedig az, hogy minden poszton legalább két használható opciója legyen a szakmai stábnak az átigazolási időszak végére.”

Végül, de nem utolsósorban a fiatalok szerepeltetése is szóba került.

„Azt bátran ki merem jelenteni, hogy sok tehetség focizik piros-kékben, várom, hogy ki, vagy kik tudják megtenni azokat az extra lépéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy meghatározó NB I-es játékosok legyenek. Terveink között szerepel, hogy »kimaxoljuk« a köznyelvben egyszerűen csak magyar- és fiatalperceknek hívott MLSZ-ajánlást, tehát abszolút nyitottak vagyunk arra, hogy lehetőséget kapjanak azok a fiatalok, akik ezt kiharcolják maguknak az edzéseken, a felkészülési meccseken, vagy éppen az előző szezonban is jó teljesítményt nyújtó NB III-as csapatunkban” – jelentette ki Juhász.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik