NB I: Böde Dániel közelít a 150. élvonalbeli góljához

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 09:28
null
Böde Dániel (balra) ezen a hétvégén is tarthatatlan volt, győztes gólt szerzett a Honvéd ellen (Fotó: Földi Imre)
Ragyogó állapotban van Böde Dániel, aki hétről hétre jó játékkal, gólokkal segíti győzelemhez paksi csapatát.


Túlzás nélkül kijelenthető, tavasszal Böde Dániel a legszebb napjait idézi a futballpályán. Amióta újra Bognár György a Paksi FC vezetőedzője, a 36 éves, 25-szörös válogatott labdarúgó csapata mind a hat bajnokiján pályára lépett – egyszer kezdőként, ötször csereként –, teljesítményéről mindent elárul, hogy a neki jutó 181 perc játékidő alatt ötször talált be. A Puskás Akadémia (4–1) és a Vasas (3–2) ellen duplázott, a Budapest Honvéd (2–1) ellen győztes gólt szerzett, vagyis sokat tett azért, hogy együttese fellépjen a dobogóra.

„Ahhoz képest, hogy az első félidőben kettő-nullára is vezethettünk volna a Honvéd ellen, nem futballoztunk jól, sok közünk nem volt ahhoz a játékrészhez
– fogalmazott őszintén Böde Dániel. – A szünet után hamar egyenlített az ellenfél, igazi ki-ki meccs kerekedett a párharcból. Mielőtt beálltam, Bognár György azt mondta, nem baj, ha szerzek egy gólt, én meg azt feleltem, annak én is tudnék örülni… Még egy-egynél volt egy lehetőségem, amikor a büntetőterületen belül megcsináltam a cselt visszafelé, ám a labda kicsit messzire került tőlem, így hiába találtam el jól, fölé ment. Aztán nem sokkal később Osváth Attila passza után beforogtam, és azonnal tudtam, nem nagyot kell lőni, inkább okosan. Amikor érzékeltem, hogy gól lett a lövésből, felnéztem az eredményjelzőre, mennyi van hátra, és amikor láttam, hogy a nyolcvanötödik percben járunk, az volt bennem, ezt már valahogy ki kell bírnunk.”

Sikerült, a Paks sorozatban ötödik győzelmét aratta, ám nem lesz könnyű ötről hatra jutnia – ahhoz a listavezető Ferencvárost kellene felülmúlnia a következő játéknapon.

„A Ferencváros mindegyik fordulóban esélyesnek számít, az lesz szombaton Pakson is – folytatta az NB I-ben összesen 143 gólos Böde Dániel. – Ugyanakkor jó állapotban vagyunk mi is, fontos lenne pontot, pontokat szerezni, de akkor sem történik tragédia, ha esetleg nem jön össze. A Kisvárdával, a Debrecennel és a Puskás Akadémiával is hazai pályán játszunk majd, sokat jelentene, ha a Fradi után a Pakssal is lenne bronzérmem a bajnokságban. Hogy mi motivál leginkább? Nyilván szeretnék gólokat szerezni, nem vagyok messze a százötvenedik NB I-es góltól, ha elérném, az jól nézne ki, pláne, hogy rengeteg meccsem van védekező középpályásként és védőként is. Az elsődleges azonban egyértelműen az, hogy a csapat minél jobban szerepeljen!”    

NB I, 2022–2023, 25. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 1., szombat
Kisvárda–Puskás Akadémia 2–2
Kisvárda,Várkerti StadionErdős József1768
Újpest–Zalaegerszeg 3–2 Budapest,Szusza Ferenc StadionKáprály Mihály
3338
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–2Budapest,Bozsik ArénaFarkas Ádám
3879
Április 2., vasárnap
Kecskemét–Mezőkövesd 0–1Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
2234
Ferencváros–Mol Fehérvár 2–2Budapest,Groupama ArénaBogár Gergő
12 079
Debreceni VSC–Vasas 3–1Debrecen,Nagyerdei StadionPintér Csaba
3379
Az állás
1. Ferencvárosi TC 25 15 6 4 49–22 +27 51
2. Kecskeméti TE 25 10 12 3 35–24 +11 42
3. Paksi FC 25 11 5 9 45–41 +4 38
4. Debreceni VSC 25 10 7 8 42–37 +5 37
5. Puskás Akadémia 25 9 10 6 36–32 +4 37
6. Kisvárda 25 8 10 7 37–40 –3 34
7. Mezőkövesd 25 8 8 9 26–30 –4 32
8. Zalaegerszegi TE 25 8 6 11 31–31 0 30
9. Újpest FC 25 8 6 11 32–45 –13 30
10. Mol Fehérvár 25 7 7 11 32–36 –4 28
11. Budapest Honvéd 25 6 7 12 27–40 –13 25
12. Vasas FC 25 3 10 12 20–34 –14 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik