FTC: Besicnek elszakadt a keresztszalagja; újabb kiszemelt – sajtóhírek

Vágólapra másolva!
2023.02.14. 09:01
null
Elszakadt Besic térdszalagja (Fotó: Török Attila/archív)
Egybehangzó bosnyák sajtóhírek szerint térdszalagszakadást szenvedett a Ferencváros bosnyák középpályása, Muhamed Besic a Kisvárda elleni NB I-es bajnokin. Miközben török sajtóértesülés szerint a Hatayspor egyik középpályása is szerepel a Ferencváros kiszemeltjei között. 


A 30 éves Muhamed Besic egyre többször kapott helyet a Ferencváros kezdőcsapatában az elmúlt időszakban, s jó formában is volt, ám a Kisvárda elleni meccs első félidejében sérülés miatt le kellett cserélni. Bosnyák sajtóhírek szerint a hétfői MRI-vizsgálaton kiderült, térdszalagszakadás a diagnózis, ami több hónap kényszerpihenőt is jelenthet a játékos számára, így a bosnyák válogatottnál sem számíthatnak rá.

„Katasztrófa. Ez a legjobb szó annak leírására, amit Muhamed Besic most átél – fogalmaz a sportsport.ba cikke. – Amikorra formába lendült és már a legjobb napjait idézte, szörnyű hír érkezett. A Ferencváros játékosa ugyanúgy járt, mint amikor az Evertonban futballozott. A SportSport.ba megtudta, elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, ugyanaz a lába sérült meg, mint amikor Angliában játszott.”

Ez a sérülés több hónapos, akár féléves kihagyással is járhat. Így a Ferencvárosnak most már nemcsak Aissa Laidouni eligazolása miatt lehet szüksége középpályásra.

Hétfőn már megírtuk, hogy olasz sajtóhírek szerint érkezhet a Sampdoria játékosa, a 20 éves Simone Trimboli (de lehet, hogy ő csak az NB III-as kerethez csatlakozik) míg Yakup Cinar török sportújságíró arról posztolt a Twitteren, hogy a török élvonaltól a múlt heti földrengések után visszalépő Hatayspor középpályása, a Franciaországban született, 24 éves, francia-algériai Mehdi Boudjemaa is kiszemelt a Ferencvárosnál (az átigazolása kérdéses, mert Törökországból is van kérője, a hírek szerint a listavezető Galatasaray is vinné).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia)
Kölcsönből visszatérhet:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia), Mohanad Lasin (egyiptomi, Future FC – Egyiptom), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik