Kisvárda: még nem tudni, hol folytatja Dombó Dávid

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 12:03
null
Dombó Dávidnak több ajánlata is van, még nem tudja, marad-e Kisvárdán (Fotó: Kovács Péter)
A kisvárdai Dombó Dávid szerződése hamarosan lejár, ám cask a nyári szünet után derül ki, mi lesz vele.

Dombó Dávid remekül teljesített ebben az idényben, a 29 éves kapusnak nagy szerepe van abban, hogy az év meglepetéscsapata, a Kisvárda története messze legfényesebb sikerét elérve második lett. Huszonhét bajnokin őrizte az ezüstérmes kapuját, 2020 eleje óta hetvenhárom NB I-es mérkőzésen állt a kapuban várdai mezben – összesen 112 élvonalbeli találkozó van már a háta mögött. Lapunk osztályzatai alapján az ötödik legjobb kapus lett a 2021–2022-es bajnoki idényben, többször is csapata nyerőembere volt.

A folytatásról viszont egyelőre nagy a csend, annyit lehet tudni, a játékosnak június 30-án lejár a szerződése...

„Még télen beszéltünk erről a klub vezetőivel – mondta a kapus. – Akkor Révész Attila sportigazgató azt mondta, a tervek szerint kapusposzton is fiatalítana a klub, van ilyen elképzelés. Természetesen ezt tiszteletben is tartom, de azóta nem egyeztettünk. Abban maradtunk, ha véget ér a nyári szünet, leülünk megbeszélni, hogyan tovább.”

A 29 éves futballista, mint az élvonal szinte valamennyi szereplője, külföldön pihen, és készül a következő idényre, tehát még nem dőlt el, melyik klubnál kezdi a felkészülést. Biztos, hogy néhány futballistának stresszes az ilyesfajta bizonytalanság.

„Nekem nem az – cáfolt azonnal Dombó Dávid. – Nem emésztem magam ezen, nyugodt vagyok. Szuper éve volt a Kisvárdának, és szerintem nekem is jól ment a védés. Ahogy hallottam, magyar és külföldi klubok is érdeklődnek, de mondom, abban maradtunk, ha véget ér a vakáció, beszélgetünk Révész Attilával is. Azt gondolom, hogy nincs okom idegeskedni, nem is vagyok feszült, élvezem a pihenést egy hosszú, nehéz, de nagyon emlékezetes, sikeres idényt követően.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik