DVSC: megérkezett Magyarországra az új edző – NS-info

Vágólapra másolva!
2021.11.08. 15:08
null
Joan Carrillo már dolgozott Magyarországon, a Videoton vezetőedzője volt(Fotó: Tumbász Hédi, archív)<br />
A Nemzeti Sport értesülései szerint kora délután Magyarországra érkezett Joan Carrillo, akit láttak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – aligha véletlen az egybeesés, hogy 17 órától Debrecenben sajtótájékoztatót tartanak, melyen bejelentik a DVSC labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét.

 

Jó eséllyel a tavaly még Fehérváron dolgozó spanyol tréner lehet a DVSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Információink szerint Joan Carrillót hétfőn délután többen is látták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, Debrecenben pedig 17 órára hirdettek sajtótájékoztatót.

Mint ismeretes, a DVSC október 28-án szakított a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpárossal, azóta Jeremiás Gergő irányította a csapatot megbízott vezetőedzőként. A klub azonban hétfő délutánra sajtótájékoztatót hirdetett, a Facebookon megjelent közleményből annyi derül ki, hogy az eseményen részt vesz Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Ábrók Zsolt cégvezető és Tőzsér Dániel sportigazgató is. Úgy tudjuk, azon az eseményen ott lesz az új vezetőedző is, ezért érkezhetett ma délután Carrillo Magyarországra.

A szakember először 2011-ben érkezett dolgozni Magyarországra, akkor még Fehérvárra, Paulo Sousa segítőjeként, majd a 2014–2015-ös idényben már vezetőedzőként irányította a fehérváriakat, bajnokságot is nyert a csapattal. 2015 nyarán azonban távoznia kellett, dogozott hazájában, az Almeríánál, a horvát Hajduk Splitnél, a lengyel Wisla Krakównál, majd a 2019–2020-as idényben ismét Fehérváron, aztán 2020-ban a ciprusi AEK Larnacánál. A legnagyobb sikere a Videotonnal elért bajnoki cím volt.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8. DebrecenJeremiás Gergő helyett Joan Carrillo?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik