Mezőkövesd: Ez a csapat rendkívül mélyről, gödörből indult – Pintér

D. L., V. J.D. L., V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 09:52
null
Pintér Attila eddig elégedett mezőkövesdi visszatérésével (Fotó: Földi Imre)
A Puskás Akadémia 1–0-s legyőzését követően a Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila interjút adott lapunknak, amelyben visszatérésének eddigi eredményeit értékelte.

 

A Mezőkövesd Pintér Attila irányításával eddig hat mérkőzésből négyet megnyert, kettőt pedig elveszített.

„Természetesen elégedett vagyok, hiszen tizenkét ponttal gyarapodhattunk így. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a csapat rendkívül mélyről, gödörből indult, és ha megnézzük, hová jutott, akkor nem lehet bennünk hiányérzet. Örülünk a győzelemnek, ugyanis jó formában lévő együttes ellen szereztünk három pontot.”

Pintér élő adásban fakadt ki

A mérkőzést lefújását követően a Mezőkövesd vezetőedzője az M4 Sport kamerái előtt üzent a munkáját kritizálóknak:

„Igaz, voltak olyan hangok, hogy ennek a csapatnak nincs alapjátéka. Üzenem nekik: jöjjenek, magyarázzák már meg azt, hogy mi az, hogy alapjáték! Kritizálni, úgy gondolom, a magyar emberek nagyon tudnak edzőt, játékost, de megmutatni sajnos nem tudják.”

A kövesdiek trénere szerint nem volt egyszerű a győzelem a felcsútiak ellen.

„Szerettünk volna jó eredményt elérni, mindent megtettünk, ami a győzelemhez szükséges volt. Egységes, jól szervezett csapatot győztünk le, így a siker értéke még nagyobb. Rendkívül fontos momentumnak tartom, hogy ki tudtuk venni a vendégek együtteséből a játék szervezőjét, ez a mi malmunkra hajtotta a vizet.”

Pintér már a visszatérésekor belengetett több módosítást is a csapat keretében, amelyre rövidesen sor kerülhet.

„A keretben lesznek változások, de ezekről először a klub irányítóival kell beszélnem. Rövid lesz a szünet, öt hét múlva folytatódik a bajnokság, január negyedikén kezdjük a munkát.”

NB I, 2020–2021, 16. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 18., PÉNTEK
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 3–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKáprály Mihály
DECEMBER 19., SZOMBAT
MTK Budapest–Paksi FC 3–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE 1–3
Miskolc,DVTK StadionBogár Gergő
Ferencváros–Budafoki MTE 2–1Budapest,Groupama ArénaSolymosi Péter
DECEMBER 20.,VASÁRNAP
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–0
Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba
Újpest FC–Budapest Honvéd 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionAntal Péter
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31–7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 15 6 2 7 26–25 +1 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 15 4 4 7 17–30 –13 16
10. Budafoki MTE 14 4 3 7 16–24 –8 15
11. Budapest Honvéd 15 3 5 7 22–22 0 14
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik