Ismét nyert a Debrecen a Puskás Akadémia ellen

Vágólapra másolva!
2018.07.21. 16:50
null
Győzelemnek örülhettek a debreceniek (Fotó: Szabó Miklós)
A csereként beállt Ezequiel Calvente találatával nyert a Debrecen a Puskás Akadémia otthonában az NB I-es labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es idényének nyitó mérkőzésén.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–1 (Calvente, 77.)
Felcsút, Pancho Aréna, 931 néző. V: Vad II

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Majd' öt esztendővel azután, hogy 2013. július 26-án Benczés Miklós először ült NB I-es mérkőzésen a Puskás Akadémia kispadján (1–1 a Lombard Pápa vendégeként), és valamivel több mint három évvel azt követően, hogy 2015. május 30-án legutóbb dirigálta a felcsúti együttest (3–0-s vereség a Haladás otthonában), a negyvennyolc esztendős szakembernek megadta a sors, hogy ismét a Puskás Akadémiát irányítsa a legjobbak között. Nem kérdés, azzal, hogy visszahívták Felcsútra, a korábbi munkáját ismerték el, s persze abban bíztak a klub vezetői, hogy a korábbihoz képest más játékospolitikával (elsősorban magyar labdarúgókra építve) tovább építi az előző idény hatodik helyen záró és nem mellékesen Magyar Kupa-döntőt játszó csapatot.

Az, mondjuk, nem ígért sok jót, hogy a DVSC az eddigi élvonalbeli meccseiből egyet sem veszített el a riválisa ellen, igaz, azt viszont aligha bánták a Puskás Akadémiánál, hogy a másik oldalon Herczeg András vezetőedző öt stabil kezdő futballistájára, Bényei Balázsra, Ferenczi Jánosra, Aleksandar Jovanovicra, Könyves Norbertre és Haris Tabakovicra sem számíthatott sérülés miatt.

Hamar bebizonyosodott, a hazai védelem helyezkedésén még van mit csiszolni: alig három perce tartott a mérkőzés, amikor Kinyik Ákos a saját térfeléről hosszan indította Takács Tamást, Jonathan Heris csak asszisztált a támadó mellett, és ha Hegedűs Lajos nem véd bravúrral (bár fogalmazhatunk úgy is, amennyiben a DVSC játékosa egy kicsit határozottabb...), szinte azonnal hátrányba kerülhetett volna a PAFC. A folytatásban is a Loki játszotta a veszélyesebb futballt, Bódi Ádám remek beadása pontosan Takács Tamás fejét találta meg, csúsztatása azonban elkerülte a bal sarkot. Idővel azért a hazai együttes is magára talált, és ha Ulysse Diallo egy lépéssel hátrébbról indul Jonathan Heris beadásánál, meg lehetett volna a felcsúti vezetés. Jó félórányi játékot követően Tőzsér Dániel szöglete után alakult ki veszélyes helyzet, Márkvárt Dávidnak a gólvonalról kellett kirúgnia a Jonathan Heris fejéről a saját kapuja felé tartó labdát. A játékrész hajrája a vendégtizenegyé volt, Haris Attila lövésében és Tőzsér Dániel szabadrúgásában egyaránt benne rejlett a vezetés megszerzésének lehetősége.

A szünetben két, az aktív pályafutását befejező felcsúti labdarúgót, a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmost és a háromszoros válogatott Polonkai Attilát búcsúztatták el a klub vezetői – tapasztalataikat mostantól mindketten a Puskás Akadémia szakmai stábjában kamatoztathatják.

A folytatás sem hozott igazán jó futballt... Nem tűnt a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak, hogy a párharc (csakúgy, mint márciusban is a Pancho Arénában) gól nélküli döntetlennel ér véget. A két szakember közül Herczeg András határozta el magát előbb cserére, a korábban Békéscsabán közönségkedvencnek számító Ezequiel Calventét küldte pályára, majd Benczés Miklós is lépett, ám ez nem az a meccs volt, amikor a becserélt Kiss Tamásnak sok lehetősége lett volna megjelenni az ellenfél kapuja előtt. Aztán végre láttunk három gyors passzt a 78. percben (Bódi Ádám Szatmári Csaba, Kinyik Ákos volt a labda útja), és a tétmérkőzést kis túlzással emberemlékezet óta nem játszó spanyol légiós, Ezequiel Calvente megszerezte első gólját az új klubjában. A hátralévő időben a Puskás Akadémiában nem volt annyi erő, hogy kiegyenlítse a hátrányát, így rossz sorozata nem szakadt meg riválisával szemben: a tizenegyedik egymás elleni élvonalbeli meccsén is nyeretlen maradt ellene.

A szezon első gólja

NB I, 2018–2019, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–1Felcsút,Pancho ArénaVad II István931
Mol Vidi FC–Kisvárda 4–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
1744
Mezőkövesd–Paks 3–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
1977
Bp. Honvéd–Haladás 3–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
1670
JÚLIUS 22., VASÁRNAP


17.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
19.30: Újpest–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik