MTK: aligha szerződik Csehországba a távozó védő

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 15:32
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a múlt heti próbajáték után valószínűleg nem szerződteti a cseh élvonalbeli Teplice Ikonomu Konsztantinoszt, az MTK-ban nevelkedő görög származású, görög U-válogatott védőt.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy Ikonomu Konsztantinosz a cseh Teplicéhez utazott. Úgy tudjuk, a néhány napos próbajáték után nem marasztalták a klubnál, valószínűleg nem kap szerződést.

A legutóbb az MTK korosztályos csapatában, illetve az MTK II-ben szereplő, védőként és védekező középpályásként is bevethető 19 esztendős futballista jelenleg szabadon igazolható. A csehországi próbajáték előtt a másodosztályú Soroksárnál is szóba került a szerződtetése, egyelőre azonban kérdéses, hol folytatja a pályafutását, az MTK-tól már távozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Mato Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Marek Strestík (cseh, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Szatmári Lóránd (PMFC, szabadon igazolhatóként). Az MTK utánpótlásához érkezett: Gréczi Márton (Mercedes-KLA)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Asztalos Dávid (Ajka), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?),Horváth Péter (Soproni VSE), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Csiki Norbert (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Újpest), Halmai Ramon (DVTK), Hangya Szilveszter (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth Zsolt (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kálnoki Kis Dávid (Újpest, szabadon igazolhatóként), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Ikonomu Konsztantinosz (szabadon igazolható), Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Arouca – Portugália), Sergio Tamayo (spanyol, szabadon igazolható), Vass Patrik (Vasas-kölcsön után, érdeklődnek iránta: Újpest, Vasas)

Kölcsönbe távozók: Asztalos Dávid (Paks), Cseke Benjámin (Újpest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak: Horváth Péter (érdeklődnek iránta: Szolnoki MÁV)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik