Haladás: ideiglenesen Barcelona lett a csapatból - fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 11:06
null
Pacsi Bálint világsztárokat edzett – itt épp Sol Campbell mellett (Fotó:<a href="http://vaol.hu/haladas/vilagsztarokat-edzett-az-illes-akademia-szakmai-igazgatoja-1696278" target="_blank"> haladas.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján adta hírül, hogy a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója, Pacsi Bálint világsztárokat edzhetett, sőt, egy rövid időre „Barcelonává&quot; alakíthatta csapatát.

A haladas.hu beszámolója szerint az UEFA főhadiszállásán rendezett négy napos kurzuson a 12 magyar pro-licences képzésen szereplő szakember mellett a török, a walesi és az izraeli kurzuson résztvevő trénerek is meghívást kaptak.

A magas szintű elméleti képzés mellett gyakorlati órákat is tartottak, így a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója, Pacsi Bálint is edzést tartott korábbi válogatott világsztároknak, a
francia Patrick Vieirának, a török Okan Buruknak, Tugay Kerimoglunak, a holland Johan Cruyffnek, az angol Sol Campbellnek, Les Ferdinandnak, a még most is futballozó Craig Bellamynak, a Swansea jelenlegi menedzserének, Garry Monknak, valamint az Aston Villát irányító Tim Sherwoodnak.

Persze a világsztárok is edzették a magyar szakembereket.

Vieira mellett is feltűnt a magyar szakmai igazgató (Fotó: haladas.hu)
Vieira mellett is feltűnt a magyar szakmai igazgató (Fotó: haladas.hu)

Miután a kurzus időpontjában tartották a Bajnokok Ligája negyeddöntőit, egy-egy ország képviselői a gyakorlati feladatoknál egy-egy sztárcsapat bőrébe bújtak, így a magyar együttes ideiglenesen Barcelona lett.

Az UEFA illetékesei szerint egyébként a magyar csoport teljesítette legjobban a gyakorlati és prezentációs részt – írja a haladas.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik