NB I: Túlzottnak érzem a játékvezető döntését - Villám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 12:10
null
Villám Balázs belépője, amely piros lapot ért. Fotó: Fuszek Gábor
Elkezdődött a labdarúgó NB I 2014–2015-ös szezonja, s mindjárt a második mérkőzésen, a Budapest Honvéd–Dunaújváros találkozón volt kiállítás. Megkérdeztük az érintettet, jogosnak tartja-e az ítéletet, és megnéztük, hogy az utóbbi években a szezonnyitó fordulóban mikor mutatták fel először a piros lapot a játékvezetők.

A szezon első piros lapját a bajnokság második mérkőzésén, a Bp. Honvéd–Dunaújváros összecsapás 26. percében Villám Balázs, a vendégek védője kapta.

„Kicsit túlzottnak érzem a játékvezető döntését, mert a labdát szerettem volna megszerezni, a mozdulatomban egyáltalán nem volt szándékosság. Az ellenfél térfelének közepén történt az eset, így gólhelyzetről sem lehet beszélni. Bár a szabálytalanságot elismerem, nem okoztam sérülést Holendernek, aki ráadásul később gólt is szerzett. Talán bölcsebb lett volna, ha figyelmeztet a játékvezető. Soha nem voltam durva játékos, legutóbb tavaly októberben a Kisvárda elleni NB II-es bajnokin állítottak ki, akkor is két sárga lap miatt” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Dunaújváros 25 éves jobb oldali hátvédje, Villám Balázs.

Általában elmondhatjuk, hogy a futballszezonok kezdetén nem kell sokat várni az első piros lapra. A tavalyi (2013–2014-es) bajnokság első kiállítását az első forduló harmadik meccse, a PMFC–FTC (1–2) találkozó hozta, a 61. percben a pécsi Szatmári Lórándot állítottak ki Szabó Zsolt játékvezető (a videofelvételek alapján indokolatlanul, merthogy nem történt szabálytalanság…). Egy évvel korábban már rögtön a nyitó mérkőzésen villant a piros lap: a Haladás–Egri FC (4–2) összecsapás 81. percében a cseh Petr Knakal mehetett idő előtt zuhanyozni kiállítás miatt.

A 2011–2012-es szezonban a DVSC–Vasas (5–2) nyitó mérkőzésig kellett csak várni az első piros lapra, akkor a 32. percben az angyalföldiektől a szerb Dusan Mileusznicsot küldte le a pályáról Andó-Szabó Sándor játékvezető. Érdekesség, hogy ugyanebben a fordulóban a szintén szerb Rados Bulatovics (ZTE), valamint Halmosi Péter (Haladás) is a kiállítás sorsára jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik