Horváth: Ebben a szezonban az ETO volt a legjobb!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 11:53
null
Kronaveterék a Mezőkövesd legyőzését ünneplik – Horváth Ferenc szerint ők alkotják a szezon legjobb csapatát (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 30. fordulója után a debreceni bajnokavatóval már több cikkünkben foglalkoztunk, most lássuk a többi mérkőzést követő nyilatkozatokat, melyekben a vezetőedzők a szezon egészét is értékelték. A győri Horváth Ferenc szerint például a DVSC bajnoki címe ellenére az ETO volt a legjobb csapat, míg Garami József elbúcsúzott a lebontásra váró régi Hidegkuti-stadiontól. Bekő Balázs már-már az embertelenségig kifacsarta a kecskeméti játékosokat, az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevics pedig a szerződéshosszabbítási tárgyalásokról is szót ejtett a tegnapi pápai vereség után.

GYŐRI ETO–MEZŐKÖVESD 5–0

Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője: – Úgy érzem, hogy ebben a szezonban az ETO volt a legjobb csapat idehaza, ám gratulálok a debrecenieknek az elsőséghez. A győri klub történelmének legjobb tavaszát produkáltuk, a keretben mindenki hozzátette a magáét a sikerekhez. A következő szezonban ezen az úton megyünk tovább, s csak egy hellyel kell előrébb lépnünk.

Tóth László, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Pontért, illetve pontokért utaztunk Gyirmótra, ennek ellenére csak asszisztáltunk a Győr gólzáporos győzelméhez. Sajnálom, hogy néhány játékosom mentálisan összeroppant a bajnokság végére. A saját jövőmet, valamint a mezőkövesdi klub további céljait a jövő heti vezetőségi ülés határozza meg.

Horváth Ferenc: Nincs komoly célunk, csak egy hellyel szeretnénk jobbak lenni


MTK–KAPOSVÁR 2–0

Garami József, az MTK szakmai igazgatója: – Életem talán legboldogabb pillanatait itt élhettem át – fogalmazott a szakember a stadionbúcsúztatón aratott siker alkalmával. – Bajnoki címek, kupadiadalok, felejthetetlen mérkőzések. Furcsa érzés búcsúzni ettől a pályától. Sok volt a sérültünk, de amúgy is igyekeztem olyan játékosoknak lehetőséget adni, akik eddig kevesebbszer bizonyíthattak. Úgy gondolom, nem okoztak csalódást.

Selymes Tibor, a Kaposvár vezetőedzője: – Mióta eldőlt, hogy kiesünk, gyakorlatilag már nem lehet igazi szakmai munkáról beszélni. Ez most is meglátszott a játékunkon. Motiváció nélkül ez a játék nem megy, ráadásul öt sérült játékosom ült a kispadon. Csodák nincsenek – fogalmazott a szakember, aki a jövőjére is kitért. – Nem hiszem, hogy maradok, de még sok minden tisztázásra vár. Egy a lényeg, hogy ennek a szezonnak végre vége van...

KTE–PUSKÁS AKADÉMIA 1–2

A VASÁRNAPI HARMADIK FÉLIDŐ TARTALMÁBÓL – A SPORT TV AJÁNLJA
– A 30. forduló mérkőzései közül kiemelt figyelmet kap a Ferencváros–Paks, a Videoton–DVTK, a DVSC–Bp. Honvéd és a Győr–Mezőkövesd találkozó
– A műsor vendége lesz Szakály Péter és Korhut Mihály, a DVSC két labdarúgója, Lang Ádám, a Győri ETO védője, valamint Szebeni István televíziós műsorvezető
– Az események elemzésében Nyilasi Tibor, Várhidi Péter és Puhl Sándor segít a nézőknek
– A két műsorvezető ezúttal Lipcsei Betta és Molnár Mátyás

Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője: – Összességében győzelmet érdemeltünk volna, rengeteg helyzetünk volt. Az adódó lehetőségeit nagy százalékban ki tudta használni a vendégcsapat. A játékvezetés nagyszerű volt. Az összes energiát felemésztettük – vélte a szezon egészéről a szakember, és kitért a jövőjére is. – Kifacsartam a játékosokat, lehet, néha az embertelenségig mentem el, de csak így tudtuk elvégezni a feladatunkat, kalapemelést érdemelnek a játékosok. A kívülállók nem is sejtik, milyen energiákat mozgósítottunk a cél érdekében. Szerződésem van. Szeretem ezt a csapatot, ezt a várost. De hogy másképp fogalmazzak, engem senki sem keresett meg másik klubtól.

Benczés Miklós, Puskás Akadémia vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, diósgyőri edzőként nem sikerült itt nyerni. A kiállítás után nekünk volt könnyebb dolgunk. A második félidőben irányítottuk a játékot, viszont kontrából veszélyes volt a Kecskemét – fogalmazott a felcsúti tréner, majd összegezte az idényt. – Akadémistákat avattunk Kecskeméten is, összesen tizennégy fiatal játékos mutatkozott be az élvonalban. A másik célunk az volt, hogy bent maradjunk az NB I-ben. Ennek ellenére nem vagyok elégedett, óriási felelőtlenség lenne ezt mondani.

LOMBARD PÁPA–ÚJPEST 2–1

Nagy Mihály, a Lombard Pápa vezetőedzője: – Azért játszottunk rosszul az első félidőben, mert pontatlanok és motiválatlanok voltunk. Semmi sem sikerült a szervezetten futballozó Újpest ellen. Kenesei Krisztián és Georges Griffiths azért kaptak lehetőséget, hogy segítségükkel veszélyesebbek legyünk, és sikerüljön itthon tartani a három pontot. Bejött a húzás. Csapatom vert helyzetből állt fel és fordította meg az eredményt. Hozzá kell tennem, hogy mindkét futballista betegséggel, illetve sérüléssel bajlódott, tisztelet jár nekik, hogy így is vállalták a játékot.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: – A figyelmünk csak nyolcvan percig tartott. A játékosok elhitték, hogy megnyertük a találkozót, és megbosszulta magát, hogy a jobbnál jobb helyzeteket is túljátszották, illetve elszórakozták. Sokat kivett belőlük a kupadöntő, fáradtan, enerváltan futballoztak. S mégis, mert egységes csapat vagyunk, sokáig az történt a pályán, amit elterveztünk. Kár, hogy a végére elfogyott az erő és kihagyott a figyelmünk – mondta a szakember, aki a szerződéshosszabbításáról folyó egyeztetésekről is beszélt. – Nem gondolnám, hogy a vereség miatt megszakadnának az egyeztetések. Mert az igaz, hogy lejár a szerződésem, s a klub vezetősége megkezdte velem a tárgyalásokat, de nem tudom megmondani, mi lesz a jövőben, belecsapok-e a tulajdonos tenyerébe.

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (tv)Játékvezetők
Május 30., péntek
19.00
Pécsi MFC–Haladás 1–1Becséri Dániel
Május 31., szombat
16.00
Lombard Pápa–Újpest FC 2–1Szabó Zsolt
18.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 1–2
Farkas Ádám
18.00
MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi 2–0Pintér Csaba
20.00Győri ETO–Mezőkövesd 5–0 Erdős József
20.00Debreceni VSC–Bp. Honvéd 0–2 Andó-Szabó Sándor
Június 1., vasárnap
16.30Videoton FC–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)Bognár Tamás
16.30
Ferencváros–Paks (Tv: Sport2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 30 18 8 4 66–33 +33 62
2. Győri ETO 30 18 8 4 58–32 +26 62
3. Ferencváros 29 16 6 7 45–33 +12 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51–30 +21 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44–37 +7 46
6. Haladás 30 12 10 8 37–31 +6 46
7. Pécsi MFC 30 12 9 9 41–38 +3 45
8. MTK Budapest 30 11 7 12 42–36 +6 40
9. Budapest Honvéd 30 10 6 14 37–39 –2 36
10. Kecskeméti TE 30 9 9 12 36–51 –15 36
11. MVM Paks 29 8 10 11 39–40 –1 34
12. Lombard Pápa FC 30 9 6 15 32–50 –18 33
13. Újpest FC 30 8 8 14 46–51 –5 32
14. Puskás Akadémia FC 30 8 7 15 36–51 –15 31
15. Mezőkövesd 30 6 6 18 27–52 –25 24
16. Kaposvári Rákóczi 30 4 7 19 21–54 –33 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik