NB I: Ének az esőben - Horváth F., Simon Kapacinát dicsérte

Vágólapra másolva!
2014.05.11. 19:33
Horváth Ferenc, a Győri ETO vezetőedzője a Honvéd elleni győztes NB I-es bajnoki után elmondta, a felázott talaj nagyon megnehezítette a játékukat. Simon Miklós, a kispestiek megbízott edzője a gólt szerző Kapacina Valért dicsérte.

Horváth Ferenc, a Győri ETO vezetőedzője: „Ének az esőben – úgy indult, utána maradt az eső, és a végén újra felcsendült a dal. Örülök, hogy így mentünk előre, mert játékról nagyon nehéz beszélni ezen a talajon. Teljesen át kellett rendezni a játékunkat, mert mi egy másfajta játékot játszunk. Reggel, amikor felkeltem, még örültem az esőnek, de aztán, amikor láttam, hogy mennyi esett, már kevésbé. A pálya nagyon megnehezítette a dolgunkat. Megbízható játékot nyújtunk, még ha néha egy góllal is nyerünk. Általában kontrolláljuk a meccseinket, ma is így volt, kellett hozzá, hogy 2–2 után tudjunk váltani. A három csere nagyot lendített rajtunk."Horváth Ferenc, a Győri ETO vezetőedzője: „Ének az esőben – úgy indult, utána maradt az eső, és a végén újra felcsendült a dal. Örülök, hogy így mentünk előre, mert játékról nagyon nehéz beszélni ezen a talajon. Teljesen át kellett rendezni a játékunkat, mert mi egy másfajta játékot játszunk. Reggel, amikor felkeltem, még örültem az esőnek, de aztán, amikor láttam, hogy mennyi esett, már kevésbé. A pálya nagyon megnehezítette a dolgunkat. Megbízható játékot nyújtunk, még ha néha egy góllal is nyerünk. Általában kontrolláljuk a meccseinket, ma is így volt, kellett hozzá, hogy 2–2 után tudjunk váltani. A három csere nagyot lendített rajtunk."

Simon Miklós, a Honvéd megbízott edzője: „Annyira futotta, hogy megnehezítettük a Győr dolgát, le a kalappal a srácok előtt. Dolgozunk tovább, van még meccsünk, remélhetőleg legközelebb már pontokat is szerzünk, mert nagy szükségünk lenne már a győzelemre. Nagyon remélem, hogy ugyanígy tudunk küzdeni, ugyanígy fel tudunk készülni mindegyik ellenfelünkből, meg tudjuk nehezíteni a dolgát, és még egyszer mondom, nagyon szeretnénk már nyerni. Méltó befejezésre törekszünk a szezonban, ami a fiúkban benne van. Úgy érzem, hogy a velünk levő fiatalok készen állnak, Valér ma is bizonyított annak, aki esetleg leírta, hogy várjon még."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik