Bekő már várta a nagy vereséget; Tóth: A futballt pénzért is játsszák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.27. 11:27
null
A pápaiak vezetőedzője, Tóth Bálint (balra) szomorúan vonult az öltözőbe az MK elleni vereséget követően <br />(Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I 26. fordulója után a Debrecenben kiütéses, 5–0-s vereséget szenvedő Kecskemét vezetőedzője, Bekő Balázs arról beszélt a meccs után, hogy az előző hetekben erőn felül teljesítettek, így már várta, hogy egyszer belefutnak egy nagyobb pofonba. A Lombard Pápát irányító Tóth Bálint pedig azt jegyezte meg sokat sejtetően az MTK-tól elszenvedett 2–0-s vereséget követően, hogy a futballt egyebek mellett pénzért is játsszák – edzői értékelések a szombati mérkőzések után.
A SPORT TV HARMADIK FÉLIDŐ CÍMŰ MŰSORÁNAK MAI TARTALMÁBÓL
• Az OTP Bank Liga 26. fordulójának mérkőzései közül kiemelt figyelmet kap a Puskás–Videoton és a DVSC–KTE találkozó
• A műsor vendége lesz José Gomes, a Videoton vezetőedzője, Radó András, a Haladás támadója, valamint Dénes Tamás rádiós műsorvezető
• Az események elemzésében Nyilasi Tibor, Várhidi Péter és Puhl Sándor segít a nézőknek
• A két műsorvezető ezúttal Lipcsei Betta és Molnár Mátyás lesz

DVSC-TEVA–KTE-PHOENIX MECANO 5–0

KONDÁS ELEMÉR (a DVSC-TEVA vezetőedzője): – Az első perctől nagy akarattal, koncentráltan játszott a csapat. Ennek tulajdonítható, hogy már a mérkőzés elején megvoltak a helyzeteink, aztán jöttek a gólok, a biztos vezetés tudatában pedig a szép megoldások. Elsősorban nyerni akartunk, a különbség csak ráadás. Fontos volt, hogy szépen búcsúzzunk az Oláh Gábor utcától, s persze az, hogy tartsuk a pozíciónkat. A közönség fantasztikus hangulatot teremtett, igyekeztünk ennek megfelelően teljesíteni.

BEKŐ BALÁZS (a KTE-PHOENIX MECANO vezetőedzője): – Igazából már vártam, hogy egyszer belefussunk egy ekkora vereségbe… Amit ugyanis az elmúlt hetekben kihoztak magukból a játékosok, több volt száz százaléknál. Az én felelősségem annyi volt, hogy talán be kellett volna állnunk a busszal a kapu elé, nyolc védőt a pályára küldeni, és akkor lehet, hogy megússzuk három kapott góllal. De nem ezt az utat választottuk. Az első félidőben megvolt a játékunk, adódtak lehetőségeink, a kapufára is fejeltünk egy labdát, de a fordulást követően esélyünk sem volt. Nem tudtam jól cserélni, ez nagyban befolyásolta a mérkőzést. A kiállítást követő időszak már értékelhetetlen volt.

HALADÁS–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1–0

ARTNER TAMÁS (a Haladás vezetőedzője): – Az első félidőben sokan azt hitték a pályán lévők közül, hogy rutinból és futás nélkül is megnyerhető a találkozó. Ráadásul rendkívül szervezetten játszó, labdavesztés után letámadó ellenféllel találtuk szembe magunkat, s ez is nehezítette a dolgunkat. Az öltözőben aztán olyan történt, ami ritkán esik meg nálunk: fölemeltem a hangomat, s elmondtam a játékosoknak, hogy ha továbbra is ebben a felfogásban futballoznak, nem győzhetjük le a fegyelmezetten játszó Mezőkövesdet. Tény, amint ráéreztek, hogy az oldalról belőtt labdákkal megzavarható a vendégek védelme, egyből veszélyesebbé váltunk. Persze a két gyors játékos becserélése is kellett a sikerhez.

VÉBER GYÖRGY (a Mezőkövesd vezetőedzője): – Nem könnyű megszólalni, és az az igazság, mostanában így vagyok ezzel majdnem minden meccsünk után. Nem csak itt, Szombathelyen volt esélyünk a döntetlenre vagy a győzelemre, a hajrában mégis mi veszítünk. Valóban, nem először fordul elő. Egy biztos, nem az erőnléttel van baj, sokkal inkább a mentalitással, a kreativitással, azzal, hogy jó néhány játékosnál hiányzik az a karakter, amire szükség lenne ahhoz, hogy hatékonyan vívjuk meg a szombathelyihez hasonló mérkőzéseket. Neveket nem mondanék, de a kezdőcsapatban három, a cserejátékosok közül kettő nem fogta fel, milyen nehéz helyzetben vagyunk, hogy minden pont az életben maradásunkat jelenthetné. Küzdöttünk, a mérkőzés nagy részében fegyelmezetten futballoztunk a jó Haladás ellen, mégis megint szomorúan kell felülni a hazafelé tartó buszra.

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON 1–3

BENCZÉS MIKLÓS (a PAFC vezetőedzője): – Bátortalanul kezdtük a mérkőzést, az első játékrészben semmi sem valósult meg abból, amit elterveztünk. A második félidőben kicsit megpezsdült a játékunk, de csak rövid ideig tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni. Nem futballoztunk megfelelő dinamikával, a labdabirtoklással nem sokra mentünk. Úgy vélem, ennél támadóbb összeállításban nem léphettünk volna pályára, a cseréink is a támadójáték javítását szolgálták.

JOSÉ GOMES (a Videoton vezetőedzője): – Nagyon szervezetten futballozó ellenféllel találkoztunk, ennek ellenére tudtunk irányítani, szinte végig a mi akaratunk érvényesült. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a többségét ki is hagytuk. Nagyon jó érzés volt ebben a gyönyörű stadionban futballozni. Zé Luísnak a lábfején nyílt seb keletkezett, kórházba kellett vinni, reméljük, nem súlyos a sérülése – indokolta a szakember a csatár lecserélését.

DVTK–MVM-PAKS 0–4

TOMISZLAV SZIVICS (a DVTK vezetőedzője): – Nehéz este volt, szeretném tudni, mi történt csapatommal az első félidőben. Játékosaim hozzáállása nem volt profihoz méltó, és a háromgólos hátrány után esélyünk sem maradt. A paksiaknak ezúttal minden sikerült. A második félidőben már jobban futballoztunk, de ennyire futotta.

CSERTŐI AURÉL (az MVM-Paks vezetőedzője):
– Diósgyőrben négy gólt szerezni parádés produkció, nem kell magyarázni. A második gólunk után sokkal felszabadultabbá váltak a játékosok, nagy szükségük volt már erre a teljesítményre. Mentálisan eddig is készültünk, de hétről hétre elbuktunk. Minden dicséretet megérdemelnek a labdarúgók.

MTK–LOMBARD PÁPA 2–0

GARAMI JÓZSEF (az MTK szakmai igazgatója): – Rendkívül örülök a győzelemnek, úgy voltam vele, csak legyen meg a három pont, még akkor is, ha esetleg gyengébben teljesítünk. Szerencsére a játékkal sem volt különösebb gond. Az első játékrészben jobban, magabiztosabban futballoztunk, a gól megnyugtatta a csapatot. Annak pedig külön örülök, hogy játékosaim egymásért is küzdöttek, biztatták a másikat, még akkor is, ha hibázott. Még mindig nem nyugodhatunk meg a bajnokságban, de jó lenne kupadöntőt is játszani, ez a célunk.

TÓTH BÁLINT (a Lombard Pápa vezetőedzője): – Nem szívesen mondok ilyet, de ezen a mérkőzésen csak papíron volt az én csapatom a Pápa. Amit a pályán bemutattak a játékosaim, minősíthetetlennek tartom, és nem is szeretnék több szót vesztegetni rá. Nem szeretnék bővebben beszélni róla, mert nem akarok senkit sem megbántani. Legyen elég annyi, hogy a futballt egyebek mellett pénzért is játsszák. Ma egyszerűen csak edzőmeccset játszott velünk az MTK, nincs miről beszélni.

LABDARÚGÓ NB I, 26. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 25., péntek
19.00
Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 1–0 Andó-Szabó Sándor
Április 26., szombat
14.00
Puskás Akadémia FC–Videoton FC 1–3
Kassai Viktor
16.00MTK Budapest–Lombard Pápa 2–0
Erdős József
16.00
Szombathelyi Haladás–Mezőkövesd 1–0 Becséri Dániel
18.00Debreceni VSC-Teva–KTE-Phoenix Mecano 5–0 Iványi Zoltán
20.00Diósgyőri VTK–MVM-Paks 0–4
Solymosi Péter
Április 27., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Újpest FC (M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Budapest Honvéd (Sport2) Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 26 15 8 3 57–29 +28 53
2. Győri ETO FC
25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 26 13 6 7 47–29 +18 45
4. Ferencváros 26 13 6 7 41–32 +9 45
5. Haladás 26 12 8 6 35–27 +8 44
6. Diósgyőri VTK 26 11 9 6 39–34 +5 42
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 25 9 6 10 33–31 +2 33
9. Kecskeméti TE 26 8 9 9 33–41 –8 33
10. Lombard Pápa FC 26 8 6 12 29–39 –10 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. MTK Budapest 26 7 7 12 32–35 –3 28
13. Puskás Akadémia FC 26 7 7 12 33–46 –13 28
14. MVM-Paks 26 5 10 11 32–40 –8 25
15. Mezőkövesd 26 6 5 15 25–43 –18 23
16. Kaposvári Rákóczi 26 4 7 15 21–43 –22 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik