FTC: Valpoort a holland másodosztályban bizonyíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 10:18
null
Valpoort (balra) is elvágyódik Moniz távozása óta (Fotó: Grnák László, archív)
Sajtóhírek szerint Arsenio Valpoort, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szélsője a holland másodosztályú FC Volendamhoz utazott tesztelésre. Amennyiben megfelel a próbajátékon, úgy akár már a héten klubot válthat.

 

 

A 21 éves szélső tavaly nyáron érkezett a Fradihoz, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így most új csapatot kereshet magának – ezt jelezte, hogy el sem utazott a zöld-fehérekkel a törökországi edzőtáborba. A VoetbalPrimeur beszámolója hozzáteszi: Ricardo Moniz távozása is szerepet játszott abban, hogy Valpoort elvágyódik a Fraditól.

A VoetbalPrimeur úgy tudja, Valpoort a héten a holland másodosztályú FC Volendamnál (Jack Tuijp korábbi csapatánál) szerepel – bár több klub is érdeklődik iránta – próbajátékon, és amennyiben megfelel, hamarosan klubot válthat. Ha nem, akkor nem kizárt, hogy a tavaszt mégis Magyarországon tölti.

Valpoort debütáló meccsén rögtön gólt szerzett a Fradiban, majd az azt követő kilenc NB I-es mérkőzésen mindössze egy gólpasszig jutott.

A Volendam 24 forduló után 9. a húszcsapatos holland másodosztályban (Eerste Divisie).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Dibusz Dénes (Pécsi MFC)
Távozott/távozhat:Gerson Guimaraes Ferreira Junior (brazil, Petrolul Ploiesti – Románia), Jack Tuijp (holland, ?), Mark Otten (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, FC Volendam – Hollandia, próbajáték ?)
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paksi FC), Nemanja Koszovics (montenegrói, FK Cselik Niksics – Montenegró)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik