José Gomes: érzelem nélkül, hideg fejjel a kispadon

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 14:07
null
José Gomest meglepte a márciusi tél, de a gyerekei élvezik a hógolyózást (Fotó: Szabó Miklós)
José Gomes nem Paulo Sousa, de a Videoton vezetőedzőjét nem zavarja az összehasonlítás. A portugál edző új stílusú csapatot épít, amelyben sok magyar labdarúgót szeretne látni. Elsősorban a fiatal tehetségek nyerték el a tetszését.

 

– Milyennek találja az idei magyar tavaszt?
– Nem erre számítottam, az biztos – mondta José Gomes a Nemzeti Sportnak, miközben kinézett a fehérvári stadion ablakán, és azt látta, hogy a pályamunkások éppen takarítják a havas gyepet a Siófok elleni bajnoki mérkőzésre készülve. – Tudom, hogy az effajta időjárás errefelé korántsem megszokott ilyentájt, és bár a családom, a gyermekeim élvezik a hógolyózást, ez az állapot futballszempontból aligha ideális.

MEZ FEHÉR MIKLÓSTÓL

José Gomes korábban dolgozott együtt a 2004-ben, 25 évesen elhunyt Fehér Miklóssal. A szakember a Benficánál és a Portónál is volt edzője az egykori csatárnak. Amikor José Gomes elhagyta a Benficát, kapott egy mezt emlékbe Fehér Miklóstól.

„Emlékszem, sokat beszélgettünk Miklóssal arról, hogy Portugáliában későn vannak a meccsek, néha olyankor kezdődnek, amikor egy játékosnak már ágyban kellene lennie, hogy regenerálódjon – emlékezett vissza José Gomes. – Igazi profi volt. Amikor elhagytam Lisszabont, akkor nekem adta az egyik mezét. Nem sokkal a halála után már az Aves vezetőedzője voltam. Bevittem a mezt az öltözőbe, és azt mondtam a futballistáknak, hogy ennek a tulajdonosa nagyon szeretne futballozni, de sajnos már nem teheti. Megnyertük a meccset. Az akkori csapatkapitány ma már a klub igazgatója. Nekiadtam a mezt, és azóta is mindegyik meccs előtt beviszi az öltözőbe, megmutatja a játékosoknak, és megismétli, amit akkor én mondtam nekik.”

– Ha egy évvel ezelőtt kérdeztem volna a magyar labdarúgásról, akkor mit mondott volna?
– Láttam én már akkor is itteni meccseket, és információim is voltak. Egyrészt ugye amikor Görögországban, a Panathinaikosznál dolgoztam, akkor a csapat játékosa volt Rudolf Gergely. Aztán a Diósgyőrben szereplő Fernandóval is jó a kapcsolatom, tőle is kaptam híreket. És természetesen Marco Caneira, aki már akkor is a Videoton labdarúgója volt, informált az itteni helyzetről. Azt nem mondom, hogy már akkor is teljesen képben voltam, de tudtam volna miről beszélni.

– Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami eddig Magyarországon érte?
– Az, hogy milyen sok fiatal tehetség futballozik itt. A magyar labdarúgás történelmével mindenki tisztában van, így én is, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen sok ügyes játékos akad itt.

– Korábban azt mondta, hogy hazai fiatalokkal szeretné feltölteni a keretet. Sikerül?
– Ez rövid távon azért nehéz. Három-négy esztendő kell, hogy beérjenek ezek a fiatalok. Rengeteget kell dolgozni, mert a tehetség fontos, de munka nélkül nem sokat ér. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy több olyan, jelenleg még fiatal labdarúgó van, aki bekerül majd a keretbe.

– Az eddigi meccseken jelentős önfegyelemről tett tanúbizonyságot. Hogy tud nyugodt maradni a kiélezett helyzetekben is?

– Sokat gyakorlok, hogy higgadt tudjak maradni, de én sem voltam mindig ilyen, tettem én is olyat, amit ma már nem tennék. Tapasztaltabb lettem, sok meccs van már mögöttem. Ha olyat látok, ami nem tetszik, akkor elszámolok magamban húszig, és utána nyugodtabban végiggondolom újra a helyzetet, hiszen így jobb döntést lehet hozni. Ahogy múlik az idő, az ember egyre jobban kezeli a kiélezett szituációkat.

– Mi a titka?
– Szinte kívülállóként kell nézni a mérkőzéseket. Ha hagyjuk, hogy az érzelmek vezessenek, akkor másként látjuk a dolgokat. Az nem kérdés, hogy minden csapat pozitívan áll a mérkőzésekhez, de ez önmagában nem elég, hiszen ha csak ez befolyásolná az eseményeket, akkor ennek alapján minden meccs döntetlenre végződne. De ha kívülről tudod nézni az eseményeket, akkor jobb tanácsokat tudsz adni. Egyébként a Pécs elleni Ligakupa-elődöntő visszavágóján, a szünetben én is elveszítettem a türelmem. Mert a higgadtság nem jelenti azt, hogy nyugodtan játszogathat a futballista. A pályán minimum száz százalékot kell adni, nem lehet lazsálni, de amikor nem mindenki adta ki magából a maximumot, az én türelmem is elszállt. A tapasztalt jó edző rájön, hogy nem kell mindennel szembemenni, úszni kell az árral, és reagálni a nehézségekre bizonyos esetekben, de nem nekifeszülve állni azokkal szemben.

HA AZT IS TUDNI SZERETNÉ, MIT TUDOTT MEG JOSÉ GOMES PAULO SOUSÁTÓL, ILLETVE BESZÉLTEK-E A MAGYAR JÁTÉKVEZETŐKRŐL, KERESSE KECSKÉS ISTVÁN INTERJÚJÁT A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!
SÁRHELYZET VAN KAPOSVÁRON, DE FOGADNÁK A LOMBARD PÁPÁT

Korábban beszámoltunk arról, hogy a pálya állapota miatt kérdésessé válhat a mai Kaposvár–Lombard NB I-es labdarúgó-mérkőzés megrendezése. A somogyi csapat ügyvezetője, Illés János ugyanakkor a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, a körülmények nem ideálisak, de véleménye szerint megrendezik a mérkőzést.

„A helyzet nem sokat változott tegnap óta. Lehet futballozni a stadionban, de a körülmények nem ideálisak. A pályát a hótól már csütörtökön megtisztítottuk, de a játéktér így is nedves, latyakos, tócsák vannak rajta – annak ellenére, hogy alá van csövezve –, és így nagyon mély a talaj.
Ráadásul reggel óta esik az eső” – adott helyzetképet a Nemzeti Sport Online megkeresésére Illés János, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője.

„Ha az én döntésemen múlna, nem biztos, hogy lenne mérkőzés, de a játékvezető fog döntetni, és úgy gondolom, játékra alkalmasnak fogja ítélni a pályát, vagyis lesz meccs” – fogalmazott a sportvezető. A végső döntést Andó-Szabó Sándor játékvezetőnek kell meghoznia a(z eredeti tervek szerint) ma 17 órakor kezdődő bajnoki előtt.

NB I, 21. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 29., péntek
17.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa (Tv: Sport2)
Andó-Szabó Sándor
19.00
Videoton FC–Siófok FC (Tv: Sport1) Vad II István
Március 30., szombat
14.00
MTK Budapest–Bp. Honvéd (Tv: m1)
Szabó Zsolt
15.00
MVM Paksi FC–Haladás Kassai Viktor
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Veizer Roland
18.30
Ferencváros–Egri FC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Március 31., vasárnap
16.30
DVSC-Teva–Újpest FC (Tv: m1)
Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik