MLSZ: üléseztek, félévet értékeltek, pénzt osztottak

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 20:49
Ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége: értékelte az elmúlt félévet Egervári Sándor szövetségi kapitány és Róth Antal U21-es szövetségi edző is, utóbbi szerint a fiatalok kevés játéklehetősége aggodalomra ad okot. Emellett bejelentették, hogy az UEFA Bajnokok Ligája bevételeiből 5 millió forinthoz jutnak az élvonalbeli klubok, illetve az edzőképzésben személyi változások történnek – adta hírül az mlsz.hu.

Csütörtökön tartotta soros ülését a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Egervári Sándor szövetségi kapitány a magyar válogatott második félévi tevékenységéről tájékoztatta az MLSZ elnökségét: a szakember szerint az eredményesség mellett a csapatépítés és morál tekintetében is előre lépett a válogatott.

Beszámolt Róth Antal, az U21-es válogatott szövetségi edzője is, aki csapata teljesítményjavulása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a felnőttkor küszöbén álló, 20-21 éves játékosok szereplése nem kellően rendszeres a magyar élvonalban. A most „induló" korosztály – amely a következő, brazíliai olimpiára selejtező generációt is jelenti egyben – sikeressége nagyban múlik azon, milyen rendszeresen kapnak játéklehetőséget a magyar fiatalok az élvonalbeli csapatokban. Az elnökség döntött arról, hogy a következő években hangsúlyozottan érvényesíteni fogja a fiatal, hazai játékosok szerepeltetését, illetve az utánpótlásképzésben elért eredményeket.

Az elnökség értékelése szerint dr. Mezey György vezetésével a szakemberképzés ismét a kívánt színvonalra jutott. A továbbiakban elsősorban az utánpótlásedző-képzés területére kell koncentrálni, és a 3-5 évet is igénylő folyamat a közeljövőben új vezető bevonásával kaphat új lendületet. Az MLSZ elnökségének döntése alapján a tervek szerint Szalai László 2013-tól veszi át az edzőképzés hazai koordinálását – a szakember januártól veheti át dr. Mezey György tisztségét. Az MLSZ és Szalai László a következő napokban egyeztet a koordinátori szerepről.

Újabb bevételhez jutnak az élvonalbeli klubok, hiszen az UEFA a Bajnokok Ligája bevételeiből létrejövő, úgynevezett szolidaritási alapból minden év zárásakor visszajuttat a sportszervezetek részére egy bizonyos összeget. Ez a 2011–2012-es idényre vonatkozóan Magyarország esetében mintegy 80 millió forint, amely a 16 NB I-es csapat között egységesen elosztva, csapatonként 18 250 eurós bevételt jelent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik