Haladás: Fogok én még a Haliban játszani - Tóth Péter

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 17:00
Tóth Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás 35 éves csapatkapitánya továbbra sem tudja, mikor térhet vissza a pályára, bár abban biztos, hogy fog még játszani a szombathelyiek színeiben.

„Továbbra sincs rendben a hátam, pedig felsorolni sem tudom, hány természetgyógyásznál, orvosnál és egyéb gyógyítónál jártam. Néhány kezelés után jobban lettem, aztán ismét visszaestem. Az alapprobléma ugyanaz: a négyes-ötös csigolyám között van egy kitüremkedés. A hétköznapi életben ez nem gátol, autót vezetek, megyek erre-arra, viszont futásnál vagy aktív munkánál már fáj. Szóval civil emberként szinte semmi panaszom nem lenne. Még a sérülésem első időszakában megpróbálkoztam a futással, de utána sokkal rosszabbul éreztem magam. Ilyenkor, vagy aktív munkánál a jobb oldalamon érzek izom-összehúzódást. Az utóbbi egy hónapban két-három helyen is voltam, remélem, valamelyik gyógymód most már tényleg segít" – beszélt makacs sérüléséről Tóth Péter a haladas.hu-nak.Tóth Péter a haladas.hu-nak.

„Mindenesetre sokat jelentett és jelent most is, hogy Artner Tamás folyamatosan érdeklődik az állapotom iránt, biztat, hogy szüksége van, hiányzok a csapatból, kellek neki. Persze mellette a játékostársaim és nem utolsósorban a családom is fontos támasz. Azt hiszem, felesleges ecsetelnem, mennyire ki vagyok éhezve a játékra, jó lenne már legalább egy edzésen igazán elfáradni, uram bocsá', összeesni. Egy hónap múlva kezdi a csapat a felkészülését, egyelőre fogalmam sincs, velem vagy nélkülem. Mindenesetre én biztatom azokat, akik szeretnek – és azokat is, akik nem. Fogok én még a Haladásban futballozni" – nézett bizakodóan a jövőbe a 35 esztendős védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik