Videoton: Felléphetünk a bajnoki dobogóra - Gyurcsó

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 12:26
A Genkkel szemben elveszített Európa-liga-csoportmeccs után az NB I-ben van jelenése a Videotonnak. A Debrecen veresége miatt a Lombard Pápa elleni győzelemmel a fehérváriak felléphetnek a bajnoki dobogóra.

„Minden mérkőzésen a három pont igényével lépünk pályára, ez ezúttal is így lesz, vagyis Pápán is győzni szeretnénk. Bár a csütörtöki Európa-liga-találkozó után mindannyian csalódottak voltunk, mert úgy éreztük, hogy jól játszottunk, és végül az erőfeszítéseink mégsem hozták meg a kívánt eredményt. Mostanra már túltettük magunkat a mérkőzésen. Tudjuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a múlttal foglalkozzunk. Ugyan Pápán várhatóan teljesen más hangulatú összecsapás vár ránk, mint csütörtökön, amikor a Sóstói Stadionban szinte telt ház előtt léphettünk pályára. A körülményektől függetlenül mindent meg kell tennünk a siker érdekében. Ha vasárnap győzünk, felléphetünk a bajnoki dobogóra” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Gyurcsó Ádám.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik