Bajzátot felmentették a munkavégzés alól Diósgyőrben

Vágólapra másolva!
2010.05.11. 20:41
null
Bajzát (balról a negyedik) a Honvéd ellen játszotta legjobb meccsét, 2 gólt lőtt (Fotó: Németh Ferenc, archív)
A Diósgyőr labdarúgócsapata kedden este bejelentette, hogy a hátralévő három fordulóban nem tart igényt Bajzát Péter és a montenegrói Vlado Jeknics játékára, mindkettejüket felmentették a munkavégzés alól.

A Soproni Ligától már biztosan búcsúzó DVTK vezetősége a klub hivatalos honlapján bejelentette, a hátralévő három bajnoki fordulóban Bajzát Péter és Vlado Jeknics már nem lép pályára diósgyőri szerelésben, mindkettejüket felmentették a munkavégzés alól.

Jeknics esetében már múlt héten megszületett a döntés, de hivatalosan most jelentették be.

A vezetőség határozatáról Tóth László sportigazgató nyilatkozott a dvtk.eu-nak.

„Bajzát Péter sérülése olyan mértékű és jellegű, ami folytán ebben az idényben már nem tudna csapata rendelkezésére állni (a legutóbbi információk szerint lovaglóizom-sérülés miatt hagyott ki mérkőzéseket, illetve kellett lecserélni). Emiatt a DVTK hozzájárul, hogy a következő hetekben sérülése orvosi kezeltetésével foglalkozzon. Nem kell a továbbiakban látogatnia a csapat edzéseit, illetve bajnokijait" – mondta a télen Győrből érkezett támadóról Tóth.

 Vlado Jekniccsel kapcsolatban Tóth László már korábban elmondta, a védő szerződésszegést követett el, ezért szakítottak vele. Úgy tudni, nemrég Duisburgba utazott próbajátékra, holott szerződése a miskolci klubhoz köti.  A szerződésbontás mikéntjéről még nem született döntés.

Tóth elmondta, hamarosan további labdarúgókkal kapcsolatban is hasonló bejelentések várhatók.

A klubhoz kapcsolódó hír, hogy az Észak-Magyarország című lap értesülései szerint ezen a héten eldől, hogy a csapattal korábban hírbe hozott Leisztinger Tamás, akit különböző gazdasági lapok a negyedik leggazdagabb embernek tartanak Magyarországon (80-90 milliárd forintos vagyonával) befektet-e, a következő szezontól az NB II Keleti csoportjában szereplő csapatba.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik