A Ferencváros hármat kihasznált a REAC védelmi hibái közül

Vágólapra másolva!
2008.11.12. 20:02
A Ferencváros idegenben 3–2-re verte meg a REAC-ot a labdarúgó Ligakupa D-csoportjának 5. fordulójában. A mérkőzésen mutatkozott be a rákospalotaiak kispadján Nagy Sándor, aki főleg csapata védekezésével lehetett elégedetlen, mivel az összes gólnál nagyot hibázott a kék-sárgák hátsó alakzata.
Jellemző kép: a Ferencváros a REAC fölé nőtt
Fotó: Németh Péter
Jellemző kép: a Ferencváros a REAC fölé nőtt
Jellemző kép: a Ferencváros a REAC fölé nőtt
Fotó: Németh Péter
Jellemző kép: a Ferencváros a REAC fölé nőtt

Új vezetőedző, a hétfőn kinevezett Nagy Sándor ült a REAC kispadján, aki a 13. percben joggal bosszankodhatott, ugyanis játékosai kétszer is a kapufát találták el. Ami az egyik oldalon kimaradt, az a másikon bement, azaz megszerezte a vezetést a Ferencváros. Kapcsos Vince óriásit hibázva, utolsó emberként vesztette el a labdát, amivel Kamate Dramane iramodhatott meg teljesen egyedül a kapu felé, és nem is hibázott, higgadtan a bal alsó sarokba helyezett.

A hazaiak szabadrúgásból többször is egyenlíthettek volna, de Pomper Tibor és Kőhalmi András sem járt szerencsével. Nem úgy Sallai Balázs, aki a 28. percben egy jobb oldali beadásra érkezett remekül, és védőjét megelőzve a bal alsó sarokba csúsztatott.

Hiába támadott azonban valamivel többet továbbra is a hazai csapat, egy újabb védekezési hibát követően ismét hátrányba került. Dramane ugrott ki egy hosszú indítással a jobb oldalon – a REAC védői csúnyán elnézték a labdát –, középre gurított, ahol az érkező Igor Pisanjuknak már nem volt nehéz dolga a hálóba perdíteni.

Nagy Sándor a szünetben valószínűleg nem illette kedves szavakkal játékosait – főleg hátvédjeit –, de nagy javulás nem állt be a hazaiak játékában, sőt. A 49. percben Brettschneider László lépett ki a pocsékul helyezkedő védők közül, és ziccerben nem hibázott.

Ugyanezt nem lehetett róla elmondani a 60. percben, amikor ugyancsak egyedül vezethette a kapusra a labdát, de két lövőcsel után Szántai Leventébe lőtt.

Hogy nem lett izgalommentes a mérkőzés vége arról Kapcsos Vince gondoskodott, aki a 81. percben szépített, az egyenlítő gól azonban már nem jött össze, így Nagy Sándor vereséggel debütált vezetőedzőként a REAC kispadján, a Ferencváros pedig pontszámban utolérte a csoportot vezető Honvéd, Fehérvár párost.

AZ ÚJPEST OTTHON VERTE MEG A ZALAEGERSZEGET

Ami a bajnokságban idegenben nem sikerült, az a Ligakupában hazai pályán igen: az Újpest legyőzte a Zalaegerszeget. A lila-fehérek hiába futballoztak mezőnyfölényben már az első félidőben is, ekkor még nem tudták feltörni a vendégek védelmét. A szünet után Simon Attila büntetőt hibázott, egy perccel később azonban Szekér Dávid révén már megszerezte a vezetést az Újpest. A hazai győzelmet Mohamed Remili biztosította be szabadrúgásból, Damir Pekic gólja már csak a szépítésre volt elég a lefújás előtt néhány perccel.

LIGAKUPA

D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
REAC–FERENCVÁROS 2–3 (1–2)
Budai II Stadion, 500 néző. Vezette: Mészáros I. (Kis Z., Beidek)
REAC: Szántai – Kovács B. (Gasparik T., 73.), Pomper, Kapcsos, Sallai – Erős K., Lisztes (Cseri, a szünetben) – Kőhalmi, Kiss T. (Dancs, a szünetben), Jeremiás (Torma, 61.) – Nyerges
Megbízott edző: Nagy Sándor
FTC: Holczer (Megyeri, a szünetben) – Vattai, Wolfe, Baranyai T., Sváb – Deme, B. Moussa, Brettschneider, Kulcsár D. – Dramane, Pisanjuk
Vezetőedző: Bobby Davison
Gólszerző: Dramane (0–1) a 15., Sallai (1–1) a 28., Pisanjuk (1–2) a 42., Brettschneider (1–3) a 49., Kapcsos (2–3) a 81. percben

AZ ÁLLÁS

1. BUDAPEST HONVÉD 5 3 2 0 20–8 11
2. FEHÉRVÁR FC 5 3 2 0 11–4 11
3. FERENCVÁROSI TC 5 3 2 0 10–5 11
4. KECSKEMÉTI TE-ERECO 5 2 0 3 12–8 6
5. REAC 5 1 0 4 5–18 3
6. BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE 5 0 0 5 1–16 0

LIGAKUPA

C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE 2–1 (0–0)
Szusza Stadion, 300 néző. Vezette: Németh Á. (Szalai Z., Varga II G.)
ÚJPEST: Kurucz – Litauszki, Kiss Z., Cutuk, Tóvízi (Gyűrű L., 60.) – Simon K. (Barczi, 56.), Üveges, Remili (Bogdán M., 80.), Szekér D. – Foxi (Lázár B., 55.), Simon A. (Széki, 69.)
Vezetőedző: Szentes Lázár
ZTE: Sipos (Pogacsics, 73.) – Kovács G., Balogh T., Varga R. (Mirceta, 73.), Kocsis A. (Rácz, a szünetben) – Tóth Z. (Zsömlye, 62.), Sluka, Petneházi, Trnavac – Pekic, Balázs Zs. (Délczeg, 62.)
Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Szekér D. (1–0) az 51., Remili (2–0) a 72., ill. Pekic (2–1) a 86. percben

AZ ÁLLÁS

1. ÚJPEST FC 5 3 2 0 10–5 11
2. PMFC 4 3 1 0 8–2 10
3. ZTE FC 5 2 0 3 9–6 6
4. GABONA TRANSZ-KAPOSVÁR 5 2 0 3 9–13 6
5. PAKSI FC 5 1 2 2 7–6 5
6. DUNAÚJVÁROS FC PRELASTI 4 0 1 3 4–15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik