Angol Ligakupa: a sírból jött vissza, elődöntőben a Chelsea

Vágólapra másolva!
2023.12.19. 23:13
null
Mihajlo Mudrik (Chelsea, balra) egyenlített, majd a tizenegyesét is belőtte – a párbajban Christopher Nkunku is a kapuba talált (Fotó: Getty Images)
A Chelsea 1–1-es játékidőt követően tizenegyespárbajban legyőzte vendégét, a Newcastle-t az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének keddi játéknapján, és bejutott a legjobb négy közé. A Fulham szintén szétlövéssel ejtette ki az Evertont, és ott van az elődöntőben a második vonalban szereplő Middlesbrough is.

 

A Chelsea végig jelentős mezőnyfölényben játszott, de a 16. percben összehozott egy gólt a Newcastle-nak – ami majdnem végzetesnek bizonyult: Callum Wilson egy rossz londoni passzt elcsípve száguldott a kapu felé, két behátráló védőről is visszapattant elé a labda, ziccerbe került, és közelről a kapuba emelt (VIDEÓ ITT!).

A rendes játékidő ráadásában aztán jött egy nagy védelmi hiba a vendégek oldalán is, Kieran Trippier egy beadás után sután a saját kapuja előterébe fejelte vissza a labdát, a szemfüles Mihajlo Mudrik pedigközbeugrott, és a hálóba bombázott (VIDEÓ ITT!).

Hosszabbítás nem volt, a versenykiírásnak megfelelően tizenegyesek döntöttek, amelyek során megint csak Trippier volt az egyik tragikus figura – a második sorozatban a kapu mellé lőtt. A negyedikben aztán rontott Matt Ritchie is – Djordje Petrovics védte a lövését –, eközben a Chelsea-játékosok hibátlanul lőttek, így ők lesznek ott az elődöntőben.

A Fulham is szerencsés körülmények között, egy öngóllal szerzett vezetést az Everton ellen (VIDEÓ ITT!), de ennek a meccsnek a hajrájában is volt válaszuk a hazaiaknak, Beto egy tűzijáték végén fejjel egyenlített (VIDEÓ ITT!). A tizenegyespárbaj ötödik sorozatában az Everton lépéselőnyben, a továbbjutás küszöbén volt, azonban Amadou Onana rontott, a Fulham pedig élt az eséllyel, visszakapaszkodott, és kiharcolta a továbbjutást.

A keddi játéknap harmadik meccsének forgatókönyve egyszerűbb volt, a Middlesbrough simán nyert a harmadik ligás Port Vale vendégeként.

Az oda-visszavágós elődöntő mérkőzéseit január 8-án és 22-én játsszák le, a döntő február 25-én lesz.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, keddi mérkőzések
Chelsea–Newcastle United 1–1
(Mudrik 90+2., ill. C. Wilson 16.) – tizenegyesekkel 4–2
Everton–Fulham 1–1 (Beto 82., ill. M. Keane 41. – öngól) – tizenegyesekkel 6–7
Port Vale (III.)–Middlesbrough (II.) 0–3
(Howson 11., Rogers 23., Crooks 53.)

Szerdán játsszák
21.00: Liverpool FC–West Ham United (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik