Márkus Tibor szinte egymaga verte meg Supka Attila csapatát

Vágólapra másolva!
2007.10.03. 17:42
Kiütéses vereséget szenvedett a bajnoki tabellát öt ponttal vezető Budapest Honvéd labdarúgócsapata a Ligakupa 5. fordulójában Pakson. A hazaiak már a szünetben 3-0-ra vezettek. Márkus Tibor három gólt szerzett a bajnokjelölt ellen.
Márkus Tibort (középen) joggal ünnepelték a társak
NS-archív (Czagány Balázs)
Márkus Tibort (középen) joggal ünnepelték a társak
Márkus Tibort (középen) joggal ünnepelték a társak
NS-archív (Czagány Balázs)
Márkus Tibort (középen) joggal ünnepelték a társak

Rögtön a találkozó elején megszerezték a vezetést a paksiak a tartalékosan felálló Honvéd ellen. Ekkor Márkus Tibor talált közelről a vendégek kapujába.

Tíz perccel később újra az idény elején hazatért támadó volt eredményes, ekkor a szöglet után vette be Borel hálóját. A Bundesligát is megárt kapus az első félóra végén megsérült, így Tóth Iván váltotta őt, de az első számú „portás” sem tudta megakadályozni a hazaiakat a gólszerzésben, hiszen az első játékrész hajrájában Báló növelte háromra a Gellei-csapat előnyét.

A szünet után ismét Márkus villant és megszerezte saját maga harmadik, míg csapata negyedik találatát is.

A továbbiakban több gól már nem esett, így összességében a hazaiak meglepően könnyedén nyertek a bajnoki listavezető ellen.

A REAC hazai pályán fogadta a Siófokot, és Nagy Tamás találatával már a találkozó elején megszerezte a vezetést. Az első félidőben a vendégeknek több lehetősége is volt az egyenlítésre, azonban Farkas Balázs nagyszerűen védett, így a szünetre egygólos előnnyel vonulhattak a rákospalotaiak.

A második játékrész elején Matondo rögtön betalált, és egyben beállította a 2-0-s végeredményt is.

MAGYAR LABDARÚGÓ LIGAKUPA, 5. FORDULÓ:

PAKSI FC – BP. HONVÉD 4–0 (3–0)
Paks, 300 néző. Vezette: Kiss N. (dr. Szabó P., Kepe)
PAKS: Kovács A. – Zováth, Éger (Molnár Z., 60.), Böde D., Hanák – Kiss T., Heffler, Balaskó, Báló (Tamási, 59.) – Tököli, Márkus (Vári, 66.). Vezetőedző: Gellei Imre
HONVÉD: Borel (Tóth I., 32.) – Mogyorósi, Pomper, Bojtor, Vincze Z. – Abass (Montana, 60.), Magasföldi, Vincze G. (Juhász G., 75.), Diego – Koós, Tóth M. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerzők: Márkus (9., 20., 56.), Báló (41.).
Jó: Márkus, Tököli, Zováth, Böde D., illetve Bojtor, Tóth M.
MESTERMÉRLEG
Gellei Imre: – A siker erősíti a hitünket és növeli az önbizalmunkat. Reméljük, ez a siker erőt ad a folytatásra.
Supka Attila: – Hihetetlen számomra, hogy a Paks sárga lapok nélkül lejátszotta a meccset, két játékosomat is sérülés miatt kellett lecserélni, szétrúgtak minket.





REAC – BFC SIÓFOK 2–0 (1–0)
Budai II L. Stadion, 100 néző. Vezette: Bede (Farkas B., Ring)
REAC: Farkas B. – Dinka, Rása, Horváth G. (Kocsis P., 85.), Baghy (Gasparik, 54.) – Kovács B., Madar Cs., Kiss T., Virág A. (Nagy D., 68.9), Matondo, Nagy T. Vezetőedző: Aczél Zoltán
SIÓFOK: Sánta – Horváth A., Miklósvári, Kuttor, Köntös – Csopaki, Lipcsei R. (Orosz, 82.), Kozmor, Horváth B. – Gajda (Szalai T., 63.), Lakics (Klauz, 72.). Vezetőedző: Botos Antal
Gólszerzők: Nagy T. (13.), Matondo (46.)
Jó: Farkas B., Horváth G., Matondo, Nagy T., ill. Kuttor, Csopaki
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán: – Első félidő: Farkas Balázs (Siófok 1–0), A második félidőben már összeszedettebben futballoztunk és megérdemelten nyertünk.
Botos Antal: – A nagy helyzetek alapján döntetlen lett volna a reális, ám mert a REAC kihasználta a lehetőségeit, ezért vesztettünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik