A Real Madrid kilencmillió euróért engedte el Rómába Cicinhót

Vágólapra másolva!
2007.08.23. 14:02
A brazil Cicinho otthagyja a Real Madridot, és az AS Romában folytatja pályafutását. A 27 éves jobbhátvédért kilencmillió eurót fizetett ki az olasz együttes.

Másfél éve nagy reményekkel szerződött a Real Madrid együtteséhez Cicinho, a brazil válogatott jobbhátvéd, de ez az időszak nem úgy sikerült számára, ahogy elképzelte.

2005 decemberében állapodott meg a Sao Paulo és a Real Madrid a klubcseréről, és a védő a következő fél évben állandó helyet vívott ki magának a csapatban. 2006 szeptemberében azonban elszakadt a térdszalagja az egyik bajnokin, emiatt összesen hét alkalommal tudta beverekedni magát a csapatba.

A futballista mindenesetre szomorú volt, hogy ott kell hagynia a spanyol együttest.
„Ez a klub döntése volt” – nyilatkozta a Marca című lapnak. – „Nagyon boldog voltam Madridban, de nem számoltak velem.”

A királyi gárda kilencmillió eurót kapott a rómaiaktól a korábban ötmillióért vett védőért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik